A tarozás fejében

Juniús 4

Luccianno:

-Meddig kell itt maradnom?

-Még nem tudom. -újra elakart fordulni, de utána szóltam-

-NEM. -erre felszaladt a szemöldöke, nem számított erre a hangnemre és nem is tetszett neki,de nem adhattam fel, tudnom kellet- Ezt tisztáznunk kell, nem maradhatok itt örökre, akkor inkább lőj le most rögtön. Úgyhogy válaszolj.

Meglepődtem milyen nyugodtan fogadta a dolgokat. Pedig fel voltam rá készülve hogy kiabálni fog,szökni próbál, esetleg még nekem is támad. De nem, egy szó nélkül foglalt helyet és hallgatott végig. Jó azt nem mondom hogy nem félt, látszott rajta hogy igen, dadogott, sőt egyszer majdnem megfulladt mikor beszélni kezdtem, de azon kívül semmi kirívót nem tett. Ezért is lepett annyira meg mikor rám kiabált,de úgy láttam nem csak engem lepet meg hanem Matteot is, aki rám kapta a tekintetét és várta mit reagálok, de én csak felhúztam a szemöldökömet és vártam a folytatást. Matteo reakciója nem lepet meg tudja hogy nem vagyok hozzászokva hogy ne engedelmeskedjenek nekem, főleg hogy valaki rám kiabáljon,ahoz meg végkép nem hogy ezt egy nő tegye. De nem szóltam kíváncsi voltam mi lesz ebből. Legjobban amúgy is úgy tűnt ő lepődött meg a tettén.

-Nekem terveim vannak, úgyhogy tudnom kell meddig kell itt maradnom.

-Mégis milyen terve... Mindegy nem is érdekes. Mit gondolsz mennyi ideig kellene itt maradnod hogy leródd a tartozásod? -kíváncsi voltam mennyit fog mondani-

-Nem is tudom, -itt vett egy mély levegőt- mondjuk három hónap? -erre Matteo elnevette magát(úgy tűnt szórakoztatónak találja a beszélgetésünket),ehhez képest az én reakcióm semmi volt csak felhúztam a szemöldökömet, mire ismét elpirult és korrigálta a válaszát- Akkor félév? -erre már csak fáradt tekintettel néztem rá- Jó akkor egy év. Ez a végső ajánlatom. -Úgy tűnt megegyezett magával ezért csak bólintottam, hagy örüljön. Egyenlőre elégnek tűnik az az egy év, ha végül mégsem és maradni a kell akkor ez van, végül úgyis én döntök, neki pedig nem lesz beleszólása.