A Vadonjáró Tanítványa: Az áruló/BEFEJEZETT/

2. fejezet

   Will már régóta ébren volt, mikor Rántó jelzett neki. Mivel aznap épp nem volt sok dolga, a verandán ült, és a reggeli kávéját itta. Amint a lova jelzett neki, elindult az istálló felé, és megállt az egyik fa mellett. Olyan szögbe fordult, hogy kényelmesen rálásson az istállóra, és szinte rögtön beleolvadt a környezetébe, úgy, hogy ha tudták volna, hogy ott van, akkor sem vették volna észre. Láthatatlan volt. Nemsokára egy hosszú, sötétbarna hajú, tizenpár éves lány lopakodott ki az istállóból. Óvatos volt, és csöndes, megpróbált a tőle telhető legnagyobb észrevétlenségben eltűnni, minél hamarabb. Will észrevette, hogy a lány megpróbálja az árnyékok mozgásához igazítani a saját mozgását. "Nem is megy neki olyan rosszul"-gondolta a vadonjáró. De abban Will biztos volt, hogy beszélni fog vele, mielőtt elmenne. -"Vajon mi késztette arra, hogy Rántóval együtt aludjon? A nép nagyrésze fél a vadonjáróktól, ez a lány, meg se szó, se beszéd, besétál az uradalom vadonjárólovának a lakhelyére, és teljes szívnyugalommal ott éjszakázik."- Will, hirtelen arra lett figyelmes, hogy a lány megtorpan.

   Elizabeth még távolodott néhány lépést a vadonjáró házától, ügyet sem vetve a rosszérzésére, de egy idő után már nem bírta, és megállt. Valaki figyeli! Nem látta az illetőt, de tudta, hogy a közelben van, és őt nézi.

   Will már az elején elhatározta, hogy azt leszámítva, hogy láthatatlan, megpróbálja, egy átlagos ember módjára figyelni a lányt, mi van, ha azt érzékeli. Ki volt már rá képezve, hogy ne nézzen néhány másodpercnél több ideig ugyanarra a pontra, miközben kémkedik, rejtőzködik, vagy bármilyen más okból kifolyólag nem akar szem előtt lenni, mert megérezhetik, ha figyelik. Az volt azonban az igazság, hogy az emberek nagy többsége, nem érzi meg, ha figyelik, ez is csak a vadonjárók tulajdonságai közé tartozott.

   De Elizabethben is kifejlődött a képesség, hogy megérzi, ha figyelik. Ha nem lett volna meg ez a képesség, sosem érezte volna magát biztonságban, a faluban. Most már egyértelműen érezte, hogy figyelik. Megpróbálta nagyjából belőni, hol lehet az illető. Minden alkalommal be tudta lőni körül-belül, hogy merről figyelik, majd nem sokkal utána az őt figyelő személyt is meg szokta látni, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy nem vak, az emberek nagytöbbsége pedig nem jó rejtőzködő.

   De most hiába meresztette a szemét, nem látott senkit. Kezdett eszébe jutni néhány pletyka, miszerint a vadonjárók-feketemágiával vagy sem,-rendkívüli képességekkel rendelkeznek, amiknek az egyik legfőbbike a láthatatlanság, a másik meg az íjásztehetségük, és a halálpontos lövéseik. "Basszus, most komolyan az uradalom vadonjárója figyel? Ez nagyon gáz. Én még lopakodni se tudok, ő meg láthatatlanul néz, valahonnan"-gondolta ijedten Elizabeth, és nagyot nyelt. Végül összeszedte magát, és megszólalt.

-Úgyse látom magát, de tudom, hogy ott van...-semmi.-Nem akarja felfedni hollétét?-majd némi gondolkodás után hozzátette:-Kérem!-"Basszus, de hülye vagyok, minek mondok ekkora baromságokat??"

   Will elvigyorodott, és ellökte magát a fa törzsétől, aminek eddig támaszkodott. Arra se volt szüksége, hogy mögé bújjon. Látta a lány döbbent arcát, ahogy előtűnik a semmiből.

-Ó-mondta meglepetten a lány. Több szót egyenlőre nem bírt kinyögni. Meglepődött, hogy ilyen fiatal a vadonjáró, hisz' nemrég, még egy másik, idősebb vadonjáró volt itt. És az is meglepte, hogy ennyire barátságos az arckifejezése, és egyáltalán nem tűnik dühösnek.

-Nem ébredtél fel arra, hogy Rántó mellett alszol? Vagy arra, hogy mikor bement a karámba, még egy jó ideig eldiskurált a teherhordó pónival, a saját nyelvén?

-Omm...Ha alszom, akkor nem nagyon szoktam közben felébredni. Nem azért alszom, hogy felkeljek közben...-nézett rá értetlenül Elizabeth, de magában meg ezt gondolta: "Basszus, Elizabeth, fogd már vissza magad, egy vadonjáróval beszélsz, nem egy hozzád hasonló utcagyerekhez! Nem lehetsz ilyen bunkó!"

   De Will nem vette tapintatlanságnak, örült, hogy végre valaki legalább ennyire közvetlenül beszél vele. Persze Delia is úgy beszél vele, de ő más.

-Bocsánat-mondta Elizabeth.

-Miért?-kérdezte meglepetten Will.

-Hát, hogy a lova istállójában aludtam.

-Ja, ne tőlem kérj bocsánatot, hanem Rántótól, de nem úgy néz ki, mint aki annyira a szívére vette volna.

-Ön mikor jött a szigetre...vadonjáróként?-váltott témát, minden ok nélkül Elizabeth.

-Ja, nemrég, nincs meg két hete-legyintett Will.

-Szóval akkor magához jár ide gyakran az a vöröshajú lány?-csillant fel a lány szeme, mert észrevette, hogy a vöröshajú lány, egy ideje, gyakran megy az erdőbe, de sosem tudta követni, mert minden alkalommal mennie kellett dolgozni.

-Deliára gondolsz? Igen, kedves lány, tényleg ide szokott jönni-mondta Will. Elizabeth elraktározta az agyában az információt, de a természeténél fogva, már is más kérdésen járt az esze.

-Tudom, hogy furcsán hangzik, de a vadonjárók, ugye nem a feketemágia miatt olyan jó céllövők? Meg rejtőzködők? Csak mert én nem hiszek a varázslatban...!

-Nem, megnyugtatlak, egyszerűen jól ki vagyunk képezve.

-És az íjászképességet, meg a célzást, nagyon nehéz megtanulni?

-Hát...nem, ha sokat, nagyon sokat gyakorolsz. Más módja nem nagyon van.

-De akkor tanulással, lehet?-csillant föl a lány szeme.

-Lehet, de nem éppen lányoknak való...-szólt Will.

-Én nem olyan lány vagyok!

-Milyen? Mint az összes többi?

-Nem az összes. A nővérem sem olyan volt... 

-De miért, te akkor milyen lány vagy, ha nem olyan?-érdeklődött Will, terelve a szót a lány nővéréről, mert-habár a lány az olyan szót nyomta meg, és nem a voltat,-nem akart a lány múltjáról kérdezni.

-Ö...tudok magamra vigyázni!

-Ismerek egy lányt, ő is tud magára vigyázni-nézett rá a vadonjáró.

-Delia?-fintorgott kétkedve Elizabeth

-Nem, Aliznak hívják.

-De gondolom, ő nem utcagyerek, mint én.

-Nem, nem az- válaszolt Will, de közben elgondolkodott. "Szóval, nincs otthona...azért aludt Rántónál"!

-Na látja, akkor meg biztosan, gondoskodott róla az anyja, hat éves kora után is!

-Nincsenek szülei-szólt közbe Will.

-Akkor?-nézett kérdőn a lány a vadonjáróra.

-Rőthegy bárója, összegyűjtötte az uradalom árváit a várában, és Alizzal együtt nőttem fel.

-Akkor, maga Will?-kérdezte döbbenten Elizabeth.

-Igen, miért?

-Hát, ahogy megölte azt a kalkarát, az nem semmi!

   Will meglepődött, hogy tud róla a lány, de nem adta jelét.

-Nem mutatja meg, hogy kell íjászkodni? 

-Szó sem lehet róla-jelentette ki Will.

-De, kérem. Azért, mert lány vagyok, nem kell rögtön mindentől eltiltani. Lefogadom, hogy rengeteg fiú, nem tudott volna hatéves korától fogva gondoskodni magáról...

-Akkor sem!-rázta a fejét Will.-Már csak azért sem, mert nincs is íjad, és az én hosszúíjam, nagyon nagy lenne neked.

-Akkor, csak valamit, akármit, amiben a vadonjárók kifejezetten jók-könyörgött Elizabeth.

   Will lemondóan sóhajtott.

-Rendben. A tőrhajítás, jó lesz?

-Igen! Köszönöm!-monda izgatottan a lány.