𝐒𝐮𝐦𝐦𝐞𝐫 𝐁𝐫𝐞𝐚𝐤 | Lando Norris ✔️

5.

𝓛𝓲𝓵𝔂 𝓝𝓪𝓿𝓪𝓻𝓻𝓸

Biztos jó ötlet? Csak egy idegen és elég késő is van, hogy egy idegen sráccal elmenjek csak úgy akármerre, a végén még teljesen máshol kötnék ki, azt sem tudnám merre vagyok. Sajnos rossz szokásom közé tartozik, hogy túlságosan túl gondolok mindent, de ebben az esetben ki ne kezdene el mérlegelni?

Menjek a fiúval? Ha igen, akkor a lányoknak mit mondjak? Nem érzem jól magam, görcsöl a hasam? Melyik kifogás lenne a leghihetőbb? A m másik opció pedig az, hogy nemet mondok az előttem álló fiúnak és csatlakozom a barátnőimhez, mintha mi sem történt volna és bulizok velük tovább.
Hisz' itt van az első adandó ok, hogy lelépjek, de mégis habozok mit is kéne tennem. A lányokat csak úgy nem hagyhatom itt, de egyből kíváncsiak lennének a lelépésem okára, nekem pedig mostmár nem lenne gyomrom a szemükbe hazudni. El kéne mondani nekik, hogy egy fiú van a láthatáron. Teljesen tanácstalannak érzem magam ez ügyben, így talán most fogom meghozni életem legrosszabb döntését.

- Inkább visszamegyek a barátnőimhez, ha nem probléma. - mosolyogtam a fiúra és közben a hátam mögé mutogattam. Lando arcára néztem, akinek szinte semmit sem tudtam leolvasni az arcáról. Mosolygott, de nem úgy, mint ahogy az emberek szoktak. Lehet ez egy kicsit erőltetett mosoly?

- Ugyan, semmi baj! - tette zsebre mind a két kezét. - Talán majd akkor, hogyha elolvastam teljesen a könyvet. - most egy teljesen másfajta mosoly jelent meg a fiú arcán, ami mostmár tényleg őszintének tűnt.

- Azért még haragszom, hogy elvitted! - néztem szúros szemmel Landóra, aki csak elnevette magát.

- Ahogy kiolvastam vissza is fog hozzád kerülni kedves Lily! - hangsúlyozta ki a keresztnevemet én pedig csak egy fejrázással reagáltam. Élvezi, hogy ezt a kis alkunkat ő nyerte, ő aratta le a babérokat és szerezte meg a nevemet - amit én oda is adtam neki - simán bekamuzhattam volna neki egy teljesen másik nevet, amihez ugyan semmi közöm, én mégis inkább az igazságot választottam annak ellenére, hogy ezzel hatalmas bajba is keverhetem magam. A srác nem tűnik egyáltalán izomagynak - ettől függetlenül erősebb, mint én - mégis bennem van az a félsz, hogy bármi történik nem tudnék elmenekülni.

- Jössz nekem egy könyvvel!

- Igazán? Rendben van, én betartom az ígéretem nem úgy, mint egyesek! - nem mondta bántón, de mégis érződött egy cseppnyi szemrehányás nekem pedig a szemeim golf labda méretűre nőhettek.

- Már elnézést! De egy lány vagyok a 21.században szóval ne lepődj meg, hogyha nem szívesen megyek el egy vadidegen sráccal majdnem éjfélkor sétálgatni!

- Nem terveztelek megerőszakolni és minden ilyesmi. Elég undorító dolognak tartom és nem fogom szembeköpni magam azzal, hogy mégis megteszem egy körülbelül velem egy idős lánnyal! Van két lány testvérem és tudom, hogy nagyon kiakadnék, ha velük történne hasonló, szóval megígérhetem bármi történik a farkamat a helyén fogom tartani. - amilyen mérgesnek volt a kis kifakadása elején, annyira le tudott nyugodni a végére, én pedig megszeppenve néztem a fiúra, akiről bebizonyosodott, hogy brit akcentussal rendelkezik, így nem nehéz levonni a következtetést, hogy az Egyesült Királyságból származik.

- A szüleim azt tanították, hogy jobb félni, mint megijedni. - mivel én vagyok az egyetlen lány gyerekük, így olyan voltam nekik, mintha egy hímes tojás lennék, akit mindentől és mindenkitől meg kell óvni nehogy valami bajom essen.

- Ez teljesen igaz, a szüleim is mindig ezt mondogatják a húgaimnak. - a hátsó zsebemben pihenő telefonom elkezdett rezegni, így gyorsan előkaptam, hogy felvegyem, de amint lehetőségem lett rá a rezgés abbamaradt.