Több vagy, mint...

A tó

Hajnal. Napfelkelte. Vérvörös színű ég. Hideg levegő, libabőrős kar. Alig fújdogált a szél, éppen hogy lengette a szélcsengőt, mely halk duruzsolással szőtte át a tenger morajlását. Bámultam, nem tudom merre, mit és miért. Egyszerűen nem tudtam elvonni a tekintetemet a tenger felől pedig igencsak fáztam. Hajam felkötve, rövidnadrág és póló, nem melegít. Persze egy kardigánt magamra terítettem, de össze-vissza állt rajtam. Nem mintha zavart volna, ugyanúgy bámultam előre. Örültem, hogy látom a napfelkeltét. Mindig végig akartam nézni és érezni, ahogy az ég sötétből vörösre majd kékre vált. Festői táj volt, tény. Körülbelül öt óra lehetett, nem számítottam rá, hogy akárkivel össze találkozok, de szerencsémre, fél órán belül megjelent Daniel is majd utána Joy.

-Jó reggelt.-köszöntöttem őket, rájuk pillantva. Fogalmam sincs miért keltek ilyen korán, de látszik, hogy alapból nem akartak. Daniel haja kuszán áll, mint akit kirángattak az ágyból, Joy pedig alig bírja nyitva tartani a szemét, még a pólóját sem vette fel.

-Hajnalt, Katie, hajnalt.-motyogta Dan a szemét törölgetve. Esküszöm, mint egy kisbaba.
-Meghalok, túl fáradt vagyok.-nyafogott a fiú miközben tök lazán kivette a kezemből a bögrét és bele ivott a tartalmába.
-Fúj, ez nem is kávé, ah. Mi ez?-kérdezte.

-Forró csoki.-nevettem fel.

-Gyerekek...én ilyen álmos életemben nem voltam még. Pedig nem voltam fent sokáig, de ehhez még nekem is korán van.-rázta meg fejét Jo, majd a korlátnak támaszkodott. Végig nézett a tájon, és a majdnem teljesen felkelt napon.
-Hű, ez csodaszép.-állapította meg, mire bólogattam. Valóban gyönyörű.

-Tulajdonképpen miért vagy ébren?-kérdezett rá Daniel. Megvontam a vállam.

-És ti? Ti miért keltetek fel?-kérdeztem vissza.

-Ti még nem vagytok készen?! Túl későn fogunk indulni, és megint lemaradunk a lényegről!-jött ki Helen, aki bár eleinte a fiúknak címezte szavait, észrevett, majd engem is megdorgált.
-Te legalább már nem vagy beszámíthatatlan állapotban. Gyerünk, gyerünk. Öltözzetek, gyorsan reggelizünk és már indulunk is! Ne kelljen kétszer szólnom!-folytatta majd elindult be. Én mentem utána, majd utánam Joy. A szoba felé indultam, de még hallottam, ahogy a nő vissza megy a fiáért és berángatja azt ecsetelve neki, hogy ha nem jön akkor "nagyon megbánja". Benyitottam a szobába, ahol Monic már felkelt, és Hannahval együtt a szekrényemben kutakodnak. A tegnapi pakolásom ismételten felesleges volt, mivel újra szétdobáltak mindent. Nagy 'mitképzelsz' után elkezdtek össze pakolni, én pedig találomra felvettem egy szoknyát meg egy felsőt.

-Rajtad meg mi az isten van?-kérdezte egyből az idősebbik, amint kiléptem a fürdőszobából. A tükör elé léptem, majd a sminkes táskámba nyúlva elővettem egy színes Labello-t.

-Most miért? Mi a baj?-kérdeztem meg, miközben a szempilláimat festettem ki. Neki álltam barna loboncomat is kifésülni, majd egy normális copfba felkötni.

-Hannah, milyen a ruhája?-kérdezte a kislánytól Monic.

-Pfúj.-nyilvánította ki véleményét a két éves. Az anyukája bólogatva nyúlt be a szekrénybe és vett elő egy fehér farmer shortot és felsőt.

-Két választásod van, vagy a nacid veszed át a pólóhoz, vagy a felsőt a szoknyához.-mondta és elém tartotta a két ruhadarabot.

-Neked soha nem jó semmi, szerintem ez így is jól néz ki.-védtem meg magamat.

-Zöld póló a sárga alapon fehér virágos szoknyához?-húzta fel szemöldökét. Jó elismerem fura, de ha nekem tetszik? Mit kell egyből leszólni? Eszem megáll, pfff. Nagy duzzogva elvettem tőle a fehér felsőt, majd arcának dobtam a zöldet. Megérdemli.