Egy apró lépés feléd D. R BEFEJEZETT

Huszonegyedik fejezet

April

Április 25. vasárnap

A szingapúri nagydíjig még volt három óra, így Daniellel ültem egy előtérszerűségben. Fekete kanapé volt egymással szemben, és középen egy dohányzóasztal. Dan nem volt túl jó kedvében, mert tegnap a szabadedzésen tizedik helyen végzett. De azért próbáltam lelket önteni belé.

- Ügyes leszel --fogtam meg a kezét, mire rám nézett a telefonjából.

- Nagyon –morogta, majd hozzám hajolt és lassan megcsókolt.

- Én hiszek benned! És a jövőhéten tudsz újra bizonyítani --mondtam ahogy elváltak az ajkaink.

- Kedves tőled, szívem --érintette össze az orrunkat majd folytatta.

- De nem bizonyítani akarok, hanem nyerni –sóhajtotta, mire megsimogattam az arcát.

- Fogsz nyerni is –bíztattam, majd hirtelen megjelent Pierre. Daniellel elhúzódtunk, de a kezét a combomra csúsztatta, ami teljesen úgy jött ki mintha jelezni akarná ezzel Pierre felé, hogy együtt vagyunk és már nem szabadpálya... Pedig Gaslyval tényleg semmi nem volt közöttünk.

- Sziasztok –köszönt, én pedig mosolyogva visszaköszöntem.

- Mizu? --ült le velünk szembe.

- Fogjuk rá, minden oké --feleltem, de Daniel csak csendben üldögélt mellettem.

- Veled minden rendben? --kérdeztem vissza, mire aprót bólintott.

- Igen, az ötödik hely nem olyan rossz –mosolygott, mire Daniel gyerekesen felhorkantott majd hirtelen felállt.

- Most mennünk kell --értetlenül felnéztem Danielre, aki lenézett rám.

- Hova? --néztem rá értetlenül.

- Valahova –kontrázott, mire unottan hátra dőltem.

- Menj csak, én maradok Pierrel –válaszoltam, mire a szemben ülő srác lehajtott fejjel mosolygott. Ezután farkaszemet néztünk Daniellel, de egyértelmű volt, hogy én nyertem.

- A futam előtt még találkozunk? –kérdezte, mire bólintottam.

- Rendben --indult el nagyot sóhajtva, majd egyedül hagyott minket.

- Mióta együtt vagytok, azaz egy hete nem bír engem --jelentette ki Pierre.

- Tudom --kuncogtam, de nem vettem túl komolyan Daniel hisztijét.

- Megfog békélni --mondtam teljesen magabiztossággal.

Daniel

Bosszankodva léptem a bokszba, ahol az autókat szerelték. Norris az egyik asztalon ült, én pedig letelepedtem mellé. Pár percig csendben figyeltük a szerelőket, meg a szó váltásaikat, majd hirtelen Lando megszólalt, mintha valami extázisból ébredt volna fel.

- Azt hittem Aprillel vagy --nézett rám.

- Pierre elveszi csajom –morogtam, mire Norris felnevetett.

- Hát Pierrel már az elején egyeztek --vont vállat.

- Ezzel nem segítesz --néztem a törpére.

- De April veled jár, nem vele, szóval nincs okod a hisztire --közölte és beláttam, hogy igaza van.

- Jövőhéten haza akarom vinni Ausztráliába... Egy két helyet megakarok neki mutatni, de közben rettegek is oda vinni –sóhajtottam, és megdörzsöltem a szemem.

- A gyerek miatt? –kérdezte, mire csúnyán rá kaptam a tekintetem.

- Hangosabban nem bírnád mondani? –morogtam, mire Lando védekezően feltette a kezeit.

- Bocs, haver --szabadkozott.

- Remélem Sainznak semmit nem kotyogtál el --jegyeztem meg, mivel Lando hajlamos mindent elkotyogni a spanyol pilótának.

- Nem, egy szót se szóltam senkinek --mondta nyugtatva engem.

- Ajánlom is --ugrottam le az asztalról, majd átmentem az én hármas számú autómhoz. Váltottam pár szót a szerelőkkel, majd körbe nézegettem a gépet. Éppen kiléptem a bokszutcába, amikor a telefonom megrezzent. Anya képe jelent meg a kijelzőmön, én pedig hezitálva felvettem.

- Szia --köszöntem a mobilba.

- Szia, édesem! Minden rendben? --érdeklődött kedves hangjával.

- Igen, éppen a boksz utcába vagyok –mondtam, és hunyorogva a felhőkre néztem.

- Eszel rendesen? --terelte a témát, mire unottan magam elé néztem.

- Persze! –válaszoltam, majd meghallottam a háttérben egy sírdogáló  hangot.

- Minden rendben van Lilyvel? --kérdeztem szakadozottan.

- Persze, nem rég evett és hiányolja az apukáját –mondta, mire összeszorult a szívem.

- Holnap megyek haza, de lesz kíséretem is --tettem hozzá, amitől anya fújtatott.

- Láttam, hogy van új barátnőd --jegyezte meg cinikusan.

- Hány éves? --kérdezte mielőtt reagálni tudtam volna. Idegesen visszafordultam a garázs felé. Őszintén bevallom, hogy nem mertem anyámnak elmondani, hogy April csak huszonhárom éves. Először kiabálni kezdett volna velem, aztán dühösen megszakította volna a hívást. Nem volt most erre szükségem. Kilenc év volt közöttünk és bár April már felnőtt nő volt, még is két külön világban éltünk.

- Szóltak, most mennem kell –hazudtam, majd elköszöntem tőle és gyorsan kinyomta a hívást.

Fellélegezve eltettem a mobilomat, majd elindultam a garázsba és próbáltam elterelni a gondolataimat a futamig.

***

Ahogy elindult a futam, próbáltam előrébb kerülni és jó pár koccanást éppen, hogy elkerültem. Majd hatodik helyen végeztem. Nem voltam valami boldog, de Aprilnek roppantul örültem amikor a konténeremnél várt.

- Ügyes voltál –mosolygott, én pedig lehajoltam, hogy megízleljem őt.

- Hatodik lettem --mondtam két csók között.

- Akkor is ügyes voltál --felelte mosolyogva.

- Ha huszadik lennék akkor is ezt mondanád? --kérdeztem vigyorogva.

- Lehet --kuncogott.

- Menjünk be --intettem az ajtó felé, mielőtt még a fotósok hada ránk talál. Beléptünk a McLaren konténerbe, és egy üveg vízért indultam.

- Holnap eljössz velem Ausztráliába? --jutott eszembe, mondjuk az egész gondolatra is összerándult a gyomrom.

- A szüleidhez? --fagyott le, mire lassan bólintottam.

- Nem korai ez? --kérdezte kicsit sokkoltan.

- Én is találkoztam a te családoddal –mondtam, és azt már nem tettem hozzá, hogy akkor még nem is voltunk együtt.

- Igaz --sóhajtotta.

- De ha nagyon nem akarod, akkor nem fontos --ültem le a kanapéra, ő pedig mellém.

- De megyek veled --nyomott puszit az arcomra.

- Akkor reggel indulunk --öleltem át.

Instagram: mihalikdkamilla_iroioldal