Love at first sight I. (+18)

1.

      Sziasztok kedves Olvasók!
Remélem tetszeni fog nektek ez a történet, ami egy lassan kibontakozó, de a végére nagyon szenvedélyes szerelem lesz. ❤️
Nagyon megköszönöm, ha kommenteltek, szavaztok, megírjátok a véleményeteket, hogy fejlődhessek az írásban, mert ez az első történetem, amit publikálni mertem... 🙂
A sztori két szemszögből íródott, a dőlt betűs lesz mindig Colin szemszöge, de ezt jelölni is fogom.
Ahol olyan a tartalom teszek ki figyelmeztetést majd.
Fogadjátok hát szeretettel... ❤️

~~~~~~~~~~~~~~

1.

        Az ébresztőóra hangjára ébredtem. Az idő 18:39. Mi? Ne! Ez azt jelenti, hogy megint késésben voltam. Újra és újra, szinte minden nap. A biológiai órám képtelen az átállásra. A munkám miatt nappal kellene aludnom, és éjjel dolgoznom. Mialatt a szerencsétlenségemen gondolkodtam, felkaptam a ruhám és halványan kihúztam a szemem. Végül belebújtam a tornacipőmbe, vállamra dobtam a táskám és kirontottam a lakásból. Futni kezdtem, el kellene érnem a buszt, de sajnos a futás nem az én sportom. Nem késhettem el ma is, Ian, a főnököm elevenen nyúvasztana ki. Bár azt hiszem egy kicsit kedvel engem, és igazából szüksége van rám, mivel a személyzet közül senki sem beszél olyan jól angolul, mint én. Erre szükség is van, nyáron rengeteg itt a turista a sok városi fesztivál miatt. A buszmegálló fele sétálva egy ismerős arcra lettem figyelmes, aki vadul integetett felém. Istenem, ez is kiment a fejemből. Leah, a legjobb barátnőm, vele találkoztam volna munka előtt. Rám várt, ezért most mindketten bajba fogunk kerülni. Gyorsítottam a lépteimen és visszaintegettem neki. Leah nemcsak a legjobb barátnőm a középiskola óta, de a munkatársam és az évfolyamtársam is az egyetemen, ahova szeptembertől járni fogunk.
- Szia! Ne haragudj, elaludtam. – mondtam bocsánatkérően.
- Nahát, ismét?! Már meg sem lepődök. Semmi baj, így kétszer annyi időm volt elkészülni. – válaszolta szemrehányóan.
- Azt látom, szuperül nézel ki!
      Leah gyönyörű a hosszú barna hajával és gesztenyeszín szemeivel. Azt hiszem ő lesz minden fiú álma az évfolyamon, a lehető legnépszerűbb lány, mint mindig. Mellette én csak átlagos vagyok, egy szürke kisegér, aki a könyvei és a tudása mögé bújva szemléli a világot. A hajam barna, a szemeim vakító kékek. Ahogy mondom, átlagos. Sebaj, majd az eszemmel hívom fel magamra a figyelmet.
- Hiába, egészen biztos vagyok benne, hogy Ian kiborul az újabb késés miatt és maradhatunk zárásig – zavarta meg a gondolatmenetemet.
- Ne aggódj, majd megpróbálom kimagyarázni. Tudod, milyen jól bánok a szavakkal.
- Nem aggódom, nekem mindegy, tudod, holnap szabadnaposak vagyunk, lesz idő kipihenni magunkat!

     Milyen igaz, holnap van az egyetemi beiratkozás. Már alig várom, noha az oktatás csak 3 hét múlva kezdődik. A busz végre megérkezett és leszállhatunk. Szerencsére a bár nincs messze, pár perc séta alatt meg is érkeztünk. Próbáltunk észrevétlenül eljutni az öltözőig, de egy jól ismert hang cinikusan megszólalt a hátunk mögött, ezzel leleplezve minket.
- Nicsak, megérkeztek a késők is.
- Hallgass Jeremiah, ez nem a te dolgod! – vágtam vissza. Sajnos már késő, a szóváltásra Ian is kidugta a fejét az irodájából.
- Alexis, gyere be, kérlek! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon.
- Ezt még visszakapod Jeremiah – suttogtam magam elé megsemmisülten.
     Az irodába lépve megcsapott a hideg, ami a légkondicionálóból árad. Kint tombolt a nyár, a hőmérő higanyszála 35 fok felé is kúszott már a héten, itt pedig legalább 10 fokkal hidegebb van. Elvégre is augusztus első hetét tapostuk, a legmelegebb hónap az évben. Körülnéztem, habár felesleges. Megint akkora rumli van, hogy sehova sem tudtam leülni, persze Ian nem is kínált hellyel.
- Alexis, mit gondolsz, meddig csinálhatod még ezt? – kérdezte ő főnökösködően. – A héten már negyedjére késel el, ráadásul Leah-ra is rossz hatással vagy. Ez így nem mehet tovább!
- Tudom Ian, és bocsánat, de elaludtam. Biztosan megint nem csörgött az óra – próbáltam hazudni.
- Az óra, persze, már megint az óra! Nincs több esély, ez volt az utolsó késés, amit elnéztem neked! Itt vannak a kulcsok, a mai műszak után te zársz. Én most hazamegyek, de reggel én nyitom a kávézót, mert jönnek az új nappali pincérek és felügyelni akarom a betanulásukat, hogy nehogy még egy ilyen hebrencs emberrel gyarapodjon a személyzet.
- Azért ez egy kicsit erős volt, ugye te is tudod?! Hiszen semmi gond nincs a munkámmal.
- Valóban, azt tökéletesen végzed. De az időérzéked... az időérzéked páratlan. Mondhatnám úgyis, hogy pocsék. Fogd a kulcsokat, mennem kell. Ma mindenért te vagy a felelős. Viszlát!
- Szervusz, Ian! - köszöntem csendesen.