Love at first sight I. (+18)

3.

Ahogy felsegít összeér a testünk és kiráz a hideg. Elvörösödök és elengedem a kezét. Felnézek rá, látom, hogy mosolyog.
- Jól vagy? Nem ütötted meg magad? – kérdezi.
- Nem, köszönöm, minden rendben. Mit keresel itt?
- Hozzád jöttem. Kerestelek tegnap is, de nem voltál itt.
- Szabadnapom volt az egyetemi beiratkozás miatt. De nem jöhetsz ide többet.
- Miért, személy szerint engem kitiltasz innen? – nézett rám meghökkenve.
- Nem, csak... bajba kerülhetek miattad. Mondtam, hogy nem ismerkedhetünk vendégekkel.
- Akkor „sajnos" munkán kívül kell felkeresselek. – mondta mosolyogva. – Van valami dolgod? Menjünk el vacsorázni.
- Igazából... Nem, köszönöm, de nem mehetek – mondtam félszegen.
- Ne csináld, biztosan éhes vagy. Ne kéresd magad. Csak egy vacsora, semmi több.
Gondolkodóra fogtam. Végül is miért ne? Tetszik nekem és érdeklődik irántam. Ritka párosítás, mert általában aki érdeklődik irántam hidegen hagy. Itt a kivétel, nem szabadna elszalasztanom.
- Jó, rendben. De előbb hazamennék lezuhanyozni, ha nem gond.
- Rendben, fél nyolcra érted megyek – mondta, majd egy apró puszit lehelt az arcomra.
Azzal beszállt az autójába, egy nagyon szép barna terepjáróba. Én meg csak álltam lefagyva a ház előtt. Pár percig még néztem utána, majd felmentem a lakásomba. Gyors, kapkodós készülődésbe kezdtem. Zuhany, hajmosás, öltözés. Vajon mennyire kéne kiöltöznöm? Egy csinosabb felső, farmer és szandál mellett döntöttem. Mire az órára néztem már majdnem fél nyolc volt. Indulásra készen vártam, kíváncsi voltam pontos lesz-e, ha már én mindig elkések. Kinéztem az ablakon és látom, hogy éppen befordul a parkolóba. 19:28, nem fog elkésni. A fal mellé állva kukucskálok ki az ablakon, hogy nehogy észrevegyen. Amikor kiszáll az autóból akkor nézem csak meg jobban. Milyen helyes férfi, szinte már túl szép, hogy igaz legyen. Nem is értem mit akarhat tőlem, biztos aneurizmája van. Ezen a ponton elnevetem magam a saját önbizalomhiányom mértékén. Csenget és én szép nyugodtan sétálok az ajtóhoz, ne gondolja, hogy oda vagyok érte. Ezt persze Leah-tól tanultam.
- Szia Alexis! Indulhatunk? – kérdezi kedvesen.
- Igen, csak még a táskámat hozom.
Ahogy kilépünk az épületből megcsap a nyári meleg, még így este is. Hirtelen olyan elveszettnek érzem magam emellett a tökéletes férfi mellett. Ezt valószínűleg ő is megérezhette, mert gyengéden átkarolta a vállam, mielőtt az autóhoz értünk. Nincs az a púdermennyiség, ami el tudná takarni a pirulásomat.
- Mindig ennyire zavarban vagy a férfiakkal? – kérdezi mosolyogva Colin.
- Én nem..igazából..igen – vallom be neki.
- Aranyos, de semmi okod rá. Fiatal, csinos lány vagy, akinek valószínűleg az eszével sincs gond – bókol vezetés közben. – Mondd csak, melyik egyetemre jelentkeztél?
- Tekintve, hogy Torontóban élek, esztelenség lenne máshol tovább tanulnom. Angol szakra fogok járni – mondom én büszkén, kicsit cinikusan.
Amikor ránézek, látom, hogy egy pillanatra elkomorult a tekintete. Rosszat mondhattam?
- Valami baj van? Megbántottalak? – kérdezem rémülten.
- Nem, csak meglepődtem. De már értem miért beszélsz ilyen jól angolul.
- Jaj, dehogyis, ha veled beszélek csak keresem a szavakat, nehogy valamit elbénázzak.
- Az lehetetlen lenne – mondja biztatóan.
Újra mosolyog, így én is megnyugodhatok. Az étteremhez érünk. Kellemes kis hely, olasz konyha, amit nagyon szeretek. Miután beparkol, kinyitja az ajtómat és kisegít az autóból. Igazi úriember, ehhez nem férhet kétségem. Kézen fog, majd megtorpanva rám néz.
- Nem bánod? – somolyog.
- Én.. izé.. nem – nézek bele a ragyogó barna szemeibe.
- Csak gondoltam megkérdezem, félénk nyulacska – kuncog.
- Kinevetsz? Ha a tapasztalt lányokat szereted, miért nem Leah-val kezdtél ki? – kérdezek vissza kissé meglepődve.
- Hé, csak vicceltem. Gyere menjünk be és együnk, nehogy más üljön le az asztalunkhoz.
- Nahát, foglaltál?
- Persze, tudtam, hogy eljössz velem.
- Ennyire előre ittál a medve bőrére? És ha nemet mondtam volna?
- De nem mondtál, és most itt vagy velem. Gyere, menjünk már.
Az étterem olyan, amilyenre régről emlékeztem. Romantikus hangulat, zene, finom illatok. Colin kihúzza nekem a széket is, tényleg szakasztott úriember.
- Most már elmondod, honnan jöttél és miért vagy itt? – kérdezek rá ismét.
- Ez egy hosszú történet. Én inkább rólad szeretnék hallani – tereli a szót.
- Nem. Én nem tudhatok semmit, te pedig mindent tudni akarsz – duzzogok.
- Michiganből jöttem, munkaügyben. Többet jelenleg nem mondhatok.
- Ez is több, mint a semmi – mosolygok elégedetten rá.
Az este kellemesen telik, és ő csak kérdez és kérdez. Minden tudni akar és pedig mindent elmesélek. Nem kérdezek vissza, érzem, hogy fölösleges. Majd mindent a maga idejében elmond, ha lesz még rá alkalom. Órákkal később a világ legfinomabb tiramisujának elfogyasztása után már az autójában ülünk a lakásom előtt. Nem tudom mit kéne tennem, felvinni magamhoz még korai lenne.
- Köszönöm a szép estét, nagyon jól éreztem magam – mondom hálásan, miközben a keze a kormányról az enyémre siklik.
- Én köszönöm, hogy eljöttél. Szeretnélek felhívni később, de még mindig nem tudom a telefonszámod.
- Rendben, végül is megdolgoztál érte – mondom, és lefirkantom a számom. – Most már mennem kell.
- Várj, elkísérlek a bejáratig, ha nem bánod.
- Persze. Ne haragudj, egy belevaló lány biztos felvinne magához már most, de én nem vagyok belevaló, másrészt pedig még csak másodjára találkoztunk – mondom szemlesütve.
- Úgy gondolod, hogy ezért kísérlek el? Csak szeretném, ha biztonságban bejutnál és én nyugodtan aludhatnék.
Az ajtó előtt állva egy kicsit idegesen toporgok. Tényleg nem tudom mitévő legyek. Végül ő oldja meg a helyzetet. Gyengéden a nyakamra kulcsolja a kezét és megcsókol. Reflexszerűen csukom be a szemem és csókolok vissza. Istenien csinálja, ehhez kétség sem fér. Életem első normális csókja, egy ilyen férfival...
- Jó éjt, Alexis! – suttogja az ajkaimba, és mire kinyitom a szemem már sehol sem látom Őt.