Én és a suli Rosszfiúja✔

1. Rész

Reggel a telefonom idegesítő hangjára keltem. Szinte azonnal kinyomtam az ébresztőt és miután erőt vettem magamon, kikászálódtam a puha ágyamból. Lassan becsoszogtam a fürdőszobába és egy gyors zuhany és fogmosás után visszamentem a szobámba. Megálltam a szekrényem előtt és egy kissebb kutatás után végre megtaláltam a mai ruhámat.

Igaz, hogy már elméletileg ősz van, de az idő teljesen másról árulkodik. Ezer ágra süt a nap és csak néha-néha van egy kis szellő. Mivel nem szoktam magam sminkelni, persze nem azért mert nem akarok, csak valahogy a végeredmény egy nagyon csinos kis bohóc sminkjére hasonlít, ezért késznek nyilvánítottam magam. Felkaptam a vállamra a táskám, majd lementem a konyhába, ahol meglepetésemre nem anyát és apát, hanem a tesómat találtam.

-Jó reggelt, anyáék?-kérdeztem, miközben csináltam magamnak kávét. Nem tudom ki hogy van vele, de ha reggel nem viszek be koffeint a szervezetembe, akkor olyan leszek a nap hátra lévő részére, mint egy zombi.

-Jó reggelt, ma korán be kellett menniük a céghez. Én is csak onnan tudom hogy a hűtőn volt egy cetli.-na igen. Ez nálunk nem meglepő, mert amióta apa alapított egy saját céget, azóta mindig ez van. Már olyan is volt, hogy egy-két, vagy akár több hétre is elutaztak anyuval, de a vacsorák az ügyfelekkel, vagy a társtulajdonosokkal sem maradhatott el soha.-Na mehetünk?-kérdezte Ethan egy bíztató mosoly kíséretében.

-Hát, hogy a francba ne mehetnénk...

Miután kimentünk és bezártam magam után a házat oda léptünk a bátyám gyönyörű, szürke BMW-jéhez, amit a 18. születésnapjára kapott. Két éve van csak meg a jogsija, de ahhoz képest rettentően ügyesen vezet.  Bekötöttük magunkat, majd miután elindította az autót egy furcsa érzésem támadt.

Már biztos veletek is volt olyan, hogy nem akartatok suliba menni, mert nem tanultatok az egyik fontos dolgozatra, vagy egy nagy pattanás nőtt a homlokotok közepére, vagy rosszul aludtatok az este folyamán és olyan táskáitok lettek, amit egy 80 éves idős néni is megirigyelne... Na az összes kellemetlen érzést sűrítsétek össze és amit végül kaptatok, na most pont olyan érzések keringtek bennem. Annyira megörültem év végén, hogy fellélegezhetek és 3 gyönyörű szép hónapig nem kell menjek suliba, nem kellett tartanom a tanárok ingadozó kedélyeitől és hangulatától, nem kellett tartsak váratlan dogáktól és ami a legjobb, hogy nem kellett lássam őt. 

-Figyu Ethan, nem lehetne, hogy inkább visszaforduljunk? Összepakolunk egy nagy utazótáskába és új életet kezdünk egy másik kontinensen!?-kérdeztem és boci szemekkel néztem rá, de ő csak elnevette magát.

-Nem lehet.

-De miért nem?-kérdeztem csüggedten.

-Mert anyuék kinyírnának minket.-mondta ismét nevetve.-De most hogy jött ez a szökés terved?

-Csak nincs semmi kedvem ehhez az újabb 9 és fél hónaphoz.

-Miért? Nem azt mondtad, hogy már leállt?-kérdezte feszülten és egy pillanatra rám vezette a tekintetét, de vissza is fordult, hogy az útra tudjon koncentrálni.

-De!-nem! Amikor utoljára összeverekedtek, akkor fogadtam meg, hogy nem fogok többet siránkozni neki és a saját kezembe veszem a dolgokat. Ő úgy tudja, hogy január óta hozzám sem szól, pedig ez nem így van. Akár hányszor nincs ott Ethan mindig akkor jelenik csak meg és azért valljuk be, ez igen gyakran van.

-Ne izgulj, nem lesz semmi baj, oké?

-Oké.

Miután megérkeztünk és megállt a parkolóban elindultunk a bejárat felé, de amint beléptünk máris elváltak útjaink. Én mentem Miahoz, ő pedig a focisokhoz. Pont fordultam be az egyik folyosóra, amikor nekem jött valaki és a hirtelen jött lendület miatt le esett a vállamról a táska és az a földre esett.

-Bocsi, hadd segíts...-mondta a számomra már túlzottan is ismerős hang, de amikor rá jött, hogy én vagyok azonnal félbe hagyta a mondatát, és helyette csak gúnyosan elmosolyodott.- Ja, csak te vagy?! Miért nem nézel az orrod elé, stréberke?-kérdezte lazán. Az emberek tudták, hogy ha mi ketten találkozunk, akkor ott biztos lesz valami műsor, ezért szép lassan elkezdtek körénk gyűlni.

-Miért nem te nézel az orrod elé?-kérdeztem meg, szinte azonnal. Tudom, hogy nem nagy teljesítmény, de még csak most barátkozok ezzel a visszaszólogatósdival.

-Hú, de felvágták a nyelved a nyár folyamán.-mondta mosolyogva, de én csak megforgattam a szemem és már mentem is volna tovább, de elkapta a karom.- Most miért akarsz szó nélkül itt hagyni? Hiszen olyan jó barátok vagyunk.-mondta tettetett szomorúsággal.

-Egy valamit jól jegyezz meg! Én nem voltam, nem vagyok és nem is leszek a te barátod! Előbb adok az ördögnek egy barátságkarkötőt, mintsem feléd egy mosolyt.-mondtam határozottan, mire az emberek elkezdtek ,,Húú"-zgatni. Ryan oldalra fordította a fejét, majd nevetve megrázta.

-Ugyan szívem, ne tagadd, hogy te is a barátaim közé akarsz tartozni.-mondta, majd utána elég feltűnően végigmért, majd ismét a szemeimbe nézett.-Vagy esetleg több szeretnél lenni? Barátság extrákkal?-kérdezte és felhúzta az egyik szemöldökét.

-Undorító vagy, Ryan! És ne hívj ,,szívem"-nek!

-Édes, ne álltasd magad! Te is az ágyamban szeretnél kikötni, ne is tagadd.-mondta és elkezdett felém közeledni. Ahogy ő tett egy lépést előre, én úgy egyet hátra, csak egy idő után beleütköztem a szekrényekbe. Olyan közel volt hozzám, hogy már éreztem a mentol illatú lehelletét és a parfümje kellemes illatát. Az csak rosszabbá tette a helyzetet hogy a két kezét a fejem mellé helyezte, ezzel elzárva az összes menekülési utat. Láttam, ahogy a tömegben feltűnik Mia és ingerülten próbálja magát átküzdeni a, hogy letépje rólam Ryant, de ekkor eszembe jutott valami, ezért jeleztem neki, hogy nem kell közbe avatkoznia, meg fogom tudni oldani.-Sajnos a mai nap nem jó, mert...-felnevetett.-már van egy ,,másik" programom, de ha szeretnéd, utána szívesen látnálak.-mondta és nekem görcsbe rándult a gyomrom tőle, de megpróbáltam leplezni, miközben megszólaltam.

-Nem is tudtam, hogy bejövök neked.-mondtam ártatlan mosollyal és angyali szemekkel.

-Mert, nem is.-mondta nevetve.

-Akkor az előbbi kis ajánlatod mi volt?-kérdeztem ártatlanul, de szívem majd' kiugrott a helyéről idegességemben.

-Szerény gyerek vagyok, hiszen ismersz. Nem szoktam válogatós lenni, néha a legrosszabbal is be kell érjem, de mondjuk lehet, hogy te nem tudnál belőlem semmit sem kiváltani...-mondta azzal az önelégült mosollyal az arcán, engem meg a hányinger kerülgetett, de legyűrve magamban folytattam ezt a kis játékot vele.

-Szóval, szerinted a suliba én vagyok itt a legrosszabb?-kérdeztem ,,szomorúan", de ő nem válaszolt csak ha lehet még jobban elmosolyodott.-Tehát nem lennék rád semmilyen hatással, ha az ajkadra tapasztanám az ajkaimat? A nyelved lassú táncba hívná az enyémet, majd azt egyre jobban elmélyítve egyre szenvedélyesebben csókolnánk egymást? Te egy idő után áttérsz a nyakamra, amíg én, kezeimet a tarkódon pihentetném és játszadoznék a hajaddal. Majd miután beleuntunk ebbe a kezeim felfedező útra indulnának, de előtte hevesen lekapnám rólad a pólót. Előszőr a mellkasodat simítanám végig, majd lejjebb haladva a már szemtelenül tökéletesen kidolgozott hasadra csúsznának az ujjaim.-mondtam és közben ahogy mondtam, úgy a pólóján keresztül meg is csináltam, csak a körmeimmel, hogy még intenzívebb legyen a hatása és minél előbb ki tudja váltani azt a reakciót, amit szerettem volna.-De előbb utóbb bele ütköznék az övedbe.-mondtam, vagyis inkább úgy leheltem a szájára és, hogy még nagyobb ingert tudjak kiváltani, oldalról beleakasztottam a kisujjamat az övébe. Neki ennyi kellett. Az íriszei szép szürke színűek, de most mintha sokkal sötétebbek lettek volna. Neki tolta a testét az enyémnek egy halk morgás kíséretében, amit szerintem csak én hallhattam. A felsőteste hozzá simult az enyémhez, ahogy a lába és a csípője is és úristen! Ettől a mozdulatától megéreztem a merev férfiasságát, ami miatt szaporább lett a lélegzetem, de meg kellett őriznem a szerepem, akár mennyire is nehéz feladatnak bizonyosult.-Biztos nem váltanék ki belőled semmit?-kérdeztem egy nyertes mosollyal az arcomon. Már pont szólásra nyitotta a száját, de ekkor megszólalta a csengő. Köszönöm istenem! Lehet, hogy kívülről nem látszódott, de már nagyon feszengtem és rosszul éreztem magam ebben a helyzetben, illetve pozícióban. 

Idegesen ellökte magát a szekrénytől, megragadta Victoria kezét és elkezdte az iskolából kifelé húzni a lányt, aki viháncolva követte Ryant, majd egy kis idő után eltűntek.