Egy apró lépés feléd D. R BEFEJEZETT

Huszonkettedik fejezet

April

Április 26. hétfő

Korainak éreztem, hogy Daniel szüleivel találkozzak, hiszen hivatalosan csak egy hete jártunk, és igazából én még egy hónap múlva is korainak éreztem volna ezt az egészet. De úgy tűnt Dannak ez fontos, ezért vele tartottam. Perthben szállt le a gépünk, és amint kinyílt a gép ajtaja, felvettem a napszemüvegemet, mivel a nap ezerágra sütött. A repülőtől jó pár méterrel egy fekete terepjáró állt, mellette pedig egy barnahajú harmincas nő, és egy szőke kisfiú, aki azonnal rohanva indult el a gép felé. Ahogy leértünk a lépcsőn Danielre néztem. aki nagy mosollyal figyelte a felé rohanó kisfiút, majd ahogy hozzánk ért, ő felkapta a kezébe.

- De hiányoztál, Daniel bácsi! --olyan látványt nyújtottak, hogy a szívem azonnal elolvadt.

- Isaac, ő April --mutatott be.

- April, ő a nővérem kisfia --mondta mosolyogva, és még mindig kezében a tartotta a szőke kisangyalt.

- Szia --mosolyogtam rá, mire ő szégyenlősen, de viszonozta a mosolyt.

- Azt hittem hamarabb érkeztek --ért mellénk Daniel nővére.

- Kicsit csúszott a felszállás --mondta Dan, majd a nő rám nézett.

- Michelle Ricciardo --nyújtott kezet.

- April Morgen --mutatkoztam be.

- Gyertek anyáék már várnak --intett az autó felé. Daniel mellett elindultam Michelle után. Isaac pedig Dan kezét fogta.

- Ne izgulj, lazán fogják kezelni a helyzetet --súgta oda nekem Daniel, amit már párszor a gépen is elismételt. De hiszen ki ne lenne ideges, ha a kilenc évvel idősebb pasija bemutatja a szüleinek? A fekete terepjáróhoz érve, Daniel betette a holmijainkat.

- Szállj be előre, én Issac-el hátra ülök –mondta, én pedig zavartan bólintottam. Ahogy beültem Michelle mellé, megcsapott a légkondi és azonnal jobban éreztem magam.

- Mit dolgozol, April? --érdeklődött ahogy elindultunk az autóval.

- Én írom az ide forma1-es könyvet –feleltem, mire elmosolyodott.

- Akkor már megsem kérdezem, hogy hol találkoztatok a drága testvéremmel --mondta szórakozottan, én pedig szintén elmosolyodtam.

- Csak jót mondj rólam --szólalt meg Daniel mögöttünk.

- Persze, persze --kuncogott Michelle.

Félórával később megérkeztünk egy kovácsoltvas kapuval ellátott, kétszintes házhoz. Ahogy kinyílt a kapu, beálltunk egy halastó mellé és egyszerre kiszálltunk. A ház barna színekbe volt öltöztetve, és még az ablakok színe is sötét tölgy volt. Igazából valahogy ilyesminek képzeltem a Ricciardo család házát.

- Édes kisfiam, azt hittem már sose értek ide --nyílt a bejárati ajtó, és egy göndörhajú, ötvenes éveiben járó nő lépkedett felénk.

- Mama! --szaladt felé Isaac, közben Daniel kivette a csomagjainkat az autóból.

- Szia anya! --köszönt neki, majd ahogy Mrs. Ricciardo hozzá ért, azonnal megölelték egymást.

- Rád férne már egy fodrász --nyúlt Daniel hajához, aki gyerekesen elhúzta a fejét.

- Még valami, anyukám? --kérdezte unottan, de Mrs. Ricciardo már felém is fordult.

- Jó napot! --köszöntem azonnal, de a zavaromat nem tudtam elrejteni.

- Szia, Grace Ricciardo vagyok --mutatkozott be mosolyogva, de észrevehetően végig mért, mintha azt mérné fel, hogy megfelelek-e a fiának.

- April Morgen --villantottam félmosolyt.

- Mint a hónap? –kérdezte, mire félénken bólintottam.

- Érdekes --emelte fel az állát, és abban a pillanatban eldőlt, hogy Mrs. Ricciardo nem kedvel. Hogy rosszul esett-e? Igen, de sokkal rosszabbakat is átéltem már.

- Mama, megyünk mesét nézni? --lépett mellénk Isaac, és megfogta a nő kezét.

- Persze, drágám --indultak el, én pedig kicsit sokkoltan álltam az autó mellett. Daniel bevitte a csomagjainkat, és pont ekkor ért vissza.

- Minden oké? --lépett mellém és magához húzott, de én csak lehajtott fejjel meredtem a cipőmre.

- Biztos jó ötlet volt ez? --kérdeztem fel se nézve.

- Mit mondott anyám? --esett le neki azonnal, de nekem eszemben sem volt besározni a nőt, akivel imádják egymást.

- Semmit, csak nem érzem jó döntésnek ezt --feleltem.

- Ha akarod, holnap elmehetünk --mondta azonnal, de én megráztam a fejem.

- Nem, dehogy! --ráztam a fejem, majd Daniel összekulcsolta az ujjainkat.

- Gyere --invitált be, majd elindultunk a ház felé. Ahogy beléptünk az ajtón, egy hatalmas nappaliba találtuk magunkat. A tévé előtt Isaac ült, nem messze tőle pedig egy kopasz, szemüveges férfi.

- Jó napot --intettem zavartan a férfinek, aki azonnal felpattant.

- Szervusz, kedvesem! --megnyugvás fogott el, amiért legalább Daniel apukája ilyen kedvesen fogad.

- Joe Ricciardo --mutatkozott be mosolyogva.

- April Morgen --mutatkoztam be én is.

- Papa! Nézd velem a mesét --kiabálta Isaac.

- Mindjárt megyek --fordult félig az unokája felé, majd vissza hozzánk.

- Érezd magad itthon, kedves April! –mosolygott, én pedig kicsit megkönnyebbültem a kedvességétől.

- Köszönöm –biccentettem, majd Mr. Ricciardo hátat fordított nekünk, és csatlakozott Isaachez a tévé elé.

Daniel Ricciardo

Boldog voltam amiért itthon van velem April, de borzasztóan aggasztott, hogy az emeleten a kislányom alszik, akiről semmit nem tud. Ahogy a nappaliban álltunk tudtam, hogy hamarosan fény derül a titkomra és legszívesebben ez miatt kimenekültem volna a házból.

- Lily fent alszik --jött elő a konyhából a nővérem, aki már öt hónapja "két" gyerekes anyuka. Kétségbe esésem miatt mindenkinek azt mondtuk, hogy az ő lánya Lily mert nem akartuk, hogy ettől legyen hangos a média. Én pedig amennyire csak lehetett titkoltam ezt az egész katyvaszt, amit Lily érkezése okozott. De kétségtelenül imádtam a kislányomat, még ha felkavarta is az életem.

- Lily? --nézett rám gyönyörű szemeivel April.

- Michelle kislánya --csak úgy kicsúszott a számon a hazugság.

- Igen, az én lányom --nézett rám unottan Michelle. 

Instagram: mihalikdkamilla_iroioldal