𝓑𝓣𝓢 𝓸𝓷𝓮𝓼𝓱𝓸𝓽 [✔]

𝕸𝖆𝖟𝖊

"Hol vagyok?"

Ez a két szó jár a fejemben. A fejemet dörzsölgetve ülök fel a kemény matracról, amin eddig feküdtem. A szemeimet reflexszerűen csukom be, amint a nap sugara belesüt. Megdörzsölöm őket, majd a talajt érezve a lábaim alatt, felállok. Lassan az egyik, majd a másik szemem kinyitva konstatálom, hogy egy kis kunyhóban vagyok. De mégis hogy kerültem ide? 

Semmire sem emlékszem. Lajhár lassúsággal nézek körbe. Semmi furcsát nem találok. De ugyanakkor normálisat sem. Miért vagyok itt? Miért nem otthon vagyok? Miért nem Szöulban vagyok? 

Erőt véve magamon az ajtóhoz lépek. A kilincsre teszem a kezem, majd elgondolkozom. Hol lehetek? Hol vannak a többiek? Vajon keresnek? Ki hozott ide?

Megrázom a fejem, majd a kilincset megrántva kitárom magam előtt a falapot. Elámulok. Egy hatalmas rét van előttem, azon pedig különféle állatok legelnek. Egy kis folyó ível mellette, amiben a víz csordogál. 

Kilépek az ajtón, s eltekintek jobbra, a folyó irányába. Kezeimet a homlokomra teszem, hogy ne vakítson meg a nap. A bárányok bégetését hallgatva megyek közelebb a vízhez. Amint odaérek, leguggolok, és belemártom a kezem. A hideg víz lehűti egy pillanatra a kezem, ámde ahogy több ideig éri, langyosodni kezd. Elmosolyodok, majd egy kis vizet az arcomhoz emelve megmosom azt. Hagyom, hogy a vízcseppek egymással versenyezve legördüljenek az arcomon. 

Lassan felállok, majd megfordulva a kunyhó felé veszem az irányt. Amint a tekintetem is arra irányul, lábaim a földbe gyökereznek. Megdörzsölöm a szemem, hátha csak rosszul látok, de nem. Egy hatalmas kőfal nyúlik el a kunyhó mögött, talán 100 méterre. Lassan lépkedek a kis faház felé, de tekintetem a hatalmas falra van ragadva. Többször, egymás után végigvezetem rajta a tekintetem, ugyan magam sem tudom, miért. Csak mégjobban megrémültem tőle.

Belépek a kunyhóba. Ismét körbenézek, de most sem találtam semmi érdekeset. De mintha valami változott volna.. az asztalon eddig is ott volt az a levél? Bizonyára, csak nem figyeltem rá. Ahogy egyre közelebb érek, látom, hogy rajta van a nevem. Mi lehet ez? Majd megőrjít a kíváncsiság, de egyben egy kicsit félek is. Az érzéseim váltakoznak. Mikor lépnék közelebb a papírhoz, a fejemben megszólal a vészcsengő, hogy "Mit művelsz? Állj!"

Beletúrok a hajamba, majd figyelmen kívül hagyva a gondolataim, a kis papírfecni felé veszem az irányt. Győzött a kíváncsiság.

Amint a kezeim közé kerül, lassan, hogy ne szakítsam el, feltépem. 

"Ha szeretnéd megtalálni a barátaid, ajánlom; ha a nap lemenőben van, indulj el. Menj be az Útvesztőbe. Ha nevükön hívod őket, történni fog valami, ami rátok nézve nem feltétlen jelent jót. Találj egy módszert, hogy hogyan találjatok egymásra. Ha elég okosak vagytok, mind egyre fogtok gondolni. Amint egymásra találtok, vége ennek az egésznek. Vidd magaddal e levelet. Ha elfelejted, mindannyiótok terve meghiúsul. Ha mindannyian egy helyen vagytok, ki is kell jutnotok. Ne felejtsd, figyelj a napra!"

Többször el kellett olvasnom, mire felfogtam a levél tartalmát. Figyeljek a napra? 

Az előbbi sebességemhez képest gyorsan indulok meg az ajtó felé. Kinézve azon, ijedten veszem észre, hogy nemsokára lemegy a nap. Tennem kell valamit..