Fagy és árnyék

XI. A vezeklés

XI. A vezeklés

Naruto szinte már annyi időt töltött ájultan az elmúlt napokban, hogy úgy érezte, mintha inkább az lenne a valóság. Fogalma sem volt, mi történik körülötte, csupán értelmetlen hangfoszlányok ütötték meg a fülét. Nem értette, miért fáj ismét mindene, és miért szörnyen nehéz a feje. De legfőképpen az aggasztotta, miért érez ismét mély kínt a mellkasában, amikor legutóbbi emlékei alapján nincs rá oka.

Hiszen megcsókolta Sasukét. Őszintén, szeretetből!

Aztán meg akarta menteni. Mert megtámadták!

A szemei pedig úgy pattantak ki erre a gondolatra, mint ahogy a fuldokló a felszínre bukkan. Csak nyelte az oxigént, ajkai elnyíltak, szíve soha nem dobogott még hevesebben. Az első dolog, amit meglátott maga előtt, a nehéz, fém ajtó volt. Aztán rájött, hogy kezeit ismét erősen feszítik felfelé a láncok, ahogy ülésben lógatta fejét. Izmai teljesen elzsibbadtak.

- Nem lehet... - hebegte döbbenten, ahogy bevillant fejébe, hogy ezt az egészet talán csak képzelte. Semmi nem volt igaz belőle, csak egy idióta genjutsu volt, vagy a méreg utóhatása, ő pedig még most került a fogságba. Idegesen pillantott körbe az ismerős cellában, majd le felsőtestére, melyet félig begyógyult vágások tarkítottak. Akkor mégsem álmodott?

- Hát felébredtél? – jött a halk hang a háta mögül.

- Sasuke! – kiáltott fel azonnal, és próbálta kitekernyi nyakát, amennyire csak tudta, hogy a másikra tudjon nézni. Egy pillanatig ismét azt hitte, hogy a kínzása folytatódik, a csatát pedig csak képzelte. És ennek éppen hangot is akart adni, azonban akkor összerakta a képet fejben.

Sasuke ugyanabban a pózban ült mögötte, az oszlop túlsó oldalán, ahogy ő is sínylődött az elmúlt hétben. Feje fölött húzták fölfelé kezét a láncok, lábait hanyagul felhúzta. Naruto éppen fel akarta tolni magát térdelésbe, hogy ránézzen, de a combjába ismét fájdalom nyilallt. Azonban ezzel mit sem törődve tekerte ki felsőtestét, amennyire tudta. Az Uchiha siralmas állapotban volt. Fejét az oszlopnak vetette, arca véres és koszos volt. Fekete haja is ebbe a keverékbe tapadt homlokán. Ruhája több helyen megszakadt, ott pedig csúnya sérülések leledzettek.

- Sajnálom - suttogta Sasuke még mindig csukott szemmel, az oszlopnak döntött fejjel. – Nem tudtam legyőzni...

Narutonak csak pár szívdobbanásnyi időbe telt, amíg felfogta, mit is mond a másik. Hát ezért vannak újra ebben a koszos cellában, amit már olyan jól ismert. De ezúttal Sasuke is mellette van megbilincselve. És ez a gondolat kétségbe ejtette. Aztán más is eszébe jutott:

- Te...te megbénítottál! Teme! Miért tetted? Segíthettem volna, és nem jutottunk volna ide – kezdte azonnal hevesen, és minden fájdalma ellenére kifordult a másik felé amennyire tudott, majd állával megbökte Sasuke vállát. Minden izma tiltakozott a kitekeredett póz ellen, de ettől legalább elnyíltak a fekete íriszek. Sasuke oldalra fordította fejét, hogy Naruto értetlen és dühös tekintetébe tudjon nézni.

- Még nem vagy erőd teljében – suttogták a porcelán ajkak fáradtak. – Ő viszont azt hiszi, nem tudsz semennyi chakrát áramoltatni. Biztosítottam efelől. És ez maradjon is így...

- Mi? Miért? Miről beszélsz? – akadt ki Naruto.

- Higgadj le, Dobe! Ha ki akarunk innen kerülni, akkor... - kezdett bele teljesen felé fordítva arcát. Ettől pedig olyan közel voltak, hogy orruk szinte összeért. Sasuke megakadt beszéd közben, és csak figyelte a meggyötört, napbarnított arcot. Tekintete ellágyult, ahogy ismét eszébe jutott, miért küzd. Narutoért!