𝙷𝚎𝚕𝚕𝚎𝚟𝚊𝚝𝚘𝚛 ˢᵒᵘᵏᵒᵏᵘ ᶠᶠ

16.𝑭𝑬𝑱𝑬𝒁𝑬𝑻

⌨︎:—————ɴᴀɴᴅᴇ—————

       Akutagawa gondolataiba mélyedve sétált aznap az utcán. A maffia nem bízott rá ma semmilyen feladatot, így szabad pillanatait a városban töltve töltötte el. Mintha lett volna bármi választása, hiszen a maffiában nem szeretett olyankor ott tartózkodni, minden olyan hangos volt számára.

         Akutagawa szerette azt a csendet, ami őt körül szokta venni. Ezeket leginkább az éjszaka szokta megtapasztalni, amikor a maffia teljesen elcsendesedik, így hallja a kinti világ minimális zaját. Olyankor az ablakpárkányon ülve bámulja a csillagos eget, ha esik, akkor bentről pásztázza a vízzel borított várost.

         Még fiatalabb korában fedezte fel őt Dazai és hozta a maffiába, ahol élete nagyobb részét töltötte. Mentora volt a barna hajú férfi, ő pedig próbált megfelelni, de Dazai mindig talált valami olyat, amibe bele tudott kötni. Sok megaláztatáson ment végig, végül Dazai árulása után annak társát, Chuuya-t kapta meg, ki sokkal jobban bánt a fiatal fiúval.

          A legelején még félt attól, hogy ő is egy képességhasználó. Nem tudta irányítani, sok emberi életet sikerült kiontania már egészen fiatalon, de idővel megtanulta kezelni, hála Dazai-nak, ki a határait is megtanítatta vele. Ijesztő volt és rendszeresen voltak rémálmai, de ahogy nőt, ezek az álmok lassan, de megszűntek.

         Napjai nagyobb részét azzal tölti, hogy átkozza az Irodánál dolgozó Atsushi-t, aki számára Jinko marad, mivel így tudta csak megjegyezni a fiatal srácot. Akutagawa utálta azért, amiért Dazai a fehér hajú fiút elismerte, de őt soha nem volt képes. Féltékeny volt és ártani akart neki, mégha nem is tehetett arról, hogy Dazai elismeri.

           Zsebében megbújó kezei ökölbe szorultak, ahogy a fiúra gondolt. A közös csatázásoknak hála megtanulta, hogy Jinko mégsem annyira gyenge, amennyire először látszik, mégis szerette őt a sárba típorni, kihozni belőle az elrejtőzött vadat. De ezek a csaták elmaradtak és Akutagawa elhanyagolva kezdte magát érezni, néha még a mellkasa is összeszorult.

          Mi a frász lehet Jinko-val? Tette fel magában a kérdést, de válaszolt nem talált rá. Egyedül gondolatai szereplője tudott volna magyarázatot adni, de mintha őt a napokban elnyelte volna a föld... Nem futott vele össze sehol sem, még ha nagyon akart is. Ez pedig zavarta. Nem értette, mégis miért akar ennyire Jinko-val találkozni.

          Szemeit egy fagyizóra vezette, majd összeráncolta a szemöldökét. Tekintete a fehér hajú fiún állt meg, aki mosolyogva vette át a két tölcsér fagylaltot és a mellette álló, boldogan mosolygó Kyoka-nak adta az egyiket. Atsushi láthatóan jól érezte magát a lány társaságában, Akutagawa pedig úgy érezte, mintha csalódott lenne.

         Arcára újra felvette az érzelemmentes álarcot, sarkon fordulva indult vissza a maffia hatalmas épületébe. Úgy érezte, számára elég volt a sétából, inkább viseli el társai hangoskodását, minthogy lássa Jinko-t azzal a lánnyal boldogan mosolyogva, fagyit eszegetve.

„–Akutagawa -vicsorgott a fehér hajú fiú, arcán látni lehetett, nem szívesen akarja élvezni a fekete hajú társaságát.

–Jinko -biccentett Akutagawa, a tekintetét továbbra is az alatta elterülő folyón tartva.

–Nem fogsz megölni? -nézett összezavarodva a fekete ruhásra, ki csak unottan tekintett rá.

–Értelmetlen -ennyi volt csupán a válasza, azonnal vissza is fordult a víz felé."

            Jinko és ő soha nem voltak barátok, de ahogy néha közösen részt vettek egy-egy küldetésben kezdték elfogadni egymás társaságát, hiszen nem volt más választásuk. Idővel egyre kevesebb harc volt kettejük között és legtöbbször már csak beszélgetve ültek egymás mellett, jobban kiismerve a másikat.

         Érdekes vagy Akutagawa. Szemei előtt látta Atsushi-t, aki ezt a három szót címezte neki. Szemei ragyogtak , arcán egy édes mosoly pihent, s Akutagawa akkor nem tudott rá haragudni, de rosszat sem mondani. Jinko szépsége teljesen elkápráztatta a fiút, úgy érezte, hogy a lába alól kicsúszik a talaj, pedig nem is két lábon állt akkor.

           Furcsán érzem magam. Akutagawa rá akarta vágni, hogy bizony ő is egyre furcsább, de nem tette meg. Félt, hogy a fiút elijeszti saját magától és ezt nem akarta, mégha magában egészen későn is realizálta ezt az aprócska tényt. Szerette a fehér hajú társaságát, de bavallani mégsem tudta magának, és mentsvárakat keresett.

          Szobájának ablakpárkányán foglalt helyet, mellette a telefonja helyezkedett el. Nézte a napsütötte tájat és úgy érezte, hiányzik valami az ő napjából. Embereket látott cseverészni, kisgyerekeket szaladgálni és kacarászni, de szívét ez sem tudta megolvasztani egy pillanatra sem. Csak szüntelenül bámult maga elé, még kezébe nem kapta telefonját és írni kezdett.

„Miért kellek neked én, ha mással sokkal boldogabb vagy?"

           Telefonját maga mellé rakta, ahogy elküldte az üzenetet, fejét a falnak döntötte és továbbra is Yokohama utcáit kémlelte. Észre sem vette azt, ahogy telefonja képernyője megvillan és egy üzenet foglal helyet a képernyőn. Tekintete minduntalan Yokohama-t figyelte, s úgy érezte, hogy fájdalom járja át az egész testét egyetlen gondolatra. Nem akarom elveszíteni Jinko-t!

Sziasztooooooook!
Ez most annyira jól esett a lelkemnek.
Egyszerűen szerettem írni ezt az egyetlen egy részt ennek a csodálatos fiúnak a szemszögéből.
Most azon gondolkodom mégis ki legyen a következő szemszög, de úgy is ki fog derülni, ha hozom nektek a folytatást.
Köszönöm a megtekintéseket, nagyon jól esik
Tartsatok továbbra is velem!

Egyébként nekem az egyik favorite karakterem az Akutagawa, nagyon tudom a személyiségével azonosulni. Nektek ki a kedvencetek? Egyébként valaki rajtam kívül azért még bírja Fyodort? Vagy csak én vagyok ilyen furcsa?

Egyébként készülök egy másik Soukoku FF-vel, de nagyon lassan haladok azzal. Nem lesz hosszú, max csak a fejezetek és jeickskx, annak a nyelvezete most jobban tetszik, mint hittem