Útmutató egy szív meghódításához (Befejezett)

29. fejezet

Wei Wuxian elrakta a rajzot a ruhájába, és azután kimászott az ágyból. Kinyújtóztatta a tagjait. Már megfogalmazódott benne, hogy megkeresi Lan Zhant, hirtelen zaj ütötte meg a fülét. Felkapta a fejét, mikor hallotta, hogy a másik szobában el- és visszahúzza valaki az ajtót halk léptek kíséretében. Ahogy kitette a lábát a helyiségből, Lan Zhannal találta szemben magát. Tálcával a kezében állt meg néhány lépésnyire tőle. 

Nyoma sem volt rajta a tegnapi napnak. A haja és a ruhája rendezettebb volt, mint valaha. A részeg állapotával ellentétben, a tekintete józanul, a szokásos intelligenciájával és éber figyelmével bírt. 

– Merre voltál, Lan Zhan? Te akartad, hogy melletted maradjak, erre itthagytál. Miért nem vártál meg vagy ébresztettél fel? – vonta fel a szemöldökét Wei Wuxian, s a férfi kezében lévő tálca tartalmára esett a pillantása. 

– Ételt hoztam – hangzott a válasz megszokottnál is mélyebb hangján. 

Wei Wuxian közelebb ment, megállva Lan Zhan előtt. 

Wei Wuxian szíve kihagyott egy dobbanást. Nem hagyta itt a férfi megbánásból, hanem reggelit hozott maguknak? Mármint volt értelme, elvégre Lan Zhan korán kelt mindig, míg Wei Wuxian szerette elhúzni az alvást, amikor megtehette. Végül is, nem várhatta el Lan Wangjitól, hogy egy álmában nyálcsorgató Wei Wuxiant őrizzen. 

Volt egy sejtelme, hogy nem igazán fognak enni, mert megbeszélnivalójuk volt egymással. Ennek ellenére Lan Wangji figyelmessége megérintette. 

– Ennyi? Már azt hittem, Lan úrfi megunta a társaságom, és elszökött – incselkedett Wei Wuxian, de belül bizonytalanság töltötte el. 

Szúrt a mellkasa. A kétely maró gondolata ott bujkált a fejében, mert bár hitt Lan Zhan szándékában, mégis nem hagyta nyugodni egészen, hogy vajon megbánta-e a tegnapot. Lan Wangji nem volt egészen önmaga aznap este. 

Nyelt egyet. Vajon hibát követett el? Vagy túlgondolta a dolgot? 

– Azt nem tettem volna meg – felelte Lan Wangji, miközben az asztal felé vette az irányt, ráhelyezve a tálcát. De nem foglalt helyet, hanem Wei Wuxian elé visszasétált. 

Lan Wangji aggodalommal telve nézett vissza rá. Úgy tűnt, arra várt, hogy Wei Wuxian mondjon valamit. A belső feszültségét látta rajta? Az kétségtelen, hogy ő kifejezőbb volt az érzelmeiben, de ennyire nyilvánvaló volt? Lan Zhan figyelt rá, ez lehetett az oka. Vajon mennyi mindent vett észre, mióta megismerték egymást? 

– Persze, hogy nem, az nem vallt volna rád. Annál jobb vagy, minthogy olyasmit tennél. Nem hagynál teljesen magamra, igaz? 

– Nem, nem tudnám megtenni – felelte halkan Lan Wangji. Gyengédség járta át a szavait. 

– Valóban? – kuncogott önfeledten. 

Wei Wuxiant öröm töltötte el, hogy hasonlóan éreztek mindketten ezek szerint. Persze, ezt sejthette. 

– Wei Ying… 

Cseppet megremegett Lan Wangji hangja, mintha félt volna kimondani a további gondolatait. Mi volt ez a váltás Lan Zhanban? Tartott valamitől? Szégyellte magát a viselkedése miatt a részegsége során? Előfordulhatott, hogy Wei Ying csinált valamit, és önkéntelenül zavarba hozta a férfit? 

Lan Zhan majdnem megkeseredett volt. Miért ejtette ki Wei Wuxian nevét úgy, mintha fájt volna neki? 

– Emlékszel a tegnapra? – kérdezte Wei Wuxian. 

Amiatt érezte rosszul magát? 

– Mm – hümmögte Lan Wangji elmerengve, s szemei elkerekedtek és fülei elpirultak. Rövidesen hozzátette: – Nagyjából.