Egy apró lépés feléd D. R BEFEJEZETT

Huszonhatodik fejezet

April

Május 12. szerda

Pierre mellett sétáltam be a paddockba. A srác most olyan volt számomra, mint egy mentőöv. Nagyon örültem neki, hogy találkoztunk a hotelban reggel és délután már közösen jöttünk a pályára. Nem akartam Daniellel találkozni, pedig még interjúztatnom is kell ma. Már bezavarodtam, így fogalmam sem volt kivel is kell ma beszélnem, de nem is érdekelt. Kaptam egy külön konténert, és állítólag a pilóták tudják, ha jönniük kell.

- Megyek Charleshoz --állt meg hirtelen a Ferrari konténernél, amin a tizenhatos szám állt.

- Rendben, én meg leteszem a holmim --biccentettem a többi konténer felé.

- Okés --hirtelen felém magasodott, és puszit nyomott az arcomra, amitől egy pillanatra lefagytam. Zavartan néztem utána még pár pillanatig, majd elindultam a konténerem felé. Egy sima hófehér jutott nekem, amiben még a kulcs is bent volt. Benyitottam majd a fehér kanapéra leültem és felsóhajtottam. Ahogy körbe járattam a szemem a kis helységbe, az előttem lévő üvegasztalon megpillantottam egy fehérlapot. A kezembe vettem, amiken beosztottan álltak a nevek. Azonnal Daniel Ricciardo nevét kerestem, amit sajnos azonnal kiszúrtam. Mai nap már interjúztatnom kell... A gyomrom összerándult, és legszívesebben kirohantam volna a világból. Nem telt bele félórába se, amikor Sebastian Vettel megjelent az ajtóban és mosolyogva leült velem szembe. A tabletemen felvettem a beszélgetésünket, és ahogy az anyagot lapozgattam rájöttem, hogy vele egész jól haladtunk az elmúlt egy hónapban. Miután véget ért a beszélgetésünk, elköszöntünk egymástól, és én idegesen néztem a papírra, amiken a nevek voltak sorba. Még egy pilóta volt Daniel előtt és már azon agyaltam milyen kifogást lehetne kitalálni, ami miatt a mai interjút elhalaszthatnánk, de semmi jó nem jutott eszembe és egyébként is felnőttként kell viselkednem, nem kerülhetem az elkövetkező hónapokban folyamatosan.

- Szia, bejöhetek? --állt meg a nyitott ajtóm előtt Lance Stroll.

- Szia, persze –bólintottam, és kiegyenesedtem a kanapén.

- Szerintem én jövök most, nem? --ült le velem szembe, én pedig bólintottam és megkerestem az eddig vett anyagjainkat.

Elkezdtük az interjút, és én ismét a tablettel felvettem az egészet. Próbáltam koncentrálni, de folyamatosan azon járt az agyam, hogy az idő rohamosan halad és mindjárt besétál azon az ajtón Daniel. Mi van, ha kislány módjára összeomlok előtte? Nem láthatja rajtam mennyire fáj amiért kidobott.

- Végeztünk? --nézett rám Lance értetlenül, mire rájöttem, hogy sikeresen elkalandoztam.

- Igen --néztem zavarodottan az órámra.

- Oké, akkor majd jövő héten találkozunk --köszönt el, én pedig biccentettem felé és ahogy kilépett a konténerből, kifújtam az eddig bent tartott levegőmet.

Daniel

Dühösen, csalódottan és elkeseredetten lépkedtem a konténerek mellett. Nem volt elég látnom kora délután, hogy Pierre teljesen rámászott a csajomra, még interjút is kell adnom a lánynak, aki már is tovább lépett rajtam! Mindig is nehéz volt a közelébe férkőznöm, és talán míg együtt voltunk, nem is szeretett csak esélyt akart adni ennek az egésznek. Most pedig, hogy megszabadult tőlem, lehet a francia gyerekkel.

Befordultam a fehér konténerhez és kopogtatás nélkül beléptem. April a fehér kanapén ült, kezében a tablettel. Ahogy felnézett rám a tekintete közömbös volt, de láttam ahogy egy árny átsuhan az arcán.

- Szia –köszönt, mire biccentettem.

Leültem a vele szembeni fotelba, és legszívesebben azonnal faggatni kezdtem volna. Én szakítottam vele, mert még mindig úgy gondolom jobb lesz neki, de pofán csapott az, hogy Pierrel már is ilyen viszonyban vannak. Szeretett egyáltalán valaha is?

- Kezdhetjük? --kérdezte halkan, mire ismét bólintottam.

- Miért nem szólalsz meg? --annyira tudtam, hogy rá fog kérdezni. Képtelen elmenni a dolgok mellett szó nélkül.

- Nem elég, ha Pierre beszél hozzád? --a kérdésem nem volt a legértelmesebb, de April így is kapott rá.

- Most mi a bajod? --kérdezte ingerültebben, és végre láttam valami érzelmet rajta.

- Esetleg az, hogy egy hete szakítottunk és ti már Pierrel egymásra is találtatok? --kérdeztem vádlón.

- Először is TE szakítottál velem, és nincs köztünk Pierrel semmi, de ha lenne akkor se sok közöd volna hozzá --felelte higgadt és az ingerült közti állapotban.

- Azért szakítottam veled mert szeretlek! –mondtam, és kicsit se bántam a szavaimat. Úgyse jönne vissza hozzám... Hiszen ott van a gyerekem, a családom, akik ellenezték az Aprillel való kapcsolatomat, az ő családjáról nem is beszélve.

- Ez ugye tudod milyen hülyén hangzik? --most már láttam rajta, hogy minden érzelem elöntötte és ez valahogy megnyugtatta a lelkemet.

- Akkor is ez az igazság! --álltam fel.

- Ha szeretnél, nem mondtál volna le olyan könnyen rólunk! Én az eltitkolt lányodat is elfogadtam volna! --mondta és pont ez volt a bökkenő... Anyámnak igaza volt, és én tévedtem abban, hogy egy percig is azt hittem nem viszonozta az érzéseimet.

- Na látod pont ezért kellett szakítanunk --sóhajtottam kicsit hátrálva a foteltól.

- Mi? --April arcán láttam, hogy most vesztette el végleg a fonalat.

- Tönkre tettelek volna azzal, hogy együtt neveljük a gyerekemet... Túl fiatal vagy hozzám --mondtam ki, mire April könnyes szemekkel nézett most már.

- Te teljesen hülye vagy –szipogta, én pedig alig bírtam megállni, hogy ne lépjek oda hozzá és ne csókoljam addig míg el nem fogy a levegőnk.

- Csak azt akarom, hogy éld az életedet –feleltem, és nagy akaraterőmnek köszönhetően megfordultam és kiléptem a konténerből.