🥀Más szemmel a világ🥀

😺Tizenkilencedik rész😺

A Nap sugarai belepték a szobát, ezzel megzavarva nyugodt alvásunkat. Hunyorogva nyitottam ki szemeim, elcsoszogva az ablakhoz, ahol behúztam a sötétítőt. Mike nagyot szusszant, kezeit elvéve szemeiről, viszont még nem nyitotta ki azokat. Mind a ketten fáradtak voltunk, de mostmár muszáj volt felkelni.
Visszamentem az ágyhoz, és nem törődve a tudattal, hogy már dél is el van múlva, bedobtam magam az ágyba és tovább lustultam.
- Fel kéne kelni. - mormogta Mike, rekedt hangon, amitől végig futkosott a hátamon a hideg.
- Kéne... - értettem vele egyet, mégsem mozdultam meg. - Nagyon fáj?  - simítottam kezem a mellkasára.
- Nem vészes. A doki szerint is elég könnyed sérülés, hamar el fog múlni. - mosolygott rám bíztatóan.
- Elmondod mi volt? - kéreztem halkan, kezem még mindig a mellkasán tartva.
- Már hónapok óta ezen az ügyön dolgoztunk...

Mike szemszöge

Summer megvétele előtt

- Hé, Clifford! Találat van! - hallottam meg technikusunk, Noel hangját.
- Muti! - gurultam át hozzá, a székkel.
- Szóval! Egy oldalon keresztül szerezhetsz meghívót, viszont az oldalt csak akkor találhatod meg, ha tudod a pontos linket. Sikerült feltörjem az oldalukat, úgyhogy nyom nélkül át is küldök a telódra két meghívót. Azt ajánlom, hogy Asht vidd magaddal, és csak óvatosan a hibrid alakkal és a megjelenéssel. Nem ti lesztek az első arra betévedt hibridek, de azért vigyázzatok!
- Rendben, kössz az infót! Indulunk is! - álltam fel, felkapva a zakóm.

Ugrás a támadás estéjére

- Erre! - intettem a társamnak, belépve a hátsó ajtón. Hamar megtaláltuk a szobákat, ahol fogva tartják szerencsétlen hibrideket, viszont mindegyik elektronikusan zárható volt.
- Noel, ide te kellesz! Kártyával lehet kioldani a zárakat! - beszéltem bele a fülemre erősített szerkezetbe.
- Rajta vagyok, ti addig keressétek meg a fogvatartókat. - hallatszott kissé recsegve a hangja. Végig mentük a hosszú folyosón, majd lefordulva találkoztunk két őrrel, akiket hamar lefegyvereztünk, viszont az egyik benyomta a riasztót. Egyből futni kezdtünk, hisz a tervrajz alapján már tudtuk hova kell menni.
- Megvan a zár, engedjem ki őket? - hallottam meg Noel hangját.
- Még várj egy kicsit! Beriasztottak, nehogy a celláknál is őrök jelenjenek meg! - válaszoltam, tovább futva. Nemsokára megtaláltuk az épület igazgatóját, aki fegyvert fogva ránk próbált meg elmenni.
- Le a pisztollyal, vagy lövök! - kiabált, viszont én és Tess mereven álltunk. - Gyerünk! - ordított.
- Maga is tudja, hogy ez nem így megy! - rázta meg a fejét a társam. - Ha most leteszi a fegyvert, nem eshet senkinek se bántódása! - próbált meg nyugotan beszélni, de ekkor a fickó bele lőtt egyet a földbe, ezzel kicsit megijesztve minket.
- Letenni, vagy a következő az egyikőjük fejébe megy! - kiabált tovább. Ekkor viszont megjelent két másik ügynök a hátánál.
- Tegye le a fegyvert! - kiáltották.
- Látja? Nem menekülhet! Vége van! - szólaltam meg most én.
- Akkor van vége, amikor én azt mondom! - mondta, majd egyenesen mellkason lőtte Tess-t, aki a földön kötött ki, végül pedig rám fogta a fegyvert, viszont már rég lőttek a hátánál lévő ügynökök. De mit is képzeltem! Neki így is volt ideje meghúzni a ravaszt és rámlőni. Rosszabbat is kaptam már, de még így is rohadtul fájt. Hallottam ahogy a többi ügynök az őrökre lövöldözik, még más mentőt hív. A hibridek sikolyait is hallottam, de sajna elvesztettem az eszméletem, és majd csak a kórházban ébredtem fel újra

Summer szemszöge

Vissza a jelenbe

- Tudod a hibrideket már majdnem egy éve nem lehet befogni és eladni. Azért dolgozunk a csapattal annyit, hogy megmenthessük az összes olyan hibridet akiknek nincs szabadságuk. Az iratok hiánya miatt, kicsit nehéz őket elhelyezni a családjukhoz, de minden egyes nap ennek a megvalósítására törekszünk. Most van több mint 100 hibrid a kapitányságon, akik arra várnak, hogy a családjuk jelentkezzen, és végre haza térhessenek. - fejezte be a mesélést. Figyelmesen hallgattam a sokkoló információkat, és próbáltam őket feldolgozni. Szerencsésnek érzem magam. Hisz már pár hónapja szabad vagyok, a családom is megvan, és hát itt van Mike. Mike, aki iránt furcsa érzéseim vanank. Szeretem őt, talán jobban a kelleténél, de érzem, hogy ő is így érez
- Majd bemehetek egyszer veled a kapitányságra, a többi hibridhez? Sokakat ismerem, és aggódom értük. - szólaltam meg végül, ujjaimat piszkálva.
- Persze, hogy bejöhetsz! Amúgy is van pár bentmaradt holmim! Mit szólnál ha holnap velem jönnél értük, és még én pakolászok, addig te lehetsz a többiekkel! - mosolya megnyugtató volt és kedves. - Utána meg elmehetünk valahova ha gondolod. Szeretnék adni majd valamit. - tette még hozzá.
- Nem fog fájni a sérülésed? - emeltem rá aggódó tekintetet.
- Majd eljövünk ha nagyon fájna, de be fogom kenni és lesz nálam fájdalomcsillapító. Megeggyeztünk?
- Jó! - bólintottam, picit vonakodva. Tényleg nem akarom hogy Mike ezek után megeröltesse magát, nehogy baj legyen.
Végül nehézkesen, de kikászálódtunk az ágyból és lementünk reggelizni. Mivel Mike imádja a fűszerezési módszerem, én csináltam reggelit, ami sajtos rántotta volt, zöldségekkel. Miután reggeliztünk elkészültünk és indultunk is. Ma kicsit jobb volt az idő, és még kocsival is mentünk, ezért csak egy-egy pulcsit vettünk fel. Délutánra elméletileg melegebb lesz, úgyhogy sétálni is így megyünk majd.
Húsz perc kocsikázás után meg is érkeztünk egy nagy épület elé, ahova Mike be is vezetett. Lent kaptam egy kártyácskát, amin az állt, hogy látogató vagyok, így bátran járkálhatok az épületben. Na nem mintha így tennék, hisz tényleg csak a többi hibridhez akarok menni.
- Erre gyere! - vezetett Mike egy nagy folyosóra, ahol rengeteg ajtó volt, de végül a legutolsónál álltunk meg. - Nem biztos hogy még itt van mindenki, mert a nap bármely időszakában jöhetnek értük a rokonok. Ki tudja eddig mennyire csökkent le a számuk! Emellett van néhány személy, aki kórházban van, de azokat sajna csak a rokonok látogathatják, esetleg a rendőrök. - én csak bólogattam, jelezve, hogy értem. - Akkor én most hagylak! Menj be, és olyan fél óra múlva vissza jövök. Oké?
- Oké. - mosolyodtam el halványan. Miután Mike elment, én is benyitottam a terembe. Tényleg nem voltak már sokan, max 20-an. Örülök, hogy a többség vissza mehetett a családjukhoz. Hamar kiszúrt enegem mindenki, köztük Jimin is. Vele sokáig egy lakrészen voltam, még egybe nem kerültem egy másik lánnyal. Na meg volt pár alkalom, hogy ha jók voltunk, akkor kimehettünk a hátsó kis udvarra, ahol szintén találkozgattunk.

Befejezve: 21.04.12.
Javítva: 21.06.08.
Publikálva: 21.07.01.