Needed Me /Jikook ff./

47. rész

Egy évvel később. 

- Baby, készen vagy már? - kiabál fel Jungkook, sejtésem szerint a földszintről, miközben én az utolsó simítást végzem az öltözékemen. Megigazítom a nyakkendőm, majd a zakómat is lesimítom, bár valószínűleg úgy sem sokáig lesz rajtam, mert kint legalább harminc fok van és valószínűleg spontán felgyulladnék benne. 

- Igen, egy perc és lent vagyok! - szólok vissza én is hasonlóan emelt hangon, hogy biztosan meghalljon engem és egy utolsó pillantást vetek magamra a tükörben. Sietősen szedem a lábaim, mert bár még nem vagyunk késésben, azért nem szeretném, ha ez az állapot miattam változna meg. Amint leérek a lépcső aljára, már látom is Jungkookot, ahogy járkál a nappaliban, közben rá-rá pillantva a csuklóján pihenő drága karórájára, amit én ajándékoztam neki karácsonyra. Azóta is azt mondja, hogy ez az egyik kedvenc darabja, nekem pedig mindig megmelengeti a szívem, ha látom rajta. 

- Na végre Baby, anyám már milliószor hívott! - sóhajt gondterhelten, majd nem is tétovázva sebes léptekkel megindul a garázs felé. Én is ismét felveszem a gyorsabbik tempóm, mert Jungkook egy puszta lépése egyenlő az én féle kettővel, így van mit behoznom.

- De hát nem is vagyunk késésben. - motyogom elégedetlenül. Bepattanunk a fekete lamborghinibe, majd azonnal útnak is indulunk, amitől tényleg olyan érzésem van, mintha késésben lennénk, pedig ezer százalékig biztos vagyok benne, hogy a meghívón fél tizenegy állt kezdésnek, és még éppen csak tíz van, a Jeon birtok pedig alig van tőlünk negyed órányira, ezzel a kocsival meg még fele annyira időre sem lesz szükségünk.

- Tudom, hogy nem vagyunk, de anya szeretne téged bemutatni a családunk másik felének, akik még nem láttak. - magyarázza Kook, de ahogy félszemmel rám pillantva meglátja a döbbent arcom, hamar elkuncogja magát. - Ne parázz Kicsim, semmi extra nem lesz, csak anyám rokonai is meg akarnak ismerni. 

- De ennek a napnak nem rólam kellene szólni, hanem rólad! - méltatlankodom, ami még inkább kiszélesíti Kook vigyorát. - Milyen az már hogy szülinapodon engem ajnároznak? 

- Baby, tudod jól, hogy utálom a felhajtást, úgyhogy én igazán nem neheztelek meg rád, ha átveszed a rivaldafényt. - magyarázza szórakozott hangon, amire csak a szemeimet forgatom, mert szerencsémre az útra koncentrál és így nem látja. Máskülönben biztosan megjegyezné micsoda szemtelen dög vagyok. - A másik pedig, hogy a párom vagy, természetes hogy rád is nagy figyelem kerül az én napomon. 

- Akkor is furcsa. - jelentem ki ellentmondást nem tűrően, amin Kook ismét csak szórakozottan kuncog. 

Egész nap ilyen kis könnyed, és nevetgélős, ami egyáltalán nem zavar mert imádom boldognak látni Őt, de amikor a nyomoromon écelődik, azt már kevésbé. Viszont ezt nem vethetem a szemére, mert hiába, a közel egy éves párkapcsolatunk, még mindig szívjuk egymás vérét, amiről egyikünk sem mondana le semmi pénzért. A kapcsolatunk elejéről ez még mindig élénken megmaradt, csupán kiegészült azzal is, hogy menthetetlenül beleszerettünk a másikba. Soha nem képzeltem volna ezt akkor, mikor először találkoztunk, azt meg pláne nem, hogy egyáltalán valaha esélyem lehet egy komoly kapcsolatra, nemhogy egy olyan férfi mellett, mint Ő. Ennek ellenére itt vagyunk egymásnak, jóban és rosszban, boldogabban mint valaha és el sem tudom képzelni, hogy lehetne ennél szebb az életem. 

Ezután nem cseverészünk tovább, de esélyünk sincs nagyon, mert ahogy tippeltem, -hála Jungkook eszméletlen vezetési stílusának, és a választott kocsinak- nem sokkal később megérkezünk a szülői házához. Hiába érünk ide időben, már így is hatalmas tömeg tolong az előkertben, ami csak sejteti velem, mi fogad majd minket hátul, ahol valójában zajlik majd Jungkook születésnapi partija. És valószínűleg ez még nem is a vendégsereg vége, ugyanis utánunk is jócskán érkeznék még autók. Meg is lepődök ezen, mert hiába voltam jó pár Jeon-féle partin az utóbbi évben, ekkora felhajtás még egyszer sem volt, és igazán indokolatlannak is tűnik, mert Jungkook még csak nem is kerek születésnapot ünnepel, ráadásul nem is Ő szervezte. Ezt a gondolatomat meg is jegyzem neki, de Ő látszólag nem rágódik ilyesmiken és csak lazán vállat vonva válaszol.