Egy apró lépés feléd D. R BEFEJEZETT

Harmincadik fejezet

Daniel

Július 28. szerda

A kezem ökölbe szorult ahogy megpillantottam Luke Fordot a szoba ablaknál állva. Alapból utáltam, de még meg is zavarta az újra kezdésünket Aprillel. Azt vártam, hogy April majd elküldi a fenébe, e-helyett felém fordult.

- Daniel, menj el –mondta, mire meghökkentem.

- Nem megyek sehova! Ő neki kell mennie --mutattam arra a baromra.

- Az én menyasszonyom, szóval ideje lépni! Örülj, hogy nem vagyok az a balhézós típus --komolyan arra játszik, hogy szarrá verjem?

- April veled meg szerintem megkell pár dolgot beszélnünk –mondta, mire megindultam felé, de April elállta az utamat. Apró kezét a mellkasomra simította, amitől magára vonta a figyelmemet.

- Menj el --kérte olyan őszinteséggel, ami szó szerint fájt.

- Nem akarok –mondtam, mint egy kisgyerek.

- Kérlek, menj el --sóhajtotta szakadozottan, amiből jól tudtam, hogy legszívesebben velem menekülne el a világ elől.

- Elmegyek, de írj majd –mondtam, mire aprót bólintott.

April

Amint Daniel kilépett a szobából, Luke belekezdett mintha megcsaltam volna.

- Még is mi volt ez? A mennyasszonyom vagy, April! --támadott le, mivel egyértelműen tartott Danieltől, és csak ezért nem kezdett el veszekedni velem előtte.

- Nem szerelemből fogok hozzád menni és ezt te is tudod –sóhajtottam a falnak dőlve.

- Régen szerettél --nézett rám dühösen.

- Az régen volt! Régen egy idióta voltam –közöltem, mire dühösen fújtatott egyet.

- Cseszheted kit szeretsz, mert hozzám fogsz jönni és nem ehhez a harmincas pasashoz! Nem is értem mi eszel rajta –morogta, majd bőröndjéhez lépett.

- Egyedül anyáék miatt megyek hozzád, remélem ezt felfogtad --morogtam majd figyeltem ahogy a bőröndje cipzárjához nyúl.

- Még is mit csinálsz? Nem maradhatsz itt! --néztem őt kiakadva.

- De igen, itt maradok veled végül is én vagyok a vőlegényed nemde? --a türelmem teljesen elfogyott, és azt hittem azonnal felrobbanok.

- Azonnal menj el --szóltam rá, mire felegyenesedett és közvetlen elém lépett.

- Ha így játszunk, akkor tudd meg, hogy én vagyok a főnök, April... És tudod bármit is fogsz mondani a szüleidnek, ők nekem fognak hinni --sosem beszélt így hozzám, és tagadhatatlanul megrémisztett.

Július 29. csütörtök

A paddockba sétáltam Lukeal az oldalamon, és szinte feszengtem egész idő alatt. Pierrenek nem mondtam el, hogy itt van és tartottam a reakciójától, mivel az esküvő hallattán is már kiakadt. A kis irodámhoz mentünk és ahogy letettem a holmimat, az idegesítő srác felé néztem.

- Ugye tudod, hogy én itt dolgozom? –kérdeztem, mire vállat vont.

- Nem fogok gondolom annyira zavarni --ült le egy üres székre. Szőke hajába annyi zselé volt, hogy még a gyomrom is felkavarodott.

- Remek –sóhajtottam, és pont ahogy a tabletet a kezembe vettem Norris berontott.

- Megjöttem, April --jelentette be, mint egy kisgyerek és ledobta magát a velem szembe lévő székre. Ezek után pedig azonnal észrevette a mögöttem ülő Luke-ot, aki pont a sarokban helyezkedett el.

- Te vagy Luke? –kérdezte, mire zavartan lehajtottam a fejem. Még hogy a fiúk nem pletykásak!

- Lando, hol is hagytuk abba? --tereltem a témát.

- Örülök, hogy ekkora hírnevem van itt --szólalt meg mögöttem, mint egy szellem.

- Nehogy azt hidd, hogy jót lehet hallani rólad --kötött bele a McLaren ruhában ülő srác.

- Lando, kérlek --néztem rá, mire az idegesen nézett vissza rám. Úgy védte a barátait, mint egy mini pitbull.

- Mivel van jogom hozzá így közlöm, hogy nem szeretnék előtte beszélni --mutatott gyerekesen Lukera.

- Kimennél? --fordultam hátra, mire a szőke sráccal farkasszemet kellett néznem mire felállt. Szó nélkül hűvös tekintettel kilépett a helységből, mire végre Landoval elkezdhettem az interjút. Örültem amiért nem kezdett el okoskodni, vagy Danielről beszélni, egyszerűen csak ledaráltuk a beszélgetést, aztán már el is haladt az idő.

Délutánra majdnem mindenkivel végeztem, ezért úgy döntöttem kiülök a lelátóra a laptopommal és a tableten lévő anyaggal, majd írni kezdtem. Szerencsére reggel óta nem láttam Luke-ot és olyan szinten nem is érdekelt, hogy örültem amíg nem látom. Lando fejezetét írtam, amikor hirtelen felért valaki a lépcsőn. Daniel pilóta ruhában közeledett felém. A mellkasomban melegség keletkezett, de az arcomba is ahogy eszembe jutott mit is műveltünk tegnap a folyosón.

- Szia --ült le mellém.

- Szia --motyogtam.

- Hol van a pasid? --kérdezte azonnal, mire felsóhajtottam.

- Nem tudom --vallottam be.

- Elküldted a fenébe? --éreztem a hangján a reménykedést, amitől a szívem megfájdult.

- Nem.

- Nem hiszem el! Tegnapi után, hogy lehetsz még midig vele? --akadt ki, mire lecsuktam a laptopomat.

- A tegnapi csak egy botlás volt --mondtam ki, de legszívesebben visszaszívtam volna azonnal. Láttam Danielen, hogy ez most mennyire rosszul esett neki.

- Botlás mi? April, nem mehetsz hozzá! --annyira egyszerűnek hitte ezt az egészet, pedig nem volt az.

- De hozzá fogok menni, és nem állíthatsz meg --álltam fel, és a cuccaimmal azonnal elindultam a székek előtt. 

Kitegyem még ma a folytatást? :D

Instagram: mihalikdkamilla_iroioldal