Egy apró lépés feléd D. R BEFEJEZETT

Harmincegyedik fejezet

April

Augusztus 13. péntek 

Egész éjjel körülbelül félórát aludtam. Hányingerem volt és a fejem fájt. Nem vírust szedtem össze, hanem még a szervezetem is azt érezte mekkora nagy hibát fogok ma elkövetni. Anya hét órakor berontott a szobámba.

- Édesem! Ez az esküvőd napja! –kiáltotta, mintha ez valami boldog pillanat lenne.

- Nincs kedvem felkelni --dünnyögtem.

- De nehéz eset vagy --húzta le rólam a takarót.

Mivel tudtam, hogy muszáj lesz kikelnem az ágyból, így felültem és a fürdőbe indultam. A menyasszonyi ruhám, amit anya és Mrs. Ford választott ki a szekrényen lógott. Habos babos ruha volt, ami egyáltalán nem tetszett, de mivel nem érdekelt ez az egész, a ruha sem.

- Hamarosan jön a fodrász! Tartottam attól, hogy nem akarsz elmenni, így megbeszéltem vele, hogy jöjjön ide –mondta, mire felsóhajtottam. Tényleg nem mentem volna el.

- Remek --morogtam.

- Csak göndörítse majd be --mondtam egyszerűen, mire anya megállt a fürdőajtóban.

- Nem, én már találtam egy hajat neked –közölte, majd magamra is hagyott.

Melegítőben és trikóba mentem le a nappaliba, ahol már Luke anyja is tartózkodott.

- Jó reggelt! --mosolygott rám, de voltam olyan bunkó, hogy nem reagáltam.

- El sem hiszem, hogy férjhez mész --mondta anya izgatottan.

- Hát én se --morogtam a fotelnak dőlve, majd csengettek.

- Kinyitom --fontoskodott anya. Ahogy kinyílt a tölgyajtó Pierre-t pillantottam meg. Olyan megkönnyebbülés fogott el, hogy azonnal megöleltem aminz hozzá értem.

- De örülök neked! –mondtam, mire anya mormogott valamit az orra alatt és visszament Luke anyjához.

- Minden oké? –kérdezte, mire bólintottam. Szerencse volt, hogy Luke nincs itt mivel legutóbb, amikor találkoztak Hollandiában, éppenséggel majdnem verekedés lett belőle.

- Úgy örülök, hogy eljöttél --húztam beljebb.

- Kérsz kávét? --kérdeztem a konyha felé kanyarodva.

- Igen! –mondta, közben oda köszönt a két anyának, akik nem jó szemmel mérték végig.

Ahogy a konyhába beértünk a kávéfőzőhöz léptem, Pierre pedig leült a pulthoz.

- Nem hiszem el, hogy ma hozzá mész --sóhajtotta, én pedig némán töltöttem magunknak kávét. Olyan gyorsan elszaladt ez pár hét, hogy még én sem hittem el.

- Tessék --toltam elé a csészét.

- Nem akarod, hogy megszöktesselek? --kérdezte suttogva, mire elmosolyodtam.

- Nem --feleltem, de legszívesebben igent mondtam volna.

- Tudod, ha válni akarsz van egy jó ügyvédem –mondta, mire rákaptam a tekintetem.

- Ezt még behajtom rajtad --mondtam úgy mintha szórakozott lennék, pedig egyáltalán nem így volt. Tényleg komolyan gondoltam az ügyvéd ajánlatát. Pierrenek sem Danielnek nem mondtam el, hogy igazából miért megyek hozzá Lukehoz. Ha megtudták volna, biztosan nem így álltak volna ehhez az egészhez. Tegnap este még kaptam egy üzenetet Danieltől, amire megint nem reagáltam. Minek fájdítsam a szívem?

- Megjött a fodrász --rontott be anya a konyhába.

- Remek --forgattam a szemem.

- Kedves, Pierre --nézett a pultnál ülő srácra.

- Mi a terved mára? Itt maradsz? --kérdezte illetlenül.

- Anya! --szóltam rá.

- Mi van? --nézett rám.

- Pierre... --kezdtem mire közbe szólt.

- Elkell mennem még pár dolgot elintézni –hazudta, én pedig sajnálom tekintetett villantottam rá.

Miután elment, egyedül maradtam anyával és Mrs. Forddal, ja meg persze a fodrásszal. A hajam végül kontyba lett feltűzve. Egyenesen rühelltem. A sminkes pedig rá félórával jött, és legalább abba bele szólhattam, mert anyának a figyelmét valami más elterelte. Halvány szemhéjpúdert kértem és a szempillámat csinálta meg. Nagyobb ügyet nem akartam belőle. Éppen akkor lépett ki az ajtón a vöröshajú sminkes lány, amikor anya leért az emeletről Mrs. Ford társaságában.

- Mi ez? --nézett rám, majd a szememre mutogattam.

- Smink --forgattam a szemem.

- Ez? Hiszen ez nem is szín! --akadt ki.

- Ez van --vontam vállat kikerülve őket, és most én mentem fel a lépcsőn.

A szobámba érve ránéztem a fehér habosbabos ruhára, és majdnem elfogott a sírás, de pár mélylégzés után megnyugodtam. Leültem az ágyam szélére és az ujjamon lévő jegygyűrűre néztem.

- Rohadj meg --mondtam a kőnek majd az órára néztem, amin már csak két óra volt az esküvőig. A hányingerem megint előjött és elővettem a mobilomat. Nem várt üzenet senkitől. Végül is mit vártam, hogy Daniel majd ír? Baszottul haragudhat rám és jogosan, mivel én is haragszom magamra. Felmentem instagramra, hogy a megnézem a napokat, de mielőtt még rámehettem volna az első névre, anya berontott. Már kiöltözve kezdett el szaladgálni előttem. Egy rózsaszín kosztümben volt és a haja még jobban állt, mint az enyém.

- Ideje öltözni --csapta össze a tenyerét. Felsóhajtottam, majd ahogy felálltam az ágyról megszédültem. És most kimondottan rosszul éreztem magam.

- Nem érzem jól magam –mondtam, miközben anya elhúzta a függönyömet.

- Biztos az izgatottság miatt –legyintett, és hihetetlennek tartottam mennyire nem érdekli, amit mondok.

Időm sem volt megszólalni újra, anya sürgött forgott körülöttem, majd pár perccel később már a ruhám fűzőjét húzta be.

- Szoros --nyögtem fel.

- Kibírod nem? --húzott még egyet rajta, mire már alig kaptam levegőt.

Ezután már nem szóltam, mert nem volt erőm és feleslegesnek is tartottam. A hányingert keltő ruhában leindultam a lépcsőn, és szerencsére leértem úgy a földszintre, hogy nem szédültem meg.

- De gyönyörű vagy! --mondta Luke anyja, mire biccentettem egyet.

- Szerintem megérkezett az autó --nézett ki az ablakon.

- Igen, igen! --pörgött fel Mrs. Ford.

- Menjünk, édesem! --nyitotta ki az ajtót előttem, majd előre hessegetett. Olyannak éreztem minden egyes lépést az autó felé, mintha a halálomba sétálnék. Érdekes érzés, nem? Főleg, hogy az ennél sokkal jobb lenne.