Egy apró lépés feléd D. R BEFEJEZETT

Harminckettedik fejezet

April

Megérkeztünk az autóval a kibérelt üvegteremhez, ami New Rose központi épülete volt. Elég nehézkesen szálltam ki a nagy ruha miatt, majd amint ezt megtörtént, hirtelen meg is jelent Luke, aki puszival fogadott. A hányingeremen ez nem segített.

- Végre megérkeztetek! Menjünk be, a vendégek már bent vannak --intett az épület felé. Én pedig újra megszédültem, és azt hittem azonnal összesek. De anya karon ragadott és beindult velem. Úgy tudtam ötvennél többen nem lesznek... Szinte az egész város betömörült a teremben.

- Anya! Kik ezek az emberek? --húzódtam el már az ajtóban tőle.

- A vendégeitek --mosolygott kicsit idegesen.

- Azt se tudom kik ezek! --mutattam az emberekre, akik közöl néhányan már észrevettek minket.

- De csodálatos mennyasszony vagy, April! --jött oda egy vadidegen.

- Igen, csodálatos --mordultam fel.

- Sajnálom, Marry! Tudod feszült, mert már alig várja, hogy Mrs. Ford legyen --kuncogott anya.

- Igen, egész életemben azt vártam, hogy a felesége legyek --dünnyögtem dühösen, mire anya mérges pillantást lövellt felém.

- Édesem, gyere menjünk --fogta meg a kezemet Luke, én pedig elrántottam.

- Kimegyek a levegőre --fogtam meg a szoknyámat, és sietős léptekkel kikerültem a társaságot. Anya azonnal utánam jött és a kertbe érve, ahol még senki nem tartózkodott, nekem támadt.

- Mi a fene ütött beléd? Hogy viselkedhetsz így? –kérdezte, mire felé fordultam.

- Még is hogyan kellene viselkednem? Rávesztek arra, hogy összeházasodjak Lukeal és még abba se szólhatok bele, hogy kevesen legyenek ezen a gyászmeneten! --kiabáltam ingerülten, és egyre rosszabbul éreztem magam.

- Hiszen szereted Luke-ot, akkor nem mindegy hányan vannak itt? --kérdezte halkan, mivel neki még mindig az volt a fontos, hogy ki mit mond róla.

- Szeretem? Szerettem! Nem mindegy! –hadonásztam, mintha ezzel enyhíthetném a feszültségemet.

- Fogalmad sincs miről beszélsz! --intett le, mire megszólaltak a hangszórók. Ez jelezte azt, hogy a polgáriszertartás hamarosan kezdődik. Azt hiszem hányni fogok!

- Mindent csak miattad és apa miatt teszek! Tudod miért? Mert szeretlek titeket! --mondtam halkan ahogy az emberek elkezdtek két oldalról gyülekezni.

- Mi is szeretünk téged! --mondta hitetlenkedve.

- Ha szeretnél tudnád, hogy mit akarok és mit nem --indultam el apa felé, aki már megállt azon helyen, ahonnan bekell indulunk. Mellé léptem szó nélkül, ő pedig szintén szó nélkül állt mellettem. Csak a pénz érdekli.

Az összes hely ellett foglalva, és háromnegyedét nem ismertem. Luke a szertartásvezető mellett állt, hamarosan megszólalt egy másik zene, amit szintén nem én választottam. Apába karoltam és elindultam a kijelölt füves úton.

- Ez a legjobb, amit velünk tehetsz --mondta apa, hogy már az emberek között sétáltunk. Nem reagáltam, csak némán hagytam, hogy Luke elé vezessen. A hányingerem erősebb lett és szédültem is, de próbáltam magam összeszedni. Ahogy megálltam Luke mellett, egy pillanatra hátra néztem és megpillantottam Pierre-t az első sorban. A tekintete mindent elárult, és inkább elkaptam a fejem. A szertarás vezető elkezdett beszélni, de egyáltalán nem figyeltem rá. Fogalmam sem volt miről hadovál, csak akkor eszméltem fel, amikor Luke köhintett.

- April, elfogadod férjedül Luke Fordot? --ismételte a kérdést, mire idegesen oldalra néztem, amit annak hatására tettem, hogy a tarkómon érdekes érzés keletkezett. Ez pedig a másik felemnek volt köszönhető, aki a székek mögött, leghátul állt. Daniel öltönyben és összetört tekintettel nézett az enyémbe.

- April --szólított meg Luke, de képtelen voltam elvenni a hercegemről a tekintetem. Vele kellene itt állnom. Szeretem őt, és elfogom veszíteni a szüleim hülyesége miatt. Szeretnek engem, de magukat jobban. Nem tisztelnek, akkor én miért tiszteljem őket? Sosem érdekelte őket mit is szeretnék én igazán. Nem voltak partnerek abban, hogy irodalmat tanuljak, mert nekik az nem tetszett. Nem álltak mellettem igazán... Ideje, hogy most én ne álljak mellettük.

- Kiasszony, minden rendben? --hallottam tompán a szertartásvezetőtől és ez adott egy löketet. Lekaptam a fejemre tűzött fátylat, majd a földre dobtam. Felmarkoltam a szoknyámat, és elkezdtem szaladni a székek között amennyire bírtam. Daniel értetlenül nézett rám, de jól tudta, hogy miatta teszem. Amint mellé értem megragadta a kezem.

- April, azonnal gyere vissza! --sipákolta anya, de egyáltalán nem érdekelt. Amint összeért a bőrünk, hirtelen felszabadultam.

- Mit csinálsz, kicsim? --kérdezte ahogy futottunk ki a parkolóba.

- Elszökök az esküvőmről, ha nem tűnne fel --nevettem felszabadultan, majd ahogy oda értünk a kék sportkocsihoz, mint egy felborult baba ültem be.

- Utálom ezt a ruhát --jelentettem ki ahogy megindult a parkolóból.