Egy apró lépés feléd D. R BEFEJEZETT

Harmincharmadik fejezet

April

Augusztus 13. péntek

Daniel megállt a házunk előtt, majd kisegített az autóból. Megbeszéltük, hogy gyorsan át öltözőm és elhozom a holmimat. Nem maradhattam ma itthon, mivel tuti vasvillával jöttek volna fel szobámba.

- Egyébként, gyönyörű vagy --bókolt Daniel, ahogy siettünk a ház felé.

- Nagyon, utálom ezt a ruhát és a hajamat is --értünk fel a teraszra, majd megkerestem a pótkulcsot, ami az egyik virágtartóban volt elrejtve. Amint beléptünk, máris az emeletre indultam fel. Dan mint egy kiskutya úgy jött utánam. A szobámba érve azonnal megkértem, hogy a fűzőt szedje szét.

- Egyébként nem hittem volna, hogy eljössz –mondtam, mivel az adrenalintól nem is nagyon beszélgettünk az autóban.

- Nem akartam, de Gasly rávett –felelte, majd éreztem ahogy a hátamnál enyhül a feszítő érzés.

- Jézusom, tiszta vörös a hátad --simította meg a kezével a gerincem vonalát, a testem pedig ettől libabőrös lett.

- Nem is sok levegőt kaptam –sóhajtottam, majd kibújtam a ruhából a szoba közepén, és a szekrényemhez léptem. Egy kékfarmert és egy egyszerű fehérpólót kaptam magamra. Amint ezzel kész lettem, az ágyam alatt lévő bőröndért nyúltam, amiben rengeteg holmim volt.

- Már be vagy pakolva? --ráncolta a homlokát Daniel engem figyelve.

- Nem tudhatod mikor kell menekülni --közöltem.

- Ugye tudod, hogy néha rettentően fura vagy? –kérdezte, mire elnevettem magam.

- Tudom –kuncogtam, majd elindultam a bőrönddel, ő pedig kivette a kezemből.

Ahogy betette a csomagtartóba a bőröndömet, éppen akkor a szüleim is megérkeztek Lukeal együtt. A félelem és a harag szaladt át a mellkasomon. Képzelni se tudtam mekkora balhét fognak rendezni.

- Még is mit képzelsz? --szinte üvöltött az apám.

- Szállj be --mondta nyugodt hangon Daniel.

- Hozzá ne merj érni a lányomhoz! --ijedten ugrottam hátra ahogy észrevettem apám mit akart tenni. De Daniel gyorsabb volt nála, és apa öklét elkapta.

- Apa, ne merj hozzá érni! --förmedtem rá, és Daniel elé álltam.

- Azonnal velem jössz --kapott szorosan a karom után, amitől fel is szisszentem.

- Tűnj el innen --kiabálta anyám, én pedig nagy nehezen kiszakítottam a kezem, amikor már Daniel is oda lépett.

- Menjünk --mondtam mivel jól tudtam, hogy ez lesz a legjobb mindenkinek.

- Nem mész sehova! Még is mit képzelsz magadról? --kiabálta, de nem foglalkoztam vele. Daniellel mindketten beszálltunk és a félelemtől vezérelve bezártam az én felőli ajtómat. Daniel még be se kötötte magát, már is kihajtott a háztól. Amint ez megtörtént, zokogásba törtem ki. Minden gyötrelem, amin keresztül kellett mennem, hirtelen eltűnt és a lelkem mintha felszabadult volna.

- Ne sírj –csúsztatta kezét a combomra.

- Hova szeretnél menni? –kérdezte terelés gyanánt, de nekem fogalmam sem volt, így nem is reagáltam, csak a könnyeimet törölgettem.

- Akkor nálam letesszük a holmidat... Viszont a hétvégén Lily nálam van, remélem nem gond --mondta kicsit feszültebben.

- Nem, egyáltalán nem baj --ingattam a fejem, mivel imádtam Lilyt, még ha csak egyszer találkoztam is vele.

- Kivel van most otthon? –érdeklődtem, és örültem amiért elterelte a gondolataimat.

- Michaellel --vigyorodott el.

- Azt hiszem örült a bébiszitter feladatnak --mosolyodtam el még kicsit könnyes tekintettel.

- Kicsattant a boldogságtól –nevetett, és ez a mellkasomban kellemes érzést keltett.

- Szeretlek --mondtam hirtelen, mire Dan rám kapta a tekintetét, aztán vissza az útra.

- Én is szeretlek, nem is tudod mennyire --kulcsolta össze a kezünket.

- Megígéred, hogy velem maradsz? --kérdeztem gyerekesen, mire komoly tekintettel rám nézett ahogy megállt a pirosnál.

- Inkább nekem kellene ezt kérdeznem tőled --hajolt hozzám, és olyan sok idő után végre érezhettem a bizsergető csókját. Talán túlságosan bele merültünk egymásba, mivel mögöttünk dudáltatni kezdtek. Daniel mosolyogva elhúzódott majd beletaposott a gázba.

- Várjunk --jutott eszembe ahogy az épületeket figyeltem.

- Igen?

- Eddig nem is mondtad, hogy Londonba van lakásod --akadtam meg.

- McLaren miatt ide költöztem még márciusban --mondta mintha ezt már említette volna.

- De amikor lett valami a géppel akkor miért hagytad, hogy felajánljam a vendégszobánkat? --Danielnek leesett, hogy ezen miért akadtam most fent.

- Mert veled akartam lenni, nem hittem volna, hogy a szüleid kiakadnak rám --magyarázta.

- De azóta már hányszor voltál itt Londonba, amikor nem is tudtam róla? --kérdeztem kicsit megsértődve.

- Hiszen nem is voltunk együtt, életem --kezdte szórakozottan.

- Nem kellet beszámolnom róla hol vagyok --vont vállat, mire összeszűkült szemekkel néztem rá.

- Te folyton hülyét csinálsz belőlem –morogtam, majd oda értünk a Londoni lakásához. Megállt az ikerház előtt, ami tipikus téglaépület volt. Kiszálltunk majd Daniel kivette a csomagomat. Éppen, hogy az ajtóhoz értünk, amikor Michael kinyitotta előttünk az ajtót.

- De tudtam! Felhívom a srácokat, hogy nyertem --nyomta Daniel kezébe a kis Lilyt, aki nagyon örült az apjának.

- Miről beszél? --kérdeztem közben, de Daniel csak vállat vont.

- Menj --biccentett befelé, én pedig beléptem előttük, a bőröndömet magam után húzva. Egy kisebb folyosón haladtuk a nappali felé, azzal pedig szembe a konyha állt.

- Itt van elől egy fürdő --mutatott mögénk Daniel.

- Fent van két szoba --mutatott a lépcső felé is.

- Rendben --biccentettem.

Hihetetlenek tartottam, hogy ezentúl végre Daniellel lehetek, minden akadály nélkül. Imádtam őt és imádtam a kislányát, aki mosolyogva nézelődött Dan kezében. 

Instagram: mihalikdkamilla_iroioldal