Szomszédok voltunk... | Befejezett | [18+]

8. fejezet

- Uram... Uram!

Andy ijedten összerezzent és lassan felemelte a fejét. Elaludt volna? Megdörzsölte a szemét, hogy kicsit kitisztuljon a kép, és az egyik takarítóval találta szemben magát. A nő mellett ott állt az éjszakai biztonsági őr is.

- Uram, ideje lenne haza mennie – mondta a biztonsági őr, lassan tagolva a szavakat, mintha egy gyenge elméjűhöz beszélne.

- Igen, igen. Sajnálom, még el kellett intéznem valamit, de úgy tűnik elszundítottam kicsit közben. Elnézést – állt fel gyorsan Andy, és neki látott, hogy sietve összekapkodja a holmiját.

- Uram, a telefonját ne hagyja itt! – szólt utána a takarítónő, mikor Andy már majdnem elment.

- Ó persze, persze...

Épp mikor a telefonért nyúlt, a készülék csörögni kezdett, de Andy szó nélkül zsebre tette. Nem vette fel, de ki sem nyomta.

- Nem veszi fel uram?

- Nem. Nem fontos – motyogta Andy, ami hazugság volt, ahogyan az is, hogy a túlóra miatt maradt benn.

Mikor belépet a liftbe, még látta a szeme sarkából, hogy a takarító és a biztonsági őr sugdolózni kezd róla. Ők is tökéletesen tisztában voltak vele, hogy nem mondott igazat.

Az elmúlt egy hétben Andy mindig bent maradt az irodában, a sok dolgára hivatkozva, egészen addig húzva az időt, amíg szinte páros lábbal nem rúgták ki az ajtón. Ez szöges ellentétben állt azzal, hogy az előtte való időkben meg szinte ő volt az első, aki lelépett a munkából.

Persze, hisz akkor várta Will és Sam, de múlt hétvégén valami olyasmi történt, ami egy mozdulattal szétfoszlatta azt a rózsaszín felhőt, ami addig körül lengte Andyt.

Vasárnap volt, ő pedig arra készült, hogy átmegy a szokásos közös vasárnapi ebéd miatt. Át is csöngetett.

De nem Will nyitott ajtót.

Hanem egy szellem.

Egy szellem, aki pontosan úgy nézett ki, mint Will felesége a nappaliban függő képen.

És még beszélt is. Megkérdezte ki ő, és mit szeretne. Andy annyira sokkot kapott, hogy egyetlenegy értelmes szót sem bírt kinyögni, mire a nő azt mondta, hogy nem vesznek semmit és nem válaszolnak semmilyen kutatási kérdésre, aztán egy mozdulattal rácsukta az ajtót.

Andy kábán visszamászott a lakásába, és az egész délutánja ráment, hogy megeméssze a történteket. Végül odáig jutott, hogy mikor Will rátenyerelt a csengőre és ordítva kérte, hogy nyisson ajtót, ráhúzta a párnát a fejére, hogy még csak ne is hallja a hangját.

Will csak nagy sokára adta fel, de rögtön utána a mobilján keresztül kezdte zaklatni Andyt. A legkülönfélébb pillanatokban hívta fel, de Andy amint meglátta a nevét a kijelzőn, vagy kinyomta, vagy hagyta némán csörögni. Mint ahogy most is. Meg sem kellett néznie ki az, biztos volt benne, hogy Will hívja, mert csak ő volt olyan kitartó, hogy olyan hosszú ideig csörgesse Andyt, hogy a férfi telefonja még akkor is rezgett, mikor már kiért a kiadó cégjének az épületéből és már a kocsijában ült.

A készülék nagy sokára elhallgatott, de utána meg rezegni kezdett, hogy sms érkezett. Andy el sem olvasta, egy mozdulattal kitörölte, ahogy már előtte oly sokat.

Andy szíve teljesen érzéketlen lett. Végre... végre azt hitte megtalálta az igazit. Will minden szempontból tökéletes volt. Az a férfi, akire mindig is vágyott. Akivel elképzelte a jövőjét. De szokásához híven, ismét túlbecsült egy kapcsolatot, amibe bele sem kellett volna kezdenie. Ha már az elején a barátjára, Teddyre hallgatott volna, akkor most nem kéne megint az összetört szíve darabkáit szedegetnie a földről. Nem emésztené magát egy férfi miatt, akinek gyereke van és... és... és felesége. Aki csúnyábban átverte, mint amivel az összes többi expasija együttvéve.