Szél és Vér/ Én és Ő

2. fejezet

Alex

Épp egy buliba voltam hivatalos, ahova úton voltam. Gondoltam autóval megyek, és átvágok az erdőn. Az erdő közepén jártam, mikor az autóm lámpái megvilágítottak valamit az út közepén. Kiszálltam az autómból, hogy megnézhessem mi az a valami, és észrevettem, hogy egy csinos lány fekszik az úton. Ahogy éreztem biztos valami buliból mehetett haza, mert bűzlött az alkoholtól. Hát- gondoltam magamban- a mai bulinak lőttek, mivel olyan nincs, hogy ezt a szép lányt itt hagyjam az erdőben bármiféle veszélynek kitéve. Felkaptam hát,betettem az autómba, és elvittem haza. Otthon égett a tűz a kandallómban, jó meleget árasztott. A titokzatos lányt felvittem a szobámba, befektettem az ágyamba, hadd aludja ki magát.

Másnap reggel mikor felkeltem a lány még mindig aludt. Gondoltam készítek ki neki egy pohár vizet és egy fájdalomcsillapítót, mert szegénynek biztos, hogy nagyon fog hasogatni a feje. Miután szép csendben elhagytam a szobát úgy döntöttem, hogy ideje reggelizni. Mire befejeztem a reggelimet a titokzatos lány felkelt, és lejött a konyhába, ahol épp pakoltam el magam után.

- Jó reggelt!- köszönt álomittasan.

- Jó reggelt neked is Titokzatos lány az erdőből!

- Hol vagyok? Miért vagyok itt? Mi történt? Hány óra van? Úristen azonnal haza kell mennem, a szüleim biztos, hogy aggódnak értem!

- Nyugodj meg! Minden rendben van. Jelenleg nálam vagy, tegnap este haza hoztalak, mivel az erdőben találtalak meg a földön fekve. Szerencséd volt, hogy tegnap este épp arra mentem, mert ki tudja, hogy mi történt volna veled..

- Uhh.. Köszi, hogy megmentettél a szörnyű vadaktól - mondta ezt gúnyosan. – Viccet félre téve. Tényleg köszönöm, hogy nem hagytál ott.. Ömm... Hogyan jutok haza?

- Ha akarod szívesen haza viszlek. Van egy motorom, amivel eltudlak vinni, de ha esetleg félsz, akkor haza kísérlek.

- Ööööö. Igazán hálás lennék ha haza vinnél. Köszönöm. - a lány arca kicsit eltorzult, és hirtelen megkordult a gyomra.

- Szerintem most gyere és ülj le reggelizni. Addig nem mész innen sehova. Milyen megmentőd lennék ha még reggelit se adnék?- ezen mind a ketten jót nevettünk.

Reggeli után haza kísértem a titokzatos lányt. Gondolom a szülei várták kint a tornácon, mert mikor meglátták a lányukat rögtön fölpattantak, és futottak hozzá. Láttam az aggodalmat az arcukon, és a táskás szemeiket. Biztos nem aludtak sokat az éjjel.