Az élet csupa meglepetés

15. rész 《Hagyjuk egymást》

~~~

A könyökömről elveszi a kezét, hogy megfogja az arcomat. Az előbb konkrétan azt vágta a fejemhez, hogy rávetettem magam. Most mégis ő áll előttem és próbálja szétnyitni a számat a nyelvével. De nem engedem, mert azzal csak alátámasztanám, amit mondott. Ami egyáltalán nem így van.

- Isaac elég. - tolom el magamtól és elcsattan egy hatalmas pofon. Megcsaptam. Megütöttem valakit. Megütöttem őt. A számhoz kapom a kezem.

- Rendben, hagyjuk egymást. - mondja és elindul kifelé. Nem, nem az övé lesz az utolsó szó.

- Rendben, akkor hagyjuk.

- Ezt mondom én is. - nem hagyja magát.

- Rohadj meg Isaac.

- Csak utánad. - mondja és kacsint egyet.

- Úgy utállak. - felkapom a pultról a narancslevet és hozzávágom. Egyetlen szerencséje, hogy műanyag a flakon.

- Te komolyan hozzám vágtál egy narancslevet?

- Ha csak nem álmodsz akkor igen.

- Az álmaimban általában kedvesebb vagy. - mondja és kilép az ajtón. Nem hagyom, hogy nyerjen, utána megyek.

- Az enyéimben általában mindig egy pöcs vagy. - nem szoktam ilyen szavakat használni, de Isaac ezt hozza ki belőlem.

- Jó tudni, hogy álmodsz rólam. - mondja. Felveszi a sisakját és már el is indul.

Vissza beviharzok a házba egyenesen a csap felé, hogy töltsek magamnak egy pohár vizet. A vízből kb. egy kortyot iszom és vissza is borítom a mosogatótálcába, majd a kelleténél erőssebben csapom le a poharat a pultra, ami a kezem alatt össze is tört. Éles fájdalom nyilall a tenyerembe, majd elkezd ömleni a vér. Visszanyitom a csapot és amikor a víz alá teszem felszisszenek. Mélyebbre sikeredett, mint gondoltam. A fürdőszobába sietek, mert ott van a kötszeres doboz. A tenyeremet a kezem alatt tartom, hogy oda csöpögjön a vér, ne a padlóra. De persze oda is sikerült. Rebeccának igaza volt. Isaac csak azért volt kedves hozzám, hogy be tudjon fűzni. Én hülye pedig hittem neki és még gyengéd érzelmeket kezdtem el érezni iránta. Amikor a mosdó tükréhez érek meglátom a könnyázta arcomat. Nem is vettem észre, hogy sírok. A pulóverem ujjával letörlöm a könnyeimet és bekötöm a kezemet.

- Amelia, miért van nyitva az ajtód? Itt meg mi történt? Amelia? - szólongat Rebecca és kétségbeesést hallok hangjában. - Hát itt vagy. Azt hittem, hogy... Mi történt? - néz először rám, majd a véres csapra, aztán a kezemre. - Úristen, mi történt? - jön mellém. - Miért véres itt minden?

- Csak egy apró vágás. - emelem fel a jobb kezemet, megmutatva a kötést.

- Nem hiszem, hogy olyan apró. A konyhapult és csupa vér és itt is a csap. Anyu! - szól ki az anyjának. - Gyere be légyszíves. - nem sokkal később Eve is megjelenik.

- Mi történt? - kérdezi ugyanazt, mint a lánya.

- Megvágta a kezét és minden csupa vér. - mondja Rebecca.

- Csak egy apró vágás. - ismétlem meg.

Eve megnézte a kezemet. Azt mondta, hogy elég mélyre sikeredett, de be fog gyógyulni. Még feltakarítani is segítettek.

- Azért jöttünk, hogy elvigyünk reggelizni. - mondja Rebecca, mikor az utolsó papírt is a kukába dobja.

- Átcserélem a felsőmet. - mutatok a trikóra, majd észreveszem Isaac felsőjét a földön. Gyorsan azt is felkapom és magammal viszem. A szobába a szennyeskosárba hajítom a pólóját és leveszem az én felsőmet is.