Szerelemprojekt (befejezett)

Első fejezet

A Marketplace az elvetemült arcok első számú csajozóhelye lett. Olyan vadidegenek írnak rám, akiknek semmi köze a hirdetésemhez, viszont megtetszett nekik a profilképem, és „szeretnének jobban megismerni". Szívem szerint mindegyiküknek visszaküldenék egy kapd be emotikont, ismerkedjenek azzal, de inkább szó nélkül letiltom őket. Most már nem hiányzik a fölösleges feszkó és az erőszakos nyomulás az életembe.

Éppen ezért szkeptikus vagyok, amikor egy Krisán Kende nevű, a profilképe alapján fiatal srác rám ír. Két napja tettem fel egy posztot, miszerint ősrégi Singer varrógépet vennék, lehetőleg a környéken, mert az ilyen darabok iszonyú nehezek.

Ha ez tényleg ő a képén – mert azért nem megyek a medve barlangjába anélkül, hogy fel ne készülnék –, semmi jóra nem számítok. Barna haj, sportos testalkat, a profilképen napszemüvegben áll egy kosárpályán. Az egész fotónak van egy vagánysrácos hangulata, talán a félig, titokzatosan mosolygó arc miatt.

Helló – írom az engedélykérésre tartózkodóan. Két órával később érkezik válasz, amitől a szemöldököm a homlokomba szalad.

„Nálam van egy ilyen varrógép, ha szeretnéd, ingyen odaadom. Battán élek."

Tökéletes a helyesírása! És tényleg a varrógép miatt keresett fel, ő a második ilyen a húszból két nap alatt. De ami a legjobb, itt van a városban, legrosszabb esetben is tíz perc alatt odaérek.

Szuper lenne. Neked mikor jó?

Mióta láttam a Pinteresten egy ilyen régi varrógépből készített asztalt, teljesen odáig vagyok értük. A régi dolgok felújítása amúgy is a szívügyem, számomra sokkal nagyobb csáberővel bírnak az új tucatholmiknál. Gazdaságosabb is, és ha már ennyivel többet tehetek a bolygónkért, duplán megéri.

„Most bármikor. Nefelejcs utca tíz."

Az ujjam megáll a képernyő fölött. Pár pillanatnyi mozdulatlanság után kinézek az ablakon – egyenes a Nefelejcs utca tízre. Ahhoz képest, hogy évek óta nem lakik ott senki, most a ház előtt parkol egy autó, amit nehéz lenne nem kiszúrni, mivelhogy piros és úgy csillog, mintha a fényezőből jött volna, a kertkapu pedig nyitva áll. Alapjáraton nem igazán foglalkoztatnak a szomszédok, nem is figyelgetem, mi van velük. Jönnek-mennek, néha költöznek, buliznak, nem az én dolgom. Legalábbis eddig az alkalomig.

Akkor jövök!

Előkerítem a kék taligámat a garázsból, és átbaktatok a szomszédba. Többször kopogok, mire egyszer meghallja. Kinyitja az ajtót, és sötéten csillogó bogárszemmel, furcsálló tekintettel rám mered.

Úristen. Hát ezt a szempárt takarta a napszemüveg. A kozmetikusom nem tud ilyen sűrű szempillákat kreálni.

– Miben segíthetek? – kérdezi kissé összehúzott szemmel.

– A varrógépért jöttem. Én is Battán lakom.

Mintha ráncba szaladna a homloka.

– Egy pillanat.

Soha nem jártam még ebben a házban, de tutira nem így nézett ki ezelőtt. A padló felszedve, a tapéta leszaggatva, mindez átható festékszag közepette.

Tényleg megjelenik a srác egy pillanattal később, és úgy cipeli a batár varrógépet, mintha két kiló lenne. Kérdés nélkül berakja a taligámba, és elmélázva körbenéz.

– Gyalog jöttél?

– Aha – mondom, és húzni kezdem a kocsit magam után. – Köszi szépen! Jó eladói értékelést írok rólad cserébe.