Már a vacsorát fogyasztottuk, de Juditról és Ivánról még mindig semmi hírünk nem volt.
A medencénél történt esése után mentőt kellett hozzá hívnunk, mert nagyon fájt a feje, szédült és egyszer hányt is. Akármennyire is utáltam a nőt, még én is megsajnáltam a lehetetlen helyzhete miatt. Azért nem játék, ha valakit agyrázkódás gyanújával kell kórházba szállítani, főleg egy iskolai kirándulás első napján, messze az otthonától.
Iván magától felajánlotta, hogy majd ő bekíséri a kórházba. Szemmel láthatóan nagyon aggódott Juditért. Mi többiek pedig maradtunk még a megbeszélt időpontig, igyekeztünk, hogy a gyerekek élvezzék a kirándulást és a baleset ne árnyékolja be a délutánjukat.
- Szerinted van köztük valami? - folytattam a beszélgetést Márkkal.
A vacsora két asztalnál zajlott, így két-két felügyelőtanár foglalt helyet mindegyiknél. Nem is bántam, hogy Éváéktól most külön kerültünk, hiszen végre tudtunk egy kicsit dumálni kettesben.
- Hát, voltak már erről pletykák, de én eddig úgy tudtam, hogy csak Judit epekedik Iván után, de ahogy reagált a balesetnél...már én se tudom, akkor most mi van köztük. - Márk tanakodva válaszolt - Talán kavarnak, nem kizárt, igazából simán el tudom képzelni.
- Hogy Iván érzelmeket közvetít bárki felé? Te ezt komolyan el tudod képzelni? - a hangomban több él volt, mint kellett volna.
- Léna, a szexhez nem feltétlenül szükséges érzelem. - nem tudnám pontosan megmondani, hogy miért, de ez a mondat nagyon szívenütött.
Valóban, Márknak teljes mértékben igaza volt, de mégis borzasztóan zavart.
Nem tudnám egyértelműen kijelenteni, hogy féltékeny voltam, inkább csak dühített a dolog, hisz nekem egy kedves, emberséges szó sem jut Ivántól, nemhogy más.
- De miért érdekel ez téged ennyire? - Márk végzett a vacsorájával, letette kezéből az evőeszközöket, és teljes figyelmét nekem szentelte.
- Semmi, csak meglepődtem ezen, hogy nem mindenkivel egy bunkó. Mindegy is, inkább nézzük a gyerekeket, lassan mindenkit a szobájába kell paterolni. - próbáltam terelni a témát, és csak reménykedni tudtam, hogy Márk abbahagyja a faggatózást, mert még önmagamnak sem tudtam választ adni, hogy miért is érdeklődöm.
- Most hívott Iván, végeztek a sürgősségin, de szüksége van egy fuvarra, szóval elugrok érte, a portás kölcsönadja az autóját. Ti pedig fektessétek le addig a gyerekeket! Nem gond ugye? - Gábor lépett oda az asztalunkhoz.
- Persze, menj nyugodtan, mi ezt simán megoldjuk! Pont erről beszéltünk Márkkal, hogy el kellene kezdenünk takarodót fújni. - válaszoltam Gábornak, miközben felálltam a helyemről.
- És tudsz valamit Juditról? - érdeklődött Márk.
- Semmit, Iván azt mondta, majd személyesen beszámol.
Gábor elment, mi pedig minden gyereket elkísértünk a szobájához, és megígértük nekik, hogy még rájuk fogunk nézni, úgyhogy sürgősen fürdés és alvás a programjuk.
Persze ilyenkor mi is tisztában vagyunk vele, hogy körülbelül éjfélig még randalírozás lesz, így mi tanárok nem feküdtünk még le.
Összeültünk egy pici társalgóba, és egy kis szabadságot adva a gyerekeknek vártuk, hogy csendesedjenek. Igaz elég kicsi, de nagyon otthonos berendezésű volt a helyiség, ahová az est további részére bekuckóztunk. A szoba közepén volt egy dohányzóasztal, amit három fotel és egy kétszemélyes kanapé vett körül.
ESTÁS LEYENDO
Korhatáros
RomanceLéna, a 23 éves tanárjelölt nagy örömmel és izgatottsággal vág neki gyakorlati évének régi általános iskolájában. Immár tanárként tér vissza oda, ahol eddig csak egy diák volt. Vajon meg tud küzdeni az elé kerülő akadályokkal, legfőképpen a volt fö...