A Vadonjáró Tanítványa: Az áruló/BEFEJEZETT/

11. fejezet

-Orkán. Jó név.

-Baj van vele?

-Nem, csak fura...

-És Rántó? Az nem az?

-Igaz. 

-Lovagoltál már?

-Egyszer régen...A nővéremmel. De akkor sem tudtam, csak ő segített. Ráülhetek?

-Próbáld, ki.

-Nyugodtan?

-Hát, tudod, ez egy élőlény...

-Akkor igen?-kérdezte, meg sem várva Will válaszát, és már meg is indult, a ló felé.

   Will utána akart szólni, de a lány, addigra, már felpattant a ló hátára.

A következő pillanatban a ló, egy vad mozdulattal ledobta magáról a lányt. Will önkénytelenül is elvigyorodott.

-Will...-nézett rá vádlón a lány.

-Én mondani akartam, te nem figyeltél. Én már rengetegszer mondtam, hogy gondolkodj mielőtt csinálsz valamit.

Eliz szégyenkezve lehajtotta a fejét.

-Bocsi. Mit kell csinálni, hogy ráülhessek?

-Van egy úgymond 'jelszava'. 

-Rántónak is van?

-Igen.

-És Orkánnak mi?

-Hajnali szellő.

-Hajnali szellő?-kérdezett vissza Eliz.

-Ne nekem mondd-vigyorgott Will.

Eliz odalépett a lóhoz, és a szemébe nézett. Ettől a ló nyugtalanul hsorkantott egyet, de a helyén maradt. 

-Hajnali szellő...-mondta. A ló nem mozdult.

-Most már ráülhetek?-kérdezte kétkedve.

Will bátorítóan bólintott.

-De semmit sem csinált. Honnan tudjam, hogy meghallotta?

-Nem süket.

-Hát jó...-egyezett bele a lány, és lassan még közelebb ment a lóhoz.-Figyelj, nem bántalak. Nem szeretném, ha megint ledobnál. A csuklómra estem, és nagyon fáj, szóval többször légyszi ne dobj le a hátadról.

-Nyugi, nem fog ledobni-szólt hátra Will, miközben bement a házba.

-Will, hova mész?-kiáltott utána Eliz.

-Boldogulj egy kicsit egyedül, én addig főzök ebédet. Utána megnézem mire jutottál.

-Ne már Will. Ez így nem ér!

-Mért? Akkor ne ebédeljünk?

-Főzök én ebédet.

-Inkább üld meg Orkánt-azzal bement a házba.

-Ajj!-Rúgott dühösen a fűbe a lány. 

   A lovaglásról rossz emlékek jutottak az eszébe, amit próbált elfojtani. Hamarosan rávette magát, és elindult a ló felé, aki idő közben odébb ment legelni. Megpróbált felülni rá, de a nyereg nagyon zavarta. Végül leszerszámozta a lovat, és szőrén ülte meg. Emlékezett rá, mikor a nővére megmutatta neki hogy kell szőrén megüli a lovat. De csak másodszori nekifutásra sikerült. Várt egy kis ideig, hogy nem dobja-e megint le magáról, és mikor látta, hogy nyugton marad, a fülébe súgta:

-Okos ló vagy. Most menjünk egy kicsit, lovagolni-mondta bizonytalanul, ami inkább kérdésnek tűnt, mint kijelentésnek. 

  Orkán kérdőn felhorkant, mire Eliz kissé határozottabban megismételte:

-Menjünk lovagolni. Mondjuk, a közeli rétre.-A ló szép lassan elindult, majd egyre gyorsabban, és a végén Eliz már csak elmosódva látta a környéket.

A réten kifulladva szállt le a ló hátáról, de Orkán úgy kezdett legelészni, mintha semmi sem történt volna. 

-Mióta ismered így a környéket? És mióta vagy ilyen gyors?-kérdezte, de Orkán csak legelt tovább.-Végülis egy ló vagy. Beszélni azért nem tudsz, bármennyire is okos vagy-ült le a fűbe Eliz.-De figyelj, menni kéne, még lovagolni, mert Will nem örülne neki, ha kiderülne, hogy csak idáig jöttünk el, és vissza. Szerencsére az erdőt ismerem, szóval tudom, merre mehetnénk. Esetleg a patakhoz? Vagy a...Menjünk csak a patakhoz, mert akkor visszaérünk ebédre.

Ekkor lihegve odafutott Elizhez a kutya.

-Te is jössz? Szerintem ülj föl te is Orkánra, mert nem bírod tartani az ő tempóját, és eltévedsz, ha lemaradsz.

   De Eliz alábecsülte a lova gyorsaságát, így jóval hamarabb megérkeztek a kis erdei patakhoz, mint gondolta.

-Egyébként, te csak vágtázni tudsz?-érdeklődött Eliz.-Ha igen, akkor ilyen gyorsan menjünk még el a fenyőkhöz, és ott pihenhetnénk pár percet. Ha után egyenesen visszamegyünk, akkor, ha jól számolom, nagyjából vissza is érnénk ebédre.

   Eliz nem tévedett nagyot, és csak tíz perccel később érkeztek meg, amibe beletartozik az, hogy egyszer Eliz lecsúszott a lóról, hogy kipróbálja megáll-e Orkán. Visszament a lányért.

-Szia Will-lépett be Eliz fáradtan a kunyhóba.

-Hogy ment?

-Orkán? Gyorsan. Nagyon. De egész jól megültem.

-Most gyere ebédelni, utána meg csutakold le.

-Jó, megyek.

   Ebéd után Eliz fényesre kefélte Orkán szőrét, majd Rántóét, és a teherhordó pónit is alaposan lecsutakolta.

-Eliz, menj ki, és gyakorolj még egy kicsit célba lőni, mert egy hét múlva lesz a Vadonjárók gyűlése.

-Komolyan?-kérdezte elkerekedett szemmel Eliz.

-Nem, csak kitaláltam. Na tényleg menj, mert még nem pótoltad be teljesen a lemaradásodat.

-Megyek, de majd lovagolni is tanulnom kell még?

-Én most nem láttam hogy lovagoltál, de majd holnap, délután. Délelőtt pedig gyakorolj még egy kicsit íjászkodni.

-Megyek-sóhajtott a lány, de valójában szerette a gyakorlati feladatokat, és nagyon örült, hogy azt többet kell gyakorolnia, mint például a földrajzot.