~ Season ~ Befejezett

21. A reggeli

Louis

Mire megérkezik a reggeli Harry még mindig nincs sehol. A szobapincér betolja a kocsin a finomságokat, amit rendeltem. Ezzel egy időben Dr. Wharton feje tűnik fel az ajtóban.

- Hogy telt az éjszaka? - kérdezi, közben már kényelembe is helyezi magát a kanapén. Én neki látok a reggelinek nem tudom megvárni a Göndört.

- Ugye nem haragszik, ha én... - de már az első falatot be is tömöm a számba. Csak fejét rázza és mosolyog.

- Nem dehogy, csak nyugodtan.

- Jól telt egyszer ébred fel, de visszaaludt. Most már ébren van, elküldtem tusolni. - nézek fel két csokis croissant mögül. Aki meg is érkezik egyszál törölközővel a derekán, hatalmasat nyelek a látványra. Bőrén még meg - meg csillannak a vízcseppek.

- Megjött a reggeli édes? - kérdezi fel sem néz. Lehajtott fejjel törölgeti a haját majd mikor meglátja az orvost megáll a mozdulatban. Tátott szájjal és tányér méretű szemekkel hátrál vissza a szobába.

- Nyugodtan visszajöhetsz Harry! Tudok mindent! - szól utána a doki. Eltelik pár másodperc mire a Zöldszemű visszatér. Legalább egy alsót magára kapott ahogy elnézem egy kicsit szűk rá. Biztos, hogy nem a sajátját kapta ki a szekrényből. Még nem meri felvenni a szemkontaktust egyikünkkel sem.

- Na gyere. Megszeretnélek még utoljára nézni, lassan indul a busz. - Dr. Wharton megejti a szokásos vizsgálatot, meghallgatja a szívverését, vérnyomást mér.

- Már jól vagyok George! De tudod apám nem tudhat róla még. - motyogja Harry mialatt a gyűrűt fogdossa a nyakába.

- Tőlem biztos nem fogja. Nyugodtak lehettek majd, ha akarjátok ti közlitek vele. - mosolyog vissza már az ajtóból - Úgy látom most már rendben leszel. Minden jót nektek. Baku-ban találkozunk. Mégegyszer sok boldogságot.

- Köszönjük és köszönök mindent. - majd egy utolsó kézrázás kíséretében elhagyja a szobát.

- Te mondtad el neki? - fordul most felém és vádlón néz rám.

- Nem! Te magad, vagyis a nyakadban lévő láncból jött rá! - bökök felé a kávéscsészével.

- Akkor elmeséled a tegnapot? - már érkezik is a kérdés a göndörtől. Majd leül az asztalhoz, maga elé vesz egy tányért és annyi ételt pakol rá, ami egy hadseregnek is elég. Veszek egy nagy levegőt mielőtt belekezdenék.

- Mire emlékszel?

- Csak annyira, hogy kavarog a gyomrom. Angelique nyavalyog, hogy fáradt majd felrángat a szobába. Sajnálom többre nem. - hajtja le a fejét bűntudatosan.

- Innen folytatom. Eltűntél és sehol sem találtunk, majd a recepciós kiscsajtól kicsaltam a szobakártyát. Nagyon készséges volt a drága. Még azt elmondta, hogy felment valaki a szobába. - eszembe jut a szituáció a szám körbe szalad a fejemen.

- Becsajoztál? - kérdezi gyanakvóan, összeszűkített szemekkel vizsgálja az arcomat közben. Én meg nem tudom abba hagyni a vigyorgást, mert még a homloka is kakaós. Egy szalvétával letörlöm mielőtt folytatnám.

- Hát majdnem, de csak miattad! Úgyhogy, ha már nem izgulok fel a farkadra az a te hibád! Tehát feljöttünk Herman -al és akkor találtunk rátok. - de megint csak meg kell állnom. Mert szegény könnyek között néz rám. Hozzá hajolok egy puszira a kézfejére simítok közben. Édes butus kincsem képes komolyan venni.