~ Season ~ Befejezett

25. " Csajozós duma "

Amint a ház közelébe érünk, a finom illatokat már érzem is. Egészen eddig eszembe sem jutott, hogy éhes lennénk. Amint belépünk nagyikám már a nyakamba is ugrik.

- Úgy aggódtam Boo. Látom a kedvesed végre megtalált. - majd egy puszira Harry-hez hajol. No csak? Mikor lettek ilyen jóban. Nagyapa is hasonlóan üdvözöl minket. Pár perccel az érkezésünk után Herman lép be a bejárati ajtón.

- Hát te merre voltál? - kérdezem meglepődve tőle.

- Arra amerre te! Szerinted honnan tudta a colos, hogy hol keressen. - összeszűkített szemekkel vizsgálom az arcát.

- Követtél? - kérdezem gyanakodva, de nem válaszol.

- Na jó gyerekek kész a vacsora. Asztalhoz! - töri meg a diskurust Emma nagyi. Mind asztalhoz ülnünk, nagyapa most is mint a reggelinél. Teljes figyelmével Harry-t tiszteli meg, élénk beszélgetésbe kezdenek.

- A szezon után eljövök és lerendezem a házat. - szólalok meg. Mire minden szempár rám szegeződik, de senki nem szól egy szót sem.

- Úgy döntöttem megbízok egy céget. Ürítsék ki, aztán eladom. Ha nektek kell valami nyugodtan menjetek és hozzátok el. Holnap pedig átmegyek én is, Hazzy eljössz velem? - nézek kérdőn az érintettre. Aki meglepetésében még a villát is visszaejti a tányérba.

- Természetesen, szívesen elkísérlek. - átnyúl a kezemért, lágyan megszorítja. A vacsora végeztével, még átülünk a kanapéra. Harry mellettem, szorosan a combomat simogatva.

- Nos és mikor lesz az esküvő? - teszi fel nagyapa az egetrengető kérdését. A Göndörre megint rájön a köhögő roham. Én meg azt sem tudom mi volt a kérdés, csak az első eszembe jutó dolgot vágom rá. Annyira el vagyok még havazva a délután történtek miatt.

- szeptemberben! - erre még a mellettem ülő is abba hagyja a fulladozást és rám néz. Igéző zöld szemei könnyben úsznak. Bár az nem tudom, hogy a meghatódottságtól vagy a köhögéstől.

- Tényleg? - kérdez vissza, de csak bólintok.

- Hát akkor rendben gyerekek, de kérünk meghívót. - áll fel a nagyi. - Most viszont én, vagyis mi lefekszünk. Öreg vagyok és fáradt. Daniel Pouston? - néz a férjére. Aki kénytelen kelletlen szedelőzködni kezd, pedig biztosan szívesebben faggatózott volna még.

- Jó éjszakát mindenkinek. - és el is hagyják a terepet. Hárman maradunk, de Herman is készülődik.

- Én is megyek! Kifáradtam a keresésedben. - néz rám, majd bólint. A vendégszoba felé indul. Hazzy azóta le sem vette rólam a szemét.

- Most mi van Paraszt? Mit nézel? - közben már közel is hajolok hozzá egy csókra. Nyelve heves harcba szólít, dominanciáért küzdve kergetjük egymást percekig. De nincs győztes, csak lihegés és vigyorgás.

- Tényleg hozzám jössz végre? - csak a hihetetlen boldogságot sugárzó szempárt látom. Ennyire csillogni, még talán sosem csillogott.

- Tényleg! - mire csak egy újabb, mindent elsöprő csókban találom magam. Örökkévalóságig ostromoljuk egymást csókolva a kanapén.

- Felmegyünk? - kacsintok rá, de már fel is kap a vállára. Szinte futva közelíti meg velem a hálószobát. Beérve ledob az ágyra, már le is teper.