Lost Control /SeongJoong/✔️

Tizennyolcadik rész - Áruló

Hongjoong szsz.

Nem akartam magam sajnáltatni, de nem voltam rendben szellemileg.

Annyira, hogy kihatott a mindennapjaimra, és napról napra rosszabb kedvem volt. Sokszor a mosolygás is nehezemre esett és semmi nem vidított fel. Még a többiek se, akik látva, hogy nem vagyok a helyzet magaslatán felváltva lógtak a nyakamon.

Igazából csak San tudott mindenről. Mikor az előadáson voltunk levette, hogy érzek valamit Seonghwa iránt.

De hogy hogyan sikerült neki abból, hogy ránéztem...

Faggatni kezdett, én pedig a napokban már annyira nem bírtam tartani magam, hogy órákig bőgtem, és magyaráztam, miért voltam annyira rosszul.

Eddig boldog voltam. Nem akartam szerelmes lenni, sőt, egy srácra se akartam nézni, a karrieremre és a munkámra akartam összpontosítani és mint máskor, zenélni. Csak hogy az élet keresztülhúzta a számításaim azzal, hogy bevezette Park Seonghwat a mindennapjaimba, akiről napról napra rosszabb dolgokat megtudni annyira fájt, hogy képtelen voltam rövid idő alatt feldolgozni.

Mintha Yunho elfelejtette volna azt, hogy nem akart velem beszélni, vagy azt, hogy ő is tudta, nem volt számomra Seonghwa közömbös. Bár, neki sose vallottam be. Igazából sokáig magamnak se...

Elegem volt belőlük, Yeosangból, Seonghwaból, csak azt kívántam, hadd mehessek vissza az időben és választhassak másik munkahelyet, és ne kelljen belesétálnom a San szerint magamnak ásott gödörbe.

Naponta kaptam képeket Yunhotól, amikkel próbált meggyőzni. Képet ahol buliznak, smárolnak, és egy olyat is amit kibaszottul nem akartam látni, és először még próbáltam pozitívan lereagálni, később ha üzenetet jelzett a telefonom fél órát görcsöltem, és az után nyitottam meg.

És még az is rátett az egészre, hogy lehozta az egyik újság azt, hogy állítólag elvitt egy lányt vacsorázni, és képeket, amin az látszott, elég közeli viszonyban vannak.

Persze az egészhez nekem semmi közöm nem volt, csak baromira fájt, és untam, hogy azzal a fájdalommal kelek és fekszek, majd érzem egész nap, és kínosan ügyeltem arra, hogy a munkahelyen is kerüljem. 

Karácsonyig még egész jól bírtam, de amióta beindult minden emberek közé se mentem. Akkor először is csak ezért, mert Yunho találkozni akart velem, én pedig minden bátorságom össze akartam szedni, hogy megmondjam neki, marhára nem vagyok kíváncsi a hisztijére, és inkább hagyjon békén, csak ne küldözgessen képeket.

Elmondta, mikor és hová kéne mennem, emiatt pedig csendben és gyomorgörccsel ültem végig az estét a bárban, igyekezve nem feltűnően szenvedni, hogy a barátaim estéjét ne rontsam el.

Végig az asztalt bámultam, mert nem akartam szembesülni azzal, ha esetleg ő is ott van. A többieknek is csak akkor válaszoltam ha kérdeztek, egyébként a telefonomat nyomkodtam időnként, és próbáltam úgy csinálni, mintha egy fontos dolog miatt tenném, aztán mikor írt Yunho, egy "mindjárt jövök" után kimentem.

Az épületsort körbeölelő parkolóba kellett mennem, pontosabban az épület melletti járdán várt valahol, de hogy pontosan hol, azt nem írta. Ökölbe szorítottam a kezem és nagy levegőket vettem, próbálva csillapítani a bennem elhatalmasodó haragot és csalódást, viszont ennek ellenére a lábam gyorsan vitt, mert hamar túl akartam esni rajta.

Igazán akkor döbbentem meg, és akkor gondoltam át, nem-e kellett volna valakinek még szólnom, mikor nem csak Yunhot találtam meg, hanem mellette Yeosangot is.

Megkérdeztem magamtól, mitől félek. Hiszen bántani nem fognak, annál nagyobb bajom meg úgysem lehetne. Yunho a legjobb barátom, nem akar majd bántani...