🥀Más szemmel a világ🥀

😺Huszonharmadik rész😺

Hallottam, ahogy megfordul, és visszavágódik a székre.
- Picim? - simított végig az arcomon. Hangja elcsuklott, a kezem pedig folyamatosan szorította. - Hallasz engem? Ébren vagy? - ismét aprót szorítottam a kezén, mire ő a szájához emelte azt és egy puszit nyomott rá.
- Úgy aggódom értem, pici cicám. - susmorogta, fejét a hasam oldalára fektetve. - Próbáld meg kinyitni a szemed, jó? Tudom, hogy most fáj, de menni fog! - szorította meg bíztatóan a kezem. Igyekeztem, tényleg, de nem ment. Nem tudom miért, de nem ment.
- Semmi baj, picim. Semmi baj! Már így is sokat tettél! Hidd el, majd menni fog. - emelte meg a fejét, majd egy rövid kis puszit nyomott ajkaimra.
Újra megpróbáltam kinyitni a szemeim, és végre, hunyorogva, de sikerült! Íriszeim a hirtelen fénytől bekönnyesedtek, de hamar meghallottam egy halk kattanást és a függöny susogását. Sötétebb lett a szóbában, így könnyebben ment már, szemeim kinyitása.
- Szia! - súgta halkan, vissza ülve a székre. Szemei könnyesek voltak, de mosolygott. - Mostmár minden renben lesz. - simított végig az arcomon. Hittem neki.
Kezét az arcomon hagyta és hüvelykujjával simizni kezdett. Túl kellemes volt. A szemeim maguktól csukódtak le, és újra elnyelt a sötétség. Most mintha kevesebbet aludtam volna. Kint még csak most ment le a nap, szóval tényelg nem alhattam olyan nagyon sokat. Lassan felülve kezdtem el körbe nézni a szobában. A falak kellemes sárga színben pompáztak, az ajtó balra volt, ami pont akkor nyílt is ki. Mike lépett be rajta egy papír pohárral a kezében. Mikor meglátott elmosolyodott és a pobarat letéve sétált oda hozzám.
- Szia! - ült le balomra, kezeibe véve az enyémet.
- Szia! - mosolyodtam el, kissé gyenge, rekedtes hangon megszólalva.
- Hogy érzed magad? Kérsz valamit? - váltott át aggódóba.
- Szúr a hátam és nagyon szomjas vagyok. - ültem előrébb egy kicsit, hisz amint a hátamhoz ért a párna, abba egyből egy tompa, szúrós fájdalom nyilalt.
- Itt van víz! - emelt fel egy feles palackot, amibe bele is kortyoltam. - A hátad pedig tele van csúnya vágásokkal. A doki azt mondta valami bőr szerű anyag hasíthatta ki. Igaz szépen gyógyul, de egy darabig még ott lesz, és talán nyoma is marad egy-kettőnek. - húzta el a száját. - Viszont ha jobban leszel, akkor be fog jönni hozzád az egyik kollégám, kihallgatni. El fog kelleni mondd neki a történteket, amire emlékszel. Menni fog? - hangja lágy volt, kissé szomorkás, de nyugtató.
- Azt hiszem. - bólintottam bizonytalanul. - Nem lehetne, hogy neked mondom el? Hisz te is ügynök vagy. - kérdeztem reménykedve.
- Sanálom, pici ciám, de én érintett vagyok az ügyben, így én nem vehetem fel a vallomásod. - rázta a fejét bánatosan. - De ha akarod, akkor meg tudom oldani, hogy itt legyek veled addig. - egyből bólintottam, majd kis hezitálással, de közelebb másztam hozzá, és fejem a vállának döntve, átöleltem őt. Az ő kezei csak a derekamig mentek, vigyázva a hátamra, aminek most nagyon örültem.
- Mindjárt behívok egy orvost, és még az megvizsgál, felhívom a srácokat. - motyogta bele a nyakhajlatomva. Bólintottam, jelezve, hogy értem, de még nem engedtem el.
- Hozzak valami kaját? Van itt a kórházzal szemben egy hamburgerező! Isteni az ottani kaja! - vált el tőlem.
- Jó hogy mondod. Most ölni tudnék egy nagy buciért! - sóhajtottam drámaian, mire mind a ketten nevetni kezdtünk. Mike haja lassan váltott át *sárgába, majd fel is állt.
- Akkor én leszaladok, beküldöm az orvost és még megveszem a kaját, felhívom a srácokat is. - vette el a poharat.
- De mondd meg nekik, hogy csak holnap jöjjenek. Sötétedik, biztos késő van. - szóltam még utána.
- Oké! - még lehajolt hozzám egy homlok puszira és elhagyta a termet. Pár perc múlva meg is jelent a doki, aki elmondott pár dolgot, amit Mike is, kiszedte az infúziót a karomból, majd mielőtt kiment volna közölte, hogy mivel szépen javul az állapotom, a holnapi vizsgálatok után haza mehetek, azzal a feltétellel, hogy felügyelet alatt leszek, és még egy hétig naponta cserélem a kötést a hátamon. Holnap még kiszedi a varratokat, néhány sebemből, és ő is átkötözi. Még jó, hogy nő az orvosom, mert égne a pofám, ha pasi bámulna meg. És még így is Mike segítségére fogok szorulni az otthoni kötözésnél, szóval jah...király lesz félmeztelenül előtte álldogálni, mivel a melleimtől a hasamig körbe vagyok tekerve.
Miután a doki elhagyta a termet bejött Mikey, két nagy bapírzacskóval a kezében.
- Hívtam a srácokat, holnap be fognak jönni, ha minden igaz, és hoztam két-két hambit magunknak, holnap meg majd meglátjuk mit eszünk. - magyarázta, kiszedve a bucikat. - Mondott valamit a doki? Nagyon sietett, nem tudtam megkérdezni.
- Igazából, ha minden jól megy, holnap már a saját ágymban fogok aludni. Egy hétig kell majd még kötözni a hátam, és felügyelet alatt kell, hogy legyek, de ennyi. Úgyhogy esetleg szólj a fiúknak, hogy holnap ne ide, hanem hozzánk jöjjenek. - montam, kicsomagolva az egyik bucit. Mikey bólintott, majd neki is láttunk a vacsinkat. Mike még annyit elmondott, hogy magas lázzal szállítottak be ide, ami, miután már jó kezekbe kerültem, hamar lement. Emellett öt napig voltam kómában, de szerencsére tényleg szépen gyógyultam, és gyógyulok most is. A másik két lány két napra az idejutásuk utá már haza is mehettek, szerencsére nekik nem esett akkora bajuk. Viszont a többi lányt, akik még velünk voltak, csak ugye sorba csökkent a számuk, még nem találták meg. Ezért veszik majd fel az én vallomásom is, hátha tudok olyat mondani, ami nyomra vezetheti őket. A két fickó, akik fogságban tartottak, szerencsére már börtönben ülnek, és nem is jönnek ki onnan egy jó darabig. Bár Mike elmondása szerint, ha a lányokat holtan találják meg, akkor életük hátralévő részét rácsok mögött töltik.

*Vidámság

Befejezve: 21.05.03.
Javítva: 21.06.09.
Publikálva: 21.07.02.