You're my scandal (Larry Stylinson)

Epilógus

Harry

Hatalmas puffanás, majd egy közel artikulálatlan "A kurva életbe, Louis!" üvöltés zavar meg lentről, és Liammal kivételesen egyszerre rohanunk a korláthoz, hogy egy-egy fenyegető "Hé!" és "Vigyázz a szádra!" kíséretében figyelmeztessük a lábfejét szorongató szöszit, hogy mi is az elvárt hangnem a most aggódón hozzárohanó Angyallal szemben. Niall túl hamar tanul, és mint kiderült nem csak a suliban, de az életben is. Erre persze egy még idegbetegebb és aggódóbb Malik is megjelenik a semmiből, és bár rohadtul nem hiányzott a társasága, egy kemény pillantással kísért mordulással utasít a helyünkre mindkettőnket, azaz csak utasítana, ha nem lenne kibaszott fizikai lehetetlenég, hogy ne védjük meg az életünk árán is Louist. Még ha csak a saját barátaitól is, még ha az ő hibájából történt baleset okán is, nem számít.

- Jól vagy? – súgja olyan elbűvölőn ennivaló hangon, hogy nem is értem, hogyan lehet mérges rá valaki valaha. Azt hiszem talán még a lábujjait a kanapé alól kiszabadító Horan sem, de a fél másodperc alatt fagyasztott zöldséget (nem is tartunk ilyeneket itthon, ez kiugrott a boltba két mondat között, vagy mi?) is szerző Zayn nyilván.

- Szerinted jól van? Így néz ki aki jól van? – vág vissza, és a stressztől megfeszülő állkapcsán ugráló izmokat még egy teljes emelettel feljebbről is jól látom.

Aggodalmas pillantással tolja a fél pillanattal azelőtt még őt fogva tartó kanapéra Horant és a cipőjét lesegítve kötözi körbe a vörös (és esküszöm enyhén eldeformálódott) lábat, Louis végtelen bocsánatkérései és dühös morgás közepette. Fénysebességgel rohanok le a lépcsőn, majdnem pofára is esem egy felgöngyölt szőnyegben és belelépek egy félig szétszakadt könyvesdobozba, hogy még azelőtt érjek Louhoz, mielőtt Malik legközelebb kinyitná a száját.

- Minden rendben, édes? – súgom a fülébe, hátulról átkarolva a kecses derekat, lágy puszit nyomva a kócos tincsek közé, de még mielőtt válaszolhatna, egyszerre kapjuk fel a fejünket a mondatom kicsit jobbról, jelentősen aggódóbban szóló visszhangjára. Zayn és Niall akaratlanul követik a mozdulatunkat, majd fél perc kellemetlen szemezés után egyszerre röhögünk fel, Horan kicsit tompábban és fájdalmasabban, Angyal egy kicsit több bűntudattal, Malik és én pedig a párunkért harcra készen, de együtt és hangosan. Jókedvünket a mázsás zsákokkal zsonglőrködő Payne morgása zavarja meg.

- Okádnom kell tőletek.

Ennyit fűz a pillanathoz, mielőtt mindenkit visszaparancsol a munkához (a félsántának kegyes öt perc szünetet engedélyezve), és amikor a legjobb barátja végkimerülésre hivatkozva indulna a konyhába egy pohár víznyi pihenőt engedélyezve magának, egy "Ti akartatok délre végzeni, seggfejek, úgyhogy húzzatok belé!"-vel zárja le a vitát egyszer és mindenkorra.

- Akkor kellett volna megfojtanom, amikor még lehetőségem volt rá – morgom az orrom alatt, bár cseppet sem titkolva a szándékot, hogy Payne meghallja a kedves kis hibát.

Halálkomoly ábrázattal, hajcsár ajkain vékony félmosollyal felel.

- Elbasztad. Most pedig segíts a könyvespolccal!

És ez az egyetlen élethelyzet, amelyben gyűlölöm Louis (és a saját, de az most nem számít) irodalom iránt érzett végeláthatatlan imádatát. A szekrény szerintem többet nyom mint az egész társaság együtt.

*

Másfél (de érzésre többszázezer) órával később az üres ház kis konyhájának hideg padlóján magunkat és egymást legyezve, friss jegesteát szürcsölve, kimerülten pihegünk mindannyian, néha fáradtságtól halk, büszkeséggel teli, amolyan nem-hiszem-el-hogy-egy-hét-alatt-szétrámoltunk-egy-egész-lakást nevetések hagyják el a szánkat, de egy ilyen sem tart tovább fél másodpercnél, ugyanis mint újabban kiderült, már a nevetés is túl sok erőfeszítésbe kerül.