Glikol (+18)

11✔

-Mi folyik itt?-kérdeztem a két fiút, de nem válaszoltak semmit. Csak álltak és nem szólaltak meg. Ryan kiment a konyhába és hozta a dobozt is amivel segített a kezemen. Mikor látta, hogy mennyi vért vesztettem akkor ő is megdermedt. Azt hittem ő sem szereti a vért, de nem halogathatom tovább a dogot. 

-Ryan, akkor legalább te legyél velem őszinte-fogtam meg kétoldalt az arcát és puszit adtam az arcára. 

-Bébi, nem tudom, hogy elmondhatom e neked, ez nem olyan dolog amivel mindennap találkozik az ember. Ez olyan, nem e-földi.- fejezte be és bekötötte a kezem. A sajgás teljesen elmúlt és mikor Ryan rámnézett furcsálta, hogy nem sziszegtem fel meg semmi. Levettem a kötést és a kezemen nem látszódott semmi. Nem volt elvágva, hanem olyan volt mint ami mindig is. Ryan a szemembe nézett aztán Paulra aki csendben figyelte a történetet. 

-Ryan a kezem...Te is látod? Nincs semmi, Ryan mondj már valamit.-kezdtem kétségbe esni. 

-Azt hiszem itt az ideje komolyan beszélni.-mondta Ryan és a kanapéra ült Paul mellé. Én szembe ültem velük, mert azért olyan ilyesztőek voltak akkor mind a ketten. 

-Ki kezdje?-kérdezte Ryan Paulra nézve.

-Mivel a te csajod így, úgy a helyes, hogy te-válaszolta Paul-de ugye tudod hogyha a múltkori eset megismétli önmagát akkor eljárunk az ügyben ha tetszik ha nem- tette hozzá és karba tett kézzel hátradőlt. 

-Bébi, kérlek hallgass végig és ne szólj közbe. Had meséljek el mindent. 

Bólintottam és idegesen fújtam ki a levegőt. Ryan ugyanígy tett és elkezdte. 

-Szóval bébi, Paul és én nem erről a bolygóról származunk. A Marsról jöttünk még nyáron. Én a te, Paul pedig egy öregnéni kertjében landoltunk. Ezt úgy kell elképzelni mint egy meteor vagy ilyesmi. A testünk azonnal reagál az itteni létre és megtanulunk beilleszkedni ebbe a világba. Mi eredetileg nem vettünk levegőt, sosem ettünk vagy ittunk mert nekünk ott a marson teljesen más volt az élet. Ott nem jártunk mert a lábunk sosem érintette a talajt. Táplálékként emberi szerveket ettünk de azt is csak elméletben kaptuk meg. Vagyis ezt úgy képzeld el, hogy amit mi elgondoltunk akkor azzal jól is laktunk mert erről a földről csak a halottaknak a szerveit ettük. Gondolom most nagyon undorotsz tőlünk-mondta nevetve és a hajába túrt.- folytatva, mi azért jöttünk le a földre mert elegünk lett a Marsból és ki akartunk próbálni valami újat. Én 150 éves vagyok, Paul pedig 170 éves. Igazából nem vagyunk ikrek de annyira hasonlítunk, hogy itt bárki beveszi. Vannak irataink és eredeti anyakönyvi kivonatunk, ami persze igazából nem valódi de itt szükség van rá. Nem csak mi ketten vagyunk ilyen lények itt a földön, hanem még a drága proffeszor úr is, vagyis Wiliam aki 280 éves és igen eredetileg a báttyánk. Mi hárman külön-külön jöttünk le, de mind a hárman ugyan abból a célból. Igazából nem vagyunk szörnyetegek, mert a testünk átváltozott rendes emberi szervezetté mint a tied, szóval szükségünk van táplálékra és folyadékra. Amiben különbözünk az az, hogy ha mi alkoholt iszunk akkor az csak nagyon tömény mennyiségben ér el minket. Múltkor megittunk vagy másfél láda Whiskyt de azt is csak úgy éreztük mintha te három kupica pálinkát ittál volna. Amint az elöbb történt az nálunk mindennapi, hogy magas helyről ugrálunk le, mivel a mi lábunk soha semmiben nem tud megsérülni.-kis szünet- Jah igen a vérünk. Nekünk csak képletesen van vérünk mert nekünk Glikol áramlik az ereinkben ahogy azt te is tudod az egy színtelen, szagtalan átlátszó folyadék aminek nagyon nagy a marási képessége. Bennünk ez áramlik és gyógyító hatású. Amikor a lábad meggyógyult- itt elhallgatott és lehajtotta a fejét- nem egy sikeres műtét volt hanem az én "vérem" gyógyított meg téged.-fejezte be és elhallgatott. 

-uh basszus- csak ennyit tudtam kinyögni mert nem akartam felfogni, hogy az az ember akit teljes szívemből szeretek egy olyan lény aki halott embereknek a szerveit eszi.

-Ha van kérdésed akkor várom- tette hozzá. 

-Igen van! Nem is kevés- emeltem fel a hangom-például amikor hozzám értél a múltban akkor miért fájt? Mikor kérdeztem, hogy mi a baj akkor nem feleltél csak elsiettél, miért? 

-Bébi, nekünk olyan rendszerünk van, hogyha hozzáérünk valakihez, és pédául ezt ő nem szeretné, akkor a teste negatív töltéseket áramoltat a mi szervezetünkbe és mi olyat érzünk amikor valakit megráz az áram. Valamikor kisebb valamikor nagyobb. 

-Szóval te tudtad, hogy én mikor nem akartalak a közelemben tudni?-kérdeztem és éreztem ahogy az arcom kezd vörös lenni. 

-Igen bébi

-Basszus-mondtam halkan 

-Mind a hárman tudunk godolatainkban beszélni.-szólt közbe Paul.- Ha én gondolom azt, hogy Ryannal akarok beszélni és mondok neki valamit akkor ő ezt hallja és válaszolni is tud rá. Aztán amit tudnod kell rólunk.-folytatta - az az, hogy nekünk ezen a bolygón CSAKIS egy párunk lehet-nyomta meg a csakis szót, utalva arra, hogy emlékeztessen arra, hogy miről mesélt nekem.- Amikor megtaláljuk a lelki társunkat, akkor az örök, nem keresünk mást és bármit megtennénk érte. Nem érdekel, hogy az életünket áldozzuk fel, mert érte bármit megtennénk.-mondta maga elé meredve.

-Neked van társad Paul?- kérdeztem kiváncsian

-Szerinted akkor bebújnék lányok ágyába?-kérdezte komolyan 

-Tényleg, sajnálom- mondtam halkan

-Neked van Ryan?- kérdeztem és a torkom szorult össze

Igen van-válaszolta könnyedén-gyönyörű egy nő, vicces, inteligens, okos és egyszere kápráztos. Tud komolyan beszélgetni és angyali lelke van. 

A torkom teljesen összeszorult és hangom egyátlán nem volt. Egy könycsepp esett ki a szememből mire Ryan kezemnél fogva felhúzott és megcsókolt. Mélyen és szenvedélyesen. A választ egyből tudtam és teljesen megnyugodtam. Ryannek én vagyok a lelkitársa és éreztem, ahogy a boldogság az egész testem átjárja.

-Szeretlek-suttogtam halkan. 

-Nem félsz tőlem?-kérdezte könnyes szemmel

-Persze, hogy nem! Bízok benned és a testvéreidben is. Sőt most sokkal nagyobb biztonságban érzem magam, hogy ti itt vagytok! De várj, az hogy lehet hogy mi ketten tudunk gondolatban beszélni?

-Úgy bébi, hogy mivel te vagy a lelkitársam összevagyunk kötve. A lelkünk olyan mintha egy lélek lenne. Ha neked fáj akkor nekem is, ha te boldog vagy akkor én is. Ez ilyen egyszerű.

-És mit éreztél mikor megláttál?-kérdeztem és éreztem, hogy nem volt az utolsó kérdésem.

-A szívem egy hatalmasat dobbant és elöntött a teljes nyugalom. Mikor valaki közülünk megtalálja a társát akkor azt a másik is észreveszi. Mert ez egy olyan dolog ami minden ember vagy lény életében CSAK egyszer jön el. Mi a halálig hűek vagyunk a választott személy iránt. Viszont ha ő nem akar minket akkor teljesen reménytelenné válik az életünk. Elválik a lelkünk és csak a szomorúságot érezzük. Ez olyan mintha egy folyamatos depresszióban lennénk. Csak ebből nincs kiút. 

-Értem-mondtam lassan és probáltam feldolgozni a hallottakat. 

-Majd belerázódsz bébim- mondta Ryan, felkapott és pörgött velem együtt.- jah igen és mi halhatatlanok vagyunk-bökte ki gyorsan.

-Tessék? -kérdeztem döbbenve és hirtelen lejátszódott a fejembe ahogy én meghalok Ryan pedig új életet kezd mással. Ezt nagyon nem akartam és éreztem ahogy eltaszítom magamtól Ryant

-Baszki- mondta Ryan és tudtam már, hogy mi a baja

-Basszus ne haragudj-mondtam gyorsan és hozzábújtam.

-Tudom mire gondoltál, hisz én is benne voltam, így hallottam. -mondta nevetve, és ne aggódj arra is van képességem, hogy te is halhatatlan legyél. - kacsintott

-De én nem akarok rohadt emberi szerveket enni Ryan!!

-Bébi, nyugalom erre még bőven van időnk!-nyugtatott meg, és azt kell, hogy mondjam tényleg megnyugodtam. 

-Pedig szerintem vadul hangzik...-mondta Evy és mindenki odakapta a fejét.

Paul pedig egy hatalmasat levegőt vett...

Evy nem más mint a hugom aki az ajtóban állt.