Élet a fertőzöttek világában

Tizenkettedik fejezet

(Pete szemszöge)

Alig pár percre rá, hogy Derekék elhagyták a szobát, lövéseket halottam a parkoló felől. Az ablakhoz rohantam és láttam, hogy tűzharc kezdődött nagyjából tíz motoros ellen, de szerencsére Derek és kis csapata épségben tovább haladhattak céljuk felé. Miután láttam elhaladni őket, visszatértem a Josh melletti fotelba. Nem hagyhattam magára a még mindig ájult állapotban levő férfit. A kötései már kezdtek átázni. Elmentem a szekrényhez, hogy tiszta kötszert vegyek magamhoz. Amikor megfordultam, észrevettem, hogy Josh magához tért.

- Derek!- szólalt fel kicsit hangosabban, még kába tekintettel.- Jason! Hol vannak a fiaim?- kérdezte idegesen és próbált felkelni az ágyból.

Gyorsan odaléptem hozzá és visszafektettem. Adtam neki egy pohár vizet. Teljesen el volt fehéredve a nagy vérveszteségtől.

-Nyugodj meg, Josh, a fiaid jól vannak. Viszont neked pihenned kell, mert sok vért vesztettél. Derekék elmentek, hogy hozzanak gyógyszereket és infúziót neked. Maya is velük ment. Ne aggódj, nem kell félteni őket. Talpra esett emberek.

Még jobban aggódni kezdtem, mikor egy erősebb köhögő roham kapta el a férfit. Miután ivott még pár kortyot a vízből, így szólt hozzám:

- Pete. Barátom. Ha ezt nem élném túl..

- Psszt. Ilyenről ne is beszélj. Erős vagy és mindenkinek szüksége van rád. A fiaid pedig hamarosan visszatérnek a gyógyszerekkel és minden rendben lesz.

- De ha mégse?- folytatta, és közben ismét köhögni kezdett.

-Kérlek téged Istenem, hogy időben érjenek vissza- mondtam magamban, miközben a falon csüngő keresztre néztem.

-Ígérd meg nekem, hogy vigyázni fogsz rájuk. Mindennél fontosabbak nekem. Még Derek is, hiába hogy nem a vérszerinti fiam. De sokat köszönhetek neki. Sokat segített Jason cseperedése közben is. Sose tartottam magam jó apának, de mindent megtettem azért, hogy mindenük meglegyen. Oh és kérlek, ezt add oda nekik. Még otthon írtam, arra az esetre ha bármi is történne velem. És ezt is nekik szántam- mondta és remegő kézzel átnyújtott nekem egy levelet és egy kulcsot.

- Mihez való ez?- vizsgáltam meg a kulcsot.

De mikor a férfire néztem hirtelen oldalra fordította a fejét. Gyorsan megnéztem, hogy van e pulzusa. Elég gyenge volt, de hála Istennek még élt. Időközben kicseréltem rajta a kötéseket, majd az ablakhoz mentem. Nézelődtem kicsit. Sehol semmi mozgást nem láttam. Kóborlóból is csak egy-kettő kóválygott a parkolóban levő kocsik között. Kis idő múlva tekintetem egy a parkolón keresztül rohanó alakon állt meg. Majd pár pillanat múlva már kiabálást hallottam a motel bejárata felől.

-Segítség! Van itt valaki? Kérem, segítsenek! A nyomomban vannak - hallatszódott fel egy női hang.

Megfogadtam, hogy nem engedek be senkit Derekéken kívül, most mégis valami azt súgta, hogy le kell menjek megnézni. Magamhoz vettem a pisztolyom és elindultam lefele a bejárathoz. A kiabálás és dörömbölés még mindig hallatszódott. Mikor leértem óvatosan kinyitottam résnyire az ajtót, de a nő berontott rajta majd amilyen gyorsan bejött olyan gyorsan be is zárta maga mögött az ajtót, majd a bárpult mögé rohant. Oda siettem hozzá.

-Kérem, ne bántson!- kiáltott fel miközben összekuporodott.

Egy hosszú fekete hajú nő volt pár ősz hajszállal. Nagyjából a 40-es 50-es éveiben járhatott.

-Nem kell félnie. Itt biztonságban van. Kérem, nyugodjon meg.- szóltam hozzá, miközben felé nyújtottam a kezem a másikat pedig a pisztolyomon tartottam.

A nő félve ugyan, de felém fordította a fejét. Egyenesen a szemembe nézett. Arcán és karjain látszódott, hogy valahol megkínozták. Kék-zöld foltokkal volt tele, szeme pedig vérben úszott. Pár pillanat múlva remegve megfogta a kezem és felállt. Elkísértem az egyik székbe és leültettem, majd adtam neki egy üveg vizet. Ivott belőle egy keveset.

-Köszönöm, uram- nézett rám, majd lassan ugyan, de megitta az üveg tartalmát.- A nevem Caroline.

-Pete. Örvendek- mutatkoztam be én is.

A nőn látszott, hogy kezdett megnyugodni.

-Mi történt hölgyem?- kérdeztem, de mielőtt válaszolhatott volna motorok hangja csapta meg fülünket.

Caroline annyira megijedt, hogy ismét a pult mögé rohant. Én pedig az ajtóhoz siettem és kinéztem a deszkák közötti résen. Derekék tértek vissza. Letették a motorokat és a bejárathoz tértek.

-Pete! Engedj be, mi vagyunk azok- szólt be Maya az ő lágy hangján.

Nem kellett kétszer szólnia, máris nyitottam az ajtót. Láttam rajtuk, hogy nem volt könnyű útjuk. Mikor beértek, letették a táskájukat az asztalra, majd a pulthoz mentek, hogy igyanak valamit. De alig hogy oda értek, Jason hangjától zengett az egész motel.

-Ki maga? Jöjjön ki azonnal!- kiabált a pult mögött meghúzódó nővel.

-Jason! Ne! Nem veszélyes!- rohantam oda és fogtam vissza a srácot.- Nemrég érkezett.

-Pete, megbeszéltük, hogy senkit nem engedsz be rajtunk kívül - fordult felém dühös tekintettel.

-Álljatok le! Nincs szükségünk a feszültségre- lépett közénk Derek és aggódó tekintettel rám nézett.- Apám hogy van?

Elindultunk együtt az emeletre, Maya lent maradt Carolineal. Belépve a szobába Derek az apjához sietett és letérdelt az ágy mellé.

-Azóta se tért még magához?- kérdezte Jason a férfi ágya mellett állva.

-De egy kis időre magához tért és azt mondta , hogy ezeket adjam át nektek- az ágy mellett levő szekrényre mutattam, ahol ott volt a levél és a kulcs.

Időközben Maya felhozta a bárból a holmikat, amiket hoztak, és jött vele Caroline is. A nő Josh mellé lépett és végig nézett a férfin. Aggodalmat láttam az arcán.

-Nagyon súlyos állapotban van. Azonnal tennünk kell valamit – szólt és a táskákhoz lépett.

Egy kis ideig keresgélt, és elővett pár dolgot, majd az ágyhoz lépett . Összeszerelt egy infúziót majd Joshra kötötte. Felénk fordult, majd így szólt:

-Egyelőre stabilizálni tudtam az állapotát, de a veszély még nem múlt el.

-Mit tehetnénk?- kérdezte Derek felállva az ágy mellől.

-Sürgősen vért kell kapnia a nagy vérveszteség miatt. Ha nem kap, valószínűleg meg fog halni.

-Az nem lehet- lépett oda Jason is.

-Majd én adok! Tegye, amit tennie kell! Csak ne hagyja meghalni apánkat- jelentkezett önként Derek, immár könnybe lábadt szemekkel.

Ezután levette felsőjét és a fotelba ült. Láttam, Maya végig merte izmos testét. Caroline odalépett a „testvéremhez" és elkezdett vért venni tőle. Nagyjából fél óra múlva kihúzta Derekből a tűt, majd vizet adott neki. A vérrel teli tasakot ezután Josh karjába vezette és így szólt:

-Most hagyjuk pihenni kicsit.

Mindenki kiment a szobából és a bárba mentünk. Leültünk egy asztal köré. Jason, Maya és Derek egy üveg sört hoztak maguknak és leültek hozzánk.

- Nos. Ki ön és honnan jött?- kérdezte Jason.

- Caroline vagyok. Tegezhettek nyugodtan. Egy közeli kórházban dolgoztam ezelőtt, mint nővér.

-Elnézést. Nem ismert véletlen egy Rose nevű nővért?- vágtam a szavába.

-De. Az egyik legjobb dolgozó volt. Nem tudom, mi lehet vele.

-Meghalt- mondtam és a sírás kerülgetett.

-Sajnálom- kezét a vállamra tette.