NickBand

1.

-Nem hiszem el, hogy tényleg el kellett jönnöm ide. Pontosan tudod, hogy utálom a NickBandet-kiabáltam
Narának.
-Lea! Hidd el én alapból is itt lennék, csak mivel te fogadás mániás vagy, és vesztettél te is jöttél.
Máskor ne fogadj úgy, hogy tudod, hogy vesztesz -kiabálta vissza Nara a háta mögött, miközben a
koncert nézőterén húzott maga után az első sor felé. Minden oldalról lökdöstek és üvöltöttek a
körülöttünk lévő emberek.
Fújtam egyet, mert tudtam, hogy igaza van. Csak az én hibám, hogy belerángattam magam ebbe. A
fogadást (amit előszeretettel kötök meg mindenkivel, aki vevő a hülyeségeimre) Nara és köztem
életemben előszőr elvesztettem. És mivel Nara már egy ideje el akar ráncigálni a NickBand koncertjére, csak
azzal a feltétellel ment bele a fogadásba, hogy ha vesztek a szombatira elmegyek vele. És hát most itt
vagyok, az első sorba állok idegenekkel körbevéve, akik minden oldalról a színpad oldalának nyomtak.
Nagy nehezen elővettem a táskámból a telefonomat, és megnéztem az időt. A koncertnek már 10
perce kezdődnie kellett volna, de a színpadon senki se volt. A tömeg kezdeti morgolódása átment
sikításba amikor egy srác kilépett a színpadra. A fiú mérgesen átszelte a színpadot és egyenesen a
dobokhoz ment, amihez le is ült. De a közönség legnagyobb sajnálatára ezután se történt több minden.
Nagyjából 5 perc múlva sokkal mérgesebben, mint a dobos, kijött egy lány is, aki a színpad elejében
lévő mikrofonhoz állt, és két fiú is, akik egy-egy gitárt vettek a kezükbe.
-Sziasztok –mondta a mikrofonba a lány, ami óriási tapsot váltott ki a közönségből. A lány
kényszeredetten elmosolyodott, és látszott rajta, hogy még mindig dühös. -Az első dal előtt mondanék
pár szót, főleg a nőknek. Mindegyik srác egy barom, tök mindegy, hogy átlagember, vagy egy rocksztár,
főleg, ha rocksztár, mindegy mennyire vagytok meg jól, így is úgy is dobni fog. Már ha szerencséd van
és csak dob, anélkül, hogy megcsalna -még egyszer ránézett a gitárosra, aztán ledobta a földre a
mikrofont, és leviharzott a színpadról. A gitáros káromkodott egyet, és a lány után ment, a másik
gitáros is nagyot sóhajtva ment utánuk. Egyedül a dobos maradt a színpadon, aki dühében rácsapott
a cintányérra.
Az egész közönség lefagyott, és mivel a mikrofon felénk kezdett gurulni, az első őrült ötletet, ami
eszembe jutott megvalósítottam. Ami azt jelentette, hogy felhúztam magam a kis emelkedőn,
felkaptam a mikrofont, és a színpad közepére álltam.
-Mi a francot csinálsz? -nézett rám a dobos elkerekedett szemmel, ami meg is tudtam érteni, mert
engem is ugyan úgy meglepett, amit csináltam.
-Megmentelek. Mi mást? -fordultam felé szemrehányóan. -Csak kövess.