SzJG Tábor

10. rész

Június 29.

Hát, a mai nap sem volt semmi...Na szóval reggeltől:

Miután megtudtuk, hogy ma a Láthatatlan Kiállítás-ra látogatunk el, kérdőn néztünk össze.

-Izé, ha láthatatlan...azt hogy?-törte a fejét Virág.

Haller csak széttárta a kezét amolyan "én nem mondhatok semmit" mosollyal majd sürgetni kezdett, hogy rámoljuk össze a cuccainkat és száljunk fel gyorsan a buszra mert időpotra megyünk. Az út alatt végig találgattunk de nem jutottunk semmire, az meg nem számít, hogy Zsolti azt mondta, szerinte igazi varázslókhoz megyünk akik egy "abrakadabrával"  eltüntetik a kiállítást majd vissza "csiribúzzák".Biztos...

Odaérve megvettük a jegyeket majd sorra kerültünk.És megtudtuk, hogy azért láthatatlan mert teljesen sötét lesz végig, és tapogatva kell mennünk.

-Jééé!Ez miért nem jutott eszedbe?-bökte oldalba Andris Robit.

-Nemtom.Neked miért nem?-kérdezett vissza.

-Mond dieu!-sóhajtotta Jacques.

-Mi a baj?-kaptam kaptam felé a fejem.Jacques elmagyarázta, hogy ő fél a sötétben és biztosak lehetünk benne, hogy ő oda be nem megy.

-Jajj ne már.Jó buli lesz.-simítottam meg a karját.

-Non!-rázta a fejét makacsul.

-Istenem.-sóhajtottam.-Hol van Haller?-kerestem a tekintetemmel.

-Itt vagyok.Van valami probléma?-lépett oda mellénk.Elmondtam neki mire ő tanácstalanul Jacques-re nézett.

-Nem akarsz besegíteni büfénél?-vetette fel kínosan.-Most mondták, hogy megpróbálkoztak a fahéjas csigával de valamit elrontottak és borzasztó íze lett, úgyhogy sajnálják olyat nem tudnak felszolgálni.-tárta szét a karját.Lefordítottam Jacquesnek, mire felcsillant a szeme.

-Ó.-mondta  és már sietett is a pulthoz, aztán rosszalóan megcsóválta a fejét.Bosszúsan legyintett amolyan "jhah ekkora balekokat" stílusban és rendezgetni kezdte a hozzávalókat majd lassan magyarázni kezdte a dolgozóknak, hogy hogyan kell ezt csinálni.Franciául. Ők értetlenül fordultak felénk mire Jacques rájuk förmedt, hogy figyeljenek rá. Nevetve fordultam a többiek felé, és az idegen vezető után siettem mert időközben elkezdődött a program.

Beléptünk a vaksötét helyiségbe és bevallom eléggé elkezdtem parázni.Semmit nem láttam és rám ez eléggé nyomasztó hatással volt de azért kitartóan mentem tovább.Egyszer csak beleütköztem valamibe pontosabban valakibe.Egy izmos mellkasra tettem a kezem és majdnem felsikoltottam.

-Miért tapizol?-suttogta Cortez, mire én hirtelen nagyon megörültem, hogy sötétben vagyunk és nem látszik a valószínüleg rákvörös fejem.

-Öhm, véletlen volt.-néztem a szemébe, amit csak sejtettem, hogy hol lehet.

-Értem.És  miért van még mindig ott a kezed?-kérdezte szórakozottan.Észbe kaptam és elkaptam onnan. Ajj,pedig nem volt rossz érzés.

-Nincs ott.Miről beszélsz?-kérdeztem "értetlenül".

-Tudod te azt.-mondta nekem alig hallhatóan.

-Én én...-dadogtam, de Cortez egyszer csak magához rántott

-Tudod...-dörmögte a fülembe, mire belőlem akaratlanul is egy jól eső sóhaj szakadt ki.-Szakítottam Vikivel.

-Tényleg?-simultam hozzá, miközben még magam sem tudtam mit csinálok.