Amikor először láttam a mosolyod

"De te valamiért érdekeltél"

Amikor először láttam a mosolyod, már akkor megfogott. A kis gödröcskék az arcodon, a fogad amely kissé kijjebb állt mint a többi, de így volt tökéletes, az óceán kék szemeid, a hangod amely azóta a fülemben cseng... Sosem voltam valami barátkozós típus. A testvéremen és egy két emberen kívül nem is voltak barátaim. De te valamiért érdekeltél. Csak azon járt az eszem, hogy hogyan is kerülhetnék közel hozzád. Olyan messzinek tűntél egészen addig amíg össze nem raktak minket egy páros feladatnál. Furcsálltam, hogy egy ilyen tökéletes srác, hogy lehet ennyire kedves egy magamfajtával. Másnak képzeltelek elsőre. A feladat után egyre többször jöttél oda hozzánk. Először csak ebédszünetben, majd az udvaron és az osztályban is. Szép lassan igazán jó barátokká lettünk és én szép lassan egyre jobban beléd szerettem. Félreértés ne essék nem azért szerettem beléd mert tudtam, hogy te vagy az egyetlen srác aki rajtam kívül meleg. Egyszerűen csak tökéletesnek tűntél. Minden részedet csodálatosnak tartottam. Bár mindig is úgy voltam vele, hogy barátoknál úgysem lehetnénk többek hisz te tökéletes vagy én pedig csak.. én pedig csak Andris. Az osztályban sosem tudok rendesen figyelni mert te ott vagy. Utálom a tudatot, hogy valszeg sosem érinthetem majd meg a puha arcod, a barna hajad, aminek biztosan jó illata van, sosem nézhetek a gyönyörű kék szemeidbe addig amíg csak akarok, sosem ölelhetlek át, sosem érezhetem közelről az illatod és sosem mondhatom azt, hogy szeretlek amikor csak akarom. Mind ez álom marad. Hisz te biztosan nem akarnál engem.

Gyerünk Andris koncentrálj a matekra már megint elkalandoztak a gondolataid! Ahj de mégis hogy koncentrálhatnék, amikor itt van mellettem és ha akarnám meg is érinthetném. Még az édes illatát is érzem ilyen közelről... Nem Andris koncentrálj!!! Úgysem engedné, hogy valaha is úgy érjek hozzá. De én mégis annyira szeretnék hozzádérni.