Nope [tsukkiyamakagehina]

8

Nos... Ha nem is az egész csapattal állítok délután haza (Sugawarának köszönhetően, aki elhívta őket az edző boltjába inkább), de az elsőéveseknek (Yachi kivételével) sikerült meghívatnia magát... 

Mindegy, legalább Akiteru ezek után nem piszkálhat vele, hogy nincsenek barátaim... Az más kérdés, hogy tényleg nincsenek.  

Anyának már írtam a fejleményekről... Ő csak azon izgul, hogy nem foguk elférni az asztalnál, pedig a legnagyobb probléma egyértelműen az ételmennyiség lesz. Ők tipikusan az "inkább ruháznám, mint etetném" kategória. Nem igazán akarta elhinni nekem, hogy ez a kettő annyit eszik, mint hat normális ember együtt, de majd meglátja a saját szemeivel... 

Az út szokatlanul hangosan telt... Pedig Yamaguchival se temetői csendben szoktunk vonulni, de ez a plusz két fő sokkal magasabbra tekert hangerővel éli az életét. 

 - Még sose voltam nálatok - ugrál mellettem Hinata a biciklijét tolva. 

A fejére helyezem a kezem, próbálva rávenni ezzel, hogy normálisan sétáljon. 

Meglepetten felnéz rám. Egy pillanatra megáll, de aztán ha lehet még izgatottabban kezd el pattogni. 

 - Nem is fogsz többször - forgatom meg a szemem. 

Megunva a küzdelmet, elengedem a fejét. Hadd ugráljon, ha jól esik neki... 

Felpillantva Kageyama morcos tekintetével találom szembe magam. Egy korttyal kiissza a maradék tejét, amit még az iskolában vett, majd a szívószálat kezdi rágcsálni. 

 * * * 

A házunkhoz érve kinyitom az ajtót és előreengedem őket. 

 - Megjöttünk! - kiáltok be. 

Anya visszaköszön a konyhából. 

Leveszem a cipőmet gyorsan és eligazítom a többieket, hogy mit hová rakhatnak. 

Lépteket hallva felnézek. Udai áll az ajtófélfának támaszkodva és leplezetlen kíváncsisággal pillant végig rajtunk. 

 - Sziasztok! 

 - Szia! Akiteru is itt van valahol? 

 - Segít anyukátoknak. Én hamar ki lettem küldve a konyhából... - vakarja meg a tarkóját zavartan.  - Pedig csak zöldséget szeleteltem - tartja fel a kezét. Narancssárga ruhás hercegnős és rózsaszín-lila-kék sörényű unikornisos ragtapaszok fedik az ujjait... Anya (mivel csak fiai vannak) arra az esetre vette, ha valaki nevetséges módon sérülne meg. Ez érte a "büntetés". De Udainak úgy tűnik kifejezetten tetszenek... 

Hinata valami emberre nem jellemző visításszerű hangot hallat, mire mindannyian megugrunk kicsit ijedtünkben. 

Oh, erről meg is feledkeztem... 

 - Yamaguchival már találkoztál... A morcos srác Kageyama. Feladó. Ez a nagyon izgatott 160 centis törpe pedig Hinata... A legnagyobb rajongód. Szerintem fuss, amíg még tudsz - végzem el gyorsan a bemutatkozást. Hinata annyira el van foglalva a hercegnős ragtapaszokkal teleaggatott fiúval, hogy ki se javít, hogy ő valójában 162 egész mit tudom én mennyi magas... - Ő pedig Udai-kun, a bátyám lakótársa. 

Felsóhajt. 

 - Miért mindig így mutatsz be? Annyi jobb szó van! Barátja, lelki társa, párja, élete értelme, jövőbeli férje...