Relikviavadászok 1: New York-i Szellem (HP fanfiction)

12. fejezet: Wohali

Rowan egy darabig még bámulta a tenyerébe simuló varjúszobrocskát, aztán a csodálkozástól összevont szemöldökkel fordult Wohali felé, aki eddigre kényelmesen helyet foglalt egy székben és azzal foglalatoskodott, hogy megtömjön egy feltűnően hosszú szárú pipát.

- Ez a kulcs... pont varjú a patrónusom. - mondta. Wohali felsomolygott rá, miközben lángocskát lopott a tűzhelyből, amellyel meggyújtotta a pipába tett dohányt.

- Ez így van.

Rowan gyanakodva fürkészte őt egy darabig, majd hirtelen ötlettel odalépett a még mindig alvó Reynardhoz. Fivére kezében szintén ott volt a Wohalitól kapott kulcs; Rowan egész közel hajolt, próbálva kivenni a formáját.

- Ez nem lehet igaz... - motyogta, néhány másodpercig még bámulva a rókát (Reynard patrónusát) mintázó szobrocskát. Végül elhűlve egyenesedett fel, az indiánra meredve. - Ezt meg hogy csináltad?

- Ha az embernek van szeme rá, lát dolgokat. - mosolygott Wohali. Rowan hitetlenkedve csóválta a fejét, nyitotta a száját, aztán be is csukta; nem tudott már mit kérdezni, ez már bőven sok volt neki a történtek után, a sok misztikum közepette. A patrónusnak amúgy is kiemelt szerepe volt a családjában. A Corbitt famíliában évszázadok óta hagyomány volt a patrónusbűbáj mielőbbi elsajátítása. Számukra több volt, mint szimpla védelem, pozitív energia; jelentéssel bírt, meghatározó volt, olyannyira, hogy a család nem egy tagja (köztük maga Rowan is) utólag a varázspálcája markolatán is megjelenítette patrónusának alakját, sőt, a Corbittok Gringotts-beli széfjét is dementor őrizte... Wohali pedig mintha belelátott volna mindebbe, vagy csupán csak véletlen volt? Rowan idegesen babrálta a kezében tartott varjú szobrocskát, mint aki nem tudja, mitévő legyen.

- Megyek pihenni. - mondta végül, szinte már megadóan, és ismét Reynard felé pislogott, némi bizonytalan aggodalommal a tekintetében. Wohali követte a pillantását.

- Ne aggódj miatta, ő majd itt kialussza magát. Figyelek rá.

Rowan tehát egyedül indult el. A Bűbájos Bölény szállórészébe egy szűk faajtón át vezetett az út, amit alig lehetett észrevenni, ugyanis a Wohali bódéjának oldalából kinövő egyik leveles növény szinte teljesen eltakarta. Az ajtó túloldalán egy szűk, kissé rozoga falépcső és alig átlátható sötétség fogadta. Szinte tapogatózva lépkedett felfelé, amíg végül félre nem hajtott egy durván szőtt, függönyszerű anyagot, amely a felső ajtót takarta, és amely feltárta előtte az emeleti részt.

Legalább annyira látványos volt, mint a lenti teázó. A dekoráció hasonló volt, de a többfelé ágazó folyosó még szűkebb, a mennyezet pedig alacsony, és Rowannak olyan érzése volt, mintha valamilyen barlangba lépett volna, melynek két oldalán néhol egy-egy helység ajtaja látszott. Rowan megtorpant egy pillanatra, a folyosót nézve, amely legalább háromfele kanyarodott, akár egy kiismerhetetlen labirintus. Mielőtt azonban nekiállt volna azon töprengeni, merre is keresse a szobáját (az apró faajtókon, melyeken áthaladva biztosan le kellett hajolni, nem volt semmiféle jelzés), a faszobrocska bizseregni kezdett a tenyerében. Ahogy szétnyitotta az ujjait, a varjú életre kelt: felröppent a levegőbe, néhány méternyire eltávolodva a folyosó egyik irányába, mintha csak azt jelezné, hogy kövessék. A szobor nyomában haladva Rowan még néhány percig bolyongott, aztán az egyik ajtó elé érve a varjú tett néhány lusta kört, majd leszállt a fölötte lévő padkára és nem mozdult többet. Rowan lehajolva óvatosan nyitott be, és egy aprócska szobában találta magát, melyben épphogy elfért egy ágy, egy szekrény és egy asztalka, melyen egy kanna tea gőzölgött (ki tudja, ki tette oda és mikor). A kandallóban vidáman lobogott a tűz, a falat mindenhol szőttesek borították, a sarokban pedig akkora cserepes növény bújt meg, hogy ágai oldalt ráhajoltak az asztalra. Az ajtó belső oldalára szögelve ott díszelgett a Bűbájos Bölényben mindenfele látott álomfogó. Rowan néhány percig gyönyörködött szobája meleg, egzotikus és mégis ismerősen otthonos hangulatában, aztán végül győzött a fáradtság, melynek hosszú órák óta próbált ellenállni: a kérdései, a Bölény felfedezése, a Wohali személyén való töprengés várhattak, és várhatott a jövőn való elmélkedés, Graves és minden más is. Rowan kimerülten dőlt le az ágyra, a legalább fél tucatnyi párna közé, és azonnal elnyomta az álom.