"Szerencse játék" [KuroKen]

Esti tanakvás

*Kuroo szemszöge*

Jajj nekem....

Most mit csináljak? Mit tegyek? Csináljak valamit? Vagy hadjam?

Ahogy ezeket tanakodtam Kenma egy kicsit hozzám bújt. Egyből el pirultan rá néztem. Kissé szét nyílt ajkakkal alszik és halkan, egyenletesen szuszog

Olyan édes....most úgy magamhoz ölelném és arcon csókolnám. Így annyira gyönyörű (alapjáraton is) de így, a lemenő nap be süt az ablakon és meg világítja szép, sejmes arcát

Egy tincse a szemébe lóg, így azt a füle mögé túrtam és így jobban szemügyre tudtam venni. Viszont sajnos ez nem tartott sokáig, mivel ébredezni kezdett

-Mmnhh.... - nyűszógót halkan -Me-menyit aludtam? - kérdezte álmos fejel rám nézve

-Úgy....10-15 percet - válaszolok halkan

Olyan cukiii! Mindig így akarok kelni, mellette, selymes hangjára és bőre illatára ahogy hozzám bújik

Ábrándoztam el kicsit sokáig, mivel Kenma már játszani is kezdett

Ahogy visza értünk az iskolába mindenki szétszóródott és el indultak haza. Én is igy tetem Kenmával. Egymás mellett haladva sétálunk csendben. Mikor el váltak útjaink egy gyors ölellést adtam neki, majd haza rohantam.

A házba érve magamnögöt becsaptam az ajtót (szerencsére anyum nincs itthon) és lekapva magamrol mindent, a szobámba rohanva magamőgöt becsapták az ajtót, majd az agyamba vetötve két párnám a fejem két oldalához nyomtam és ugy gondolkozok

Mit tettem?! Miért kellet ez?? Miért ölelltem meg?! Miért?? És miért akarok egy ölellésnél többet?! Ez vajon....nem! Nem lehet! A legjobb barátomba, akit kisgyerek korom ota ismerek?!

Folyton ezen katogot az agyam. Kb hajnali 1-2körül volt az, hogy annyira lefáraszrotam magam, hogy elaludtam

Reggel elég ramatyul keltem, gyorsan letusoltam majd össze kapva magam rohantam a suliba, ahol találkoztam is Kenmával. Nem mertem oda meni hozzá, mivan ha meg utált mert csak ugy megölelltem?!

-Szia Kuroo! - int nekem

Mi a fenne?!

-Sz-szia - dadogom

-Minden rendben? Szarul nézel ki - mintha....aggódna értem?!

-N-nem, minden rendben. Csak rosszul aludtam - nyugtatom meg

-Oh, rendben - majd el indult a terme felé

Ilyenkor sajnálom, hogy nem egy osztályban járunk. Bár én harmad éves vagyok, ő meg másod...

Az órák keservesen teltek. Végül az utolsó óra után rohanva vettem célba a csarnokot, ami elött meg is láttam Kenmát

Nem lett volna utolsó órája?!

Oda megyek hozzá és mellé ülök

-Szia! - köszönök neki kedvesen

-Hali...- köszönöt vissza halkan és kicsit szomorkásan

Rosz napja lenne?! Vagy csak az egyik tanár lecseszte volna?!

-Mi a baj? - kérdezem kissé aggodoan

-Semmi....csak nincs jó kedvem... - válaszol ugyan ugy halkan

Ez már haladás

-És el mondod, hogy mi történt? - fogom meg a vállát biztatóan. Erre rám emelte a tekintetét, és itt vettem észre egy monoklit a szeme alatt

-Ez ki tette veled?! - orditotam rá

-Az..egyik osztály társam, mert nem segítettem neki azzal, hogy oda adom neki a házim... - suttogja

Ezt...nem hiszem el!!

-Melyik osztály társad?! - álltam volna fel, de vissza rántot magam mellé

-Hadjad....majd ugyis el mulik. Nem számit.. - mondja unotan. De láttam, hogy be könyezet

-Biztos? - kérdezem és óvatosan meg simogatom a vállát. Csak bologatot

Igy voltunk adig míg a többiek meg nem jöttek, és igy el is kezdötöd az edzés

Edzés végén fáradtan ültem Kenma mellé a földre

-Hogy vagy?! - nézek a lihegő pudig hajura

-M-meg vagyok.... - lihegi miközben rám néz. A szeme az még mindig borzalmas állapotban van

-A szemed nem fáj?! - kezdtem el megint aggódni

-Nem, nyugi - mosolyodik el halványan

-Rendben! - vilantok rá egy ezervatos mosolyt

Mikor már mindenki el indult haza felé, mi is Kenmával. Szokásosan csendben sétáltunk. Mikor ismét el váltak az útjaink, ismét meg akartam ölellni de ő gyorsabb volt és szorosan át ölelt. Meg lepödve álltam, majd viszonoztam az ölellést. Mikor el váltunk ő bement a házba, én meg vidáman mentem haza

Ez volt életem egyik legjobb napja! De...lehet lesz még jobb is..

És ezekel a gondolatokkal fegudtem le aludni. Vagy is volna, mivel Kenma rám írt

Mi baj lehet, ha meg nézem?!