A zongora hangja | Niall Horan FF

◽65. Fejezet◽

Kimberly

-Köszi csajok a részvételt, jövő héten ugyanekkor ugyanitt!-tapsolt meg minket aerobic végén az edzőnk szélesen vigyorogva. Szokás szerint most is jól nézett ki, meg sem látszódott rajta, hogy most toltunk le egy másfél órás edzést. Mondjuk, ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor nem is meglepő. Csak dirigál nekünk, hogy ezt csináljuk, meg azt csináljuk, miközben ő eltelefonozgat meg néha-néha lép egyet a zene ritmusára, de azt is inkább csak együttérzés céljából, mintsem a sport miatt. Vele ellentétben mi keményen toljuk a gyakorlatokat, amik a nyár közepén, egy iskola nem túlságosan nagy tornatermében nem éppen a legkellemesebbek. Alapból melegebb van a teremben, szinte áll a levegő. Hozzá pedig még jön az intenzív mozgás, ami miatt az egész izzasztó és fárasztóbb. Ezért a teremben is büdös van... Emberszag... Oh, hogy mennyire jó nyáron sportolni!
-Ja, ugyanitt, baszd meg...-morogta Lily az orra alatt dühösen, miközben a kulacsába nagyokat kortyolva elindultunk az öltözők felé. Másik kezével legyezte magát, vagy éppen a sportmelltartóját húzogatta magán, hogy ne tapadjon hozzá izzadt testéhez az anyag. Lily ma a szokásosnál is nehezebben viselte el a mai órát. Részben a fülledt idő volt az oka, részben, hogy a náthája miatt szinte semmi levegőt nem kapott az orrán keresztül. Most tényleg beteg volt, nem úgy, mint pár hónapja. Nem értem, minek jött el, dobhatott volna egy üzit, hogy hiányozni fog. Nem omlott volna össze a világ. Szerintem fel sem tűnt volna az edzőnek sem.
-Mindig elküldjük a francba edzés végén, mégis minden héten eljövünk-dobtam le magam az öltözőben az egyik padra nevetve. Annyiszor szóba került már, hogy lehet jobb ötlet lenne inkább egy kondi bérletet venni, de valamiért sosem jutottunk el odáig, hogy valóban vegyünk is egyet. Helyette maradt a panaszkodás és az izzasztó ugrálás a pörgős zenékre.
-Mert nem akarok tehén lenni-ült le mellém, aztán belefújta az orrát egy zsepibe.-Szerinted baj, hogy ilyen színe van?-akarta volna felém mutatni a zsebkendőt, de én undorodva eltoltam magamtól a kezét. Tisztára, mint az öcsém.
-Miért nem maradtál otthon, ha beteg vagy?-kérdeztem értetlenül, bár lehet csak nekem tűnt volna logikusnak ez a lehetőség.
-Mondom. Nem akarok tehén lenni. De nyugi, csak nátha. Nem fertőző-nyugtatott meg, aztán elkezdett átöltözni. Aha, nem fertőző. Na persze.-Egy dologból jó betegnek lenni.
-Mégpedig?-rúgtam le magamról a cipőimet, aztán én is ittam néhány korty vizet a kulacsomból. A többiek körülöttünk lassan kezdtek elkészülni, mi pedig szokás szerint még mindig sehol sem tartottunk az öltözéssel.
-Lou olyan cuki velem. Máskor is az! De most...-nézett rám szerelmesen pislogva, mire én csak elmosolyodva bólogatni kezdett. Annyira édesek együtt, semmi kétségem. Jó hatással vannak egymásra.-Apropó Lou! Megvagytok hívva Niall-lel hozzánk jövő szombatra. Grilleznénk, lenne pia, szórakoznánk egy kicsit.
-Jól hangzik!-mondtam lelkesen, aztán nagy nehezen, de rávettem magam, hogy elkezdjek átöltözni.-Majd viszünk piát. A szomszédot meg megkérjük, hogy vigyázzon addig Cujora.
-Apropó Cujo. Amúgy az állatorvosival mizu van? Van valami hír?-váltott témát.
-Nincsen semmi-vettem fel a pólómat a számat elhúzva, aztán fújtam magamra dezodort és parfümöt.-Jövő hét közepére ígérték az eredményeket az egyetem oldalára. Meg kapunk mailben tájékoztatót-mondtam a számat elhúzva. Természetesen ideges voltam és rettenetesen izgultam. Olyan régen volt már a felvételi, hogy egyre homályosabbak az emlékeim vele kapcsolatban. A napok múlásával egyre bizonytalanabb vagyok, hogy vajon mennyire sikerült jól. Közvetlenül a felvételi után egész jónak éreztem, viszont most, több hónap elteltével már nem vagyok benne olyan biztos, hogy valóban sikerült kihoznom magamból a maximumot. Egyre türelmetlenebb vagyok az eredményeket illetően, és már csak azt várom, hogy kiderüljön, hogy teljesítettem. Nyilván az lenne a legjobb, ha sikerülne bejutnom, de annyira ideges vagyok miatta, hogy már az sem érdekelne, ha nem. Oké, mondjuk de, nyilván érdekelne. Viszont most jövök csak rá, mennyire türelmetlen vagyok.

Lily sajnos bármennyire is győzködött, hogy a nátha nem fertőző, azért sikerült tőle elkapnom csütörtökön aerobic után. Szóval nyilván nem csak náthás volt. Vasárnapra vettem észre magamon szintén az orrfolyást, de hozzám "szerencsére" pluszban még jelentkezett gyengeség, hányás meg láz is. Nyilvánvaló volt, hogy én így hétfőn nem mehetek dolgozni. Illetve az is, hogy így a közös program hétvégén Lilyékkel is ugrott. Szörnyen éreztem magamat, ahogy Lily is, így közösen nyugtattuk egymást, hogy ez nem a mi hibánk. Felhívtam a főnökömet, Mrs.Jonest, aki persze nem örült a hírnek (igazából lecseszett, hogy miért vagyok beteg), de azért elengedett betegszabadságra. Igazán nagylelkű... Szedtem gyógyszereket, jól elvoltam a körülményekhez képest, Niall viszont aggódott értem. Annyira édes volt. Még az anyukáját, Maurat is felhívta, hátha tud adni valamilyen hasznos anyai tanácsot hányásos-lázas-orrfújós betegségemre. Hiába mondtam neki, hogy nem kell aggódnia értem, jól leszek és tudok magamról gondoskodni, ő minden mozdulatomat figyelemmel követte, hátha szükségem lenne rá. Annyira édes volt és gondoskodó.
-Ha bármi van, tudod, hogy bármikor hívhatsz-vette a kezébe Niall a telefonját és a kocsikulcsát reggel. Hiába voltam beteg, ő nem maradhatott itthon, és természetesen nem is vártam el tőle. Várja őt az iskola, meg persze a zeneiskola és a zongoraórák. Tudok magamra vigyázni.
-Tudom, de megleszek, nyugi-mosolyogtam rá álmosan, miközben a kezeimmel azt a bögre teát szorongattam, amit ő készített nekem, hogy jobban legyek. Orrom be volt dugulva, így nem sokat éreztem a tea ízéből, de abban biztos voltam, hogy finom íze lenne.
-Akkor jó. Sietek haza-jött oda hozzám, és elbúcsúzásként megcsókolt. Tudtam, hogy nem szívesen hagy itthon, mivel a hétvégén eléggé magam alatt voltam. Megviselt, hogy jó idő van, én meg szarul vagyok. Hiába voltam kint a szabadban, zavart, hogy meleg van, ezért megfájdult a fejem. Bent a házban pedig bezárva éreztem magam. Egyszer el is sírtam magam, mert beteg vagyok szó szerint a nyár közepén. Teljesen olyan voltam, mint egy középkorú nő, aki éppen változókorban van. Ezzel az egyszerű betegséggel kezdődött a jelenlegi boldog életemnek a lassú lezárása. Sosem szoktam beteg lenni. Le a kalappal Niall előtt, hogy ott volt mellettem és hol teát készített nekem, hol hozta nekem a nagy pohár vizet egy hányás után. Annyival talán kicsit nyugtatóbb volt a helyzet, hogy ma már jobban éreztem magamat egy kicsivel. Ma már nem rögtön ébredés után hánytam, hanem csak miután Niall elment.
-Te is el akarod kapni a betegséget, tanár úr?-húzódtam el tőle, miközben egyik kezemmel beletúrtam puha hajába, másikat pedig végighúztam a mellkasán. Megsimítottam arcát, miközben folyamatosan az járt a fejemben a csodás kék szemeibe nézve, hogy hogy lehetek ilyen szerencsés. Hogy érdemeltem ki én ezt az embert.
-Nem. De szeretlek, szóval nincs más választásom-rántotta meg a vállát nevetve. Mosolyogva megráztam a fejemet, aztán kicsit szomorkásan elköszöntem tőle. Nem vagyunk összenőve a nap minden egyes percében, de azért hiányozni fog. Főleg, hogy nekem itthon kell maradni egyedül ebben az üres házban. Az a szerencse, hogy hűséges négylábú barátom, Cujo itt van nekem. Vele azért valamivel gyorsabban elmegy majd remélhetőleg ez az egy hét. Addig is van időm egy csomó mindenre. Rendet tehetek, elkezdhetek új sorozatokat nézni, meg ilyesmi. Rég voltam beteg.
Egyet viszont sejtettem: attól, még hogy beteg vagyok, nem lesz eseménymentes a hetem. Az nem lenne jellemző az életemre...

 Sziasztooook!
Itt van egy rövidke fejezet. Remélem mindenkinek megy a suli. Kitartást srácok, már nincs sok hátra. 
HORDJA MINDENKI A MASZKOT, NE TÉVESSZEN MEG TITEKET A JÓ IDŐ ÉS A LAZÍTÁS!!!!! Legyetek sokat a szabadban, olvassátok a könyveimet, egyetek valami finomat, élvezzétek az életet.