Hófödte álmok / L.S. ff. one shot/ BEFEJEZETT

🔥❄️

El fog jönni. Mindig eljön. Sosem hagyna ki egyetlen napot sem anélkül, hogy lássuk egymást. Már oly' hosszú ideje. Nélküle sivár a létezés, és minden fekete fehér. A végtelen idő folyamát egyedül csak az ő jelenléte tudja feledtetni. Minden áldott nap ugyanabban az órában, de eljön.
A tekintetem a végtelen fehérségét pásztázza. Őt keresem. Az én magányos tündéremet, akivel sosem teljesülhet be a szerelmünk. De hogy kik is vagyunk mi? A nevem Louis, és én egy tűz tündér vagyok. Ő pedig Harry, egy hótündér. Sok-sok évvel ezelőtt elkövettem egy nagy hibát. Magamra haragítottam a Jégkirálynőt, aminek ára volt. Én csupán szerettem volna közelebbről megnézni az általa teremtett hóból készült szarvasokat, de amint közelebb értem, azok egyszerűen elolvadtak. Természetesen egy ilyen bűn nem maradhat megtorlatlan. A Tűzkirály száműzött engem a birodalomból, és most ezer emberöltőn keresztül kell itt maradjak, ebben az apró kis körben, amit mágia segítségével készítettek el, és ami a börtönöm is egyben. Ha kilépek belőle, kialszik belőlem a tűz, és hamuvá leszek. Viszont hozzám sem léphet be senki, hiszen itt minden égő lávából vagy Napsugár eszenciából készült, ami az univerzum legforróbb anyaga. Halálos fegyver vagyok minden itt lévő élőlényre. Emiatt is fáj ennyire, hogy minden nap látom őt, de sosem érinthetem, sosem csókolhatom, sosem melegíthetem fel a szerelmem tüzének segítségével, mert azonnal megölném vele, ahogy ő is engem. Az egyedüli, ami nekünk maradt, az örök és végtelen vágyakozás. Az a néhány óra, amikor megtartva a kellő távolságot, elmerülhetünk egymás tekintetében. Ez a sóvárgó szenvedély az, ami bejárja égő lelkemet, és fátyolként hűsíti lázban égő szívemet.
Nem sokkal azután ismertem meg, hogy ide száműztek. Akkor még ő is fiatal volt, csupán kétszáz éves. Sosem hittem azt, hogy a szerelem úgy fog rám találni, hogy soha nem tud beteljesedni. Az évek hosszú sora alatt próbálkozott közelebb és közelebb jönni, de egy idő után mindig meg kellett hátrálnia, mert a lángom elkezdte felemészteni őt. Homlokán gyöngyözött a forróságom okozta olvadás, így nem engedtem őt tovább próbálkozni. Képtelen lennék abban a tudatban létezni az örökkévalóban, hogy a kedvesem az én hibám miatt szűnt meg létezni. Tudom, hogy mennyire fáj neki ez az egész, hiszen elmesélte, mennyire végtelenül magányos... Még a könny is az arcára van fagyva. Az én szomorú, magányos hótündérem.

Gondolataimból egy felém száguldó jégből készült szarvas ránt ki. Nem ugrok félre, hiszen nem tud idáig elérni, nem sokkal előttem válik vízzé. Hamarosan ideér. Ez az Ő üzenete volt. Annyira megerősödött a közelemben, hogy az általa teremtett jégből és hóból készült lények egészen közel tudnak már hozzám merészkedni.

Hamarosan megpillantom. Hatalmas hófúvás közelít mögötte, mellette pedig egy jégből készült sólyom repül az égen. Mosolyogva intek felé, amit szomorú arccal fogad. Még nem láttam őt boldognak.

- Hát ma is eljöttél! - mondom neki, amíg egy tűzből készült, apró pillangót engedek útjára felé. Sajnos a kettőnk közötti távolságon, az általam teremtett kis lény hamuvá válik, de úgy hiszem, a csillogó tekintete kárpótol mindenért.

- Mindig eljövök, szerelmem. Egyetlen napot sem hagyok ki, hiszen nem tudhatjuk, mikor visznek téged vissza. - válaszolja mély hangján.

- Ne foglalkozz ezzel, Harry! Csak örüljünk egymásnak, amíg van rá lehetőségünk. - nézek rá szerelmesen, miközben egy újabb kis tűzpillangót bocsájtok felé, ezúttal nem lángból, hanem lávából.

- Nem helyes ez így. Megígértem neked, hogy utána fogok járni, mit lehetne tenni a kettőnk ügyében. - ismét ostorozza magát, pedig tudja, hogy nem okolom, amiért nem tud segíteni kettőnknek.

- Már annyiszor próbáltál hatni a Jégkirálynőre, mégsem sikerült. Be kell látnunk, hogy csak távolról szerethetjük egymást. - próbálom vigasztalni, kevés sikerrel. A pillangó ekkor ér el hozzá, és bár nem válik hamuvá, kővé dermedve hull a lábai elé. Mosolyogva veszi fel, és simít végig rajta, mintha legalábbis élne még a kis lény.

- Azt hittem, ennyi év alatt azért már megismertél! Te hozzám tartozol, Louis. Szeretlek, amióta csak megpillantottalak! - vall szerelmet újra, és nekem fellángol a bőröm is a szerelemtől.

- Én is szeretlek, Hazzy! - nyújtom felé a kezem, sóvárogva egy apró érintésért esdekelve.

Felemeli a tenyerét, majd apró, jégből és hóból álló kis madarakat teremt, amik felém röppennek. Ezek talán a legszívósabb teremtményei, mert egészen közel tudnak hozzám merészkedni.

❄️🔥❄️🔥❄️🔥❄️🔥❄️🔥❄️🔥❄️🔥❄️🔥❄️🔥

Ma különleges nap van. A Jégkirálynő egyetlen fiának, Harrynek a születésnapja. Minden nap egyre veszélyesebb neki a közelembe kerülnie, hiszen napról-napra egyre jobban szeretem, és egyre kevésbé tudom magam türtőztetni, hogy ne lépjem át a vonalat. Szeretném lecsókolni a szomorúságot az arcáról, helyette örömet csalni rá, boldogságot, azt, ami nekünk soha nem fog megadatni. Annyira közel van, nincs közöttünk egy karnyújtásnyi távolság sem. Epekedve nézem végig a testét, amin a jégvirágok rajzoltak cirkányos mintát. Szinte megszédülök a gyönyörű, jeges-zöld tekintetétől, és másra sem vágyom, csak a karjaiban megkapaszkodni. Megsimogatni a barna, göndör haját, érezni a puhaságát, az arcához érinteni az ajkamat, hogy a csókommal melegíthessem fel. Látom a tekintetében, hogy ugyanazt a kínzó gyötrődést éli át, amit én is, de most mégis, valami megváltozott. Szavak nélküli kommunikáció ez, a fásultság, és a magány harca a véget nem érő vágyakozással szemben. Egy újabb könnycsepp csordul ki a szeméből, ami ismét azonnal ráfagy a bőrére, és szinte egyszerre mozdulunk. Ha csak egyetlen másodperc ami megadatik nekünk az örökkévalóból, de érezhetjük a másik ajkait, már boldogan halunk meg. A szája fagyos, mégis úgy érzem, sosem voltam ilyen forró. A pillanat töredéke alatt válik semmivé a kezeim között, majd követve őt, én magam is hamuvá válok.

Az idő olyan, mint egy hatalmas, megszőtt háló. Nincs eleje és nincs vége. Csak van. Létezik az univerzumban, és végtelen mennyiségű, apró lyukak vannak rajta. Próbálok eligazodni, hogy hol lehetek, és merre kellene indulnom, de mielőtt bármit is tehetnék, a Tűzkirály lép elém.

- Louis fiam! Oly' rég nem láttalak már! - mondja, míg ölelésébe von.

- Királyom! - ölelem át rég nem látott atyám.

- Gondolom sejted, mi az oka annak, hogy most itt vagyunk, az idő vékony szövetén? - teszi fel a kérdést, majd ellépve tőlem, a szemembe néz.

- Meghaltam, királyom. - válaszolom neki hstározottan. Nem magyarázkodom, hiszen mindent tud. 

- Igen és nem. Azért vagyunk most itt, hogy méltó búcsút vehessek tőled, és egyben felkészítselek az utazásra, ami előtted áll. - szólal meg, de mivel rébuszokban beszél, nem világos, mit takar a mondanivalója.

- Ezt nem értem. - nézek a lángokból álló, kék szemű, idős tündérre.

- Majd megérted. Légy türelemmel. Csupán egyetlen dolgot szeretnék neked mondani. - teszi a vállamra súlyos kezét.

- Igen? - érdeklődöm kiváncsian.

- Az igaz szerelem az egyetlen az időben, ami a valósághoz köt minket. Őrizd meg jól! - mondja, majd szédülni kezdek, és elnyel a sötétség.

Amikor kinyitom a szemem, egy réten vagyok. A fák lombkoronája zöld, a virágok ezer színnel pompáznak, amíg a madarak szerelmes éneket dalolnak. Kicsit fázom, és a kezemre tekintek, de nyoma sincs a lángoknak.

- Csak hogy felébredtél, szerelmem! - ismerős hang üti meg a fülemet. Oldalra tekintek, és ott van Ő! Egy fa árnyékában, egy kockás pokrócon ül, és a kezében egy könyvet tart. Mellette egy fonott kosár, tele friss gyümölcsökkel, és egy üveg kibontott borral.

- Mi történt? - kérdezek rá, hátha ő tudja a magyarázatot.

- Kijöttünk megünnepelni a házassági évfordulónkat, de te egy kicsit felöntöttél a garatra, és elaludtál. Nem volt szívem felébreszteni. Álmodban beszéltél. Azt mondtad, hogy szeretnél megcsókolni, csak nem teheted! Szóval... elkérhetem azt a csókot? - érdeklődik kedvesen.

Éhesen vetem rá magam a férjem ajkaira, és közben megnyugszom, hogy az egészet csak álmodtam.

Ugye?