-Bábel -- folytatás -- Szasza szemszögéből-

14. fejezet

     Ott maradtam Zsófinál reggelig. Annak üzenem aki olvassa, hogy SEMMI nem történt ami olyan lett volna. Igazábol csak tanultunk meg filmet néztünk. Azt is csak félig mert belealudtunk.
     Reggel a barátnőm vállát ölelve ébredtem. Amilyen jól indult ez a nap olyan rosszul végződött.
     A suli szokásosan telt. Már hazafele tartottam egyedűl mert Napsi és Zsófi elmentek vasárolni. Az úton mentem át amikor csak annyit láttam, hogy egy piros kocsi érkezik ez után meg minden elsötétült.

                         .........................
     A korházban ébredtem. Mellettem a szüleim és a barátaim voltak. De legközelebb Zsófinakit először láttam amikor kinyitottam a szemem. Óriási boldogsággal töltött el, hogy itt van mellettem. De aztán meg szerettem volna mozdulni. Na itt kezdődött a probléma mert annyira belenyillalt mindenem a kis mozdulatba, hogy szinte könnyezni kezdtem.

     Egyszerre kapott hozzám mindenki aki a teremben volt, hogy felébredtem meg ne mozogjak.

     A szüleim azonnal hívtak egy orvost, Adbul, Napsi és Hipó meg odajöttek. Zsófi végig ott volt de láttam, hogy elötte sírt és nem is keveset. Hipó azonnal elkezdett magyarázni nekem arrol, hogy mit hogy kell majd és kellene csinalnom:

-Ha odafigyelnél jobban a testi épségedre és nem szaladnál át az úton csak úgy mert hogy miért is ne körülnézés nélkűl akkor lehet, hogy nem lennél most itt két törött bordával és egy törött lábbal. Most űlhetsz a korházban de nem is az a lényeg hanem hogy beszéltem Farouk doktorúrral, hogy járjon be hozzád mivel azt vettem észre, hogy a kótházi ápolók nem elég alaposak. Mondjuk Adbul apja sem de azért nyugodtabban rábízlak mint az itteni nővérekre-magyarázta mire Adbul kérdőn nézett rá én meg valamiért biztos voltam benne, hogy a korház alig várja, hogy Hipó kitegye innen a lábát.

     Nemsokára így is lett. Mindenki hazament én meg ott maradtam egy láb és két bordatöréssel egyedűl. Nem egészen tudtam, hogy most mit kezdhetnék magammal így jobbhíján a plafont bámultam. Ekkor valaki belépett a szobába akit nem láttam merthogy alig mozgathattam a fejem, másképp úgy éreztem, hogy mindjárt leszakad.

     Végűl Zsófi (mint kiderűlt) odajött hozzám és elég esetlenűl megállt előttem...