Nope [tsukkiyamakagehina]

11

 - Mit fogsz tenni? - kérdezem megtörve a kényelmes csendet. Még mindig a takaró alatt kuporgunk... 

Pont, mint kiskorunkban. Nosztalgikus... 

 - Szerintem elmegyek vele... Ha neked nem baj. 

 - Miért lenne baj? 

 - Azt hittem utálod. 

 - Nem olyan borzalmas... Sokat segített nekem a születésnapom estéjén... - vonok vállat. 

 - Erről még nem is meséltél... - néz fel rám, bár nem vagyok biztos benne, hogy ilyen fényviszonyok között lát is valamit belőlem. 

 - Rám írt és beszélgettünk... Figyelemelterelésként. 

 - Persze, persze... 

 - Jól van, na... Tényleg egész jól megvoltunk - forgatom meg a szemeimet. - De ha ezt elmondod neki- 

 - Ne aggódj, nem fogom - kuncog fel. 

Olyan közel vagyunk egymáshoz, hogy még érzem is a nevetését az arcomon. 

 * * * 

A reggeli edzésre menet Yamaguchi kifejezetten jókedvűnek tűnik. 

 - Írtál neki, hogy elmész? 

 - Igen - bólogat lelkesen. - Aztán még beszélgettünk egy ideig... Nagyon aranyos. 

 - Igen... 

 - Hm? 

 - Semmi fontos - legyintek mosolyogva.  

Egy ideig csendben sétálunk, aztán újra én töröm meg a csendet. 

 - Azt hittem volna, hogy röplabdázni fog elhívni... 

 - Hát... Nem mennénk sokra vele. Ketten azért nem ugyanaz. És én még feladni se tudnék neki rendesen... - dörzsöli meg a tarkóját egy zavart nevetéssel. 

 - A nyitást gyakorolhatnátok... Ráférne. 

 - Naaa~ Ne bántsd - lök meg kicsit a vállával. 

Odaérünk az iskolához és felvánszorgunk az öltözőhöz. Az emberek nagy része már itt van, de persze Hinata és Kageyama csak a táskájukat hagyták itt és... 

 - Az ott... Satsuki? 

Yamaguchi követi a tekintetével amerre mutatok, majd elmosolyodik. 

 - Igen. Nem hittem volna, hogy Kageyama elhozza... 

Gyorsan átöltözünk. Yamaguchi búcsúzóul megpaskolja Satsuki "fejét" és már indulnánk is lefelé, ám Suga egy intéssel félrehív. 

Az agyam rögtön nekikezd kifogások gyártásának, de mindegyik nagyon gyenge. Igazából... talán nem is kéne "elmenekülnöm". Ha nagyon akarja, biztos meg tudja oldani, hogy kettesben maradjunk valahol beszélgetni. Lehetetlen eltűnni előle, maximum elnapolni lehet a dolgot. 

 - Menj csak előre - intek az ajtó felé az állammal.  

 - Biztos? 

 - Mindjárt megyek én is - biccentek egy halvány mosollyal.  

Bólint és jókedvűen indul a tornaterem felé. 

Kicsit rossz érzés... Mármint eddig csak mellettem volt ilyen, de most Hinata... Bár igazából ez csak azt jelenti, hogy egyre könnyebben nyit a többi ember felé. Ez jó. Örülnöm kéne neki... És örülök is. Egyszerűen csak olyan... furcsa.