𝑰𝒏𝒔𝒐𝒎𝒏𝒊𝒂 | ᵈᵃᵇⁱ ˣ ʰᵃʷᵏˢ✾

5.🥀

- Visszafogtad magad, nem igaz? Touya... - Állt meg Enji a fia háta mögött az öltözőben. Már csak ő volt bent, utált mások előtt fedetlen testtel mutatkozni.

- Mit keresel itt? - Kérdezett, de nem fordult meg, a hangja rideg volt. - És mégis milyen hülyeségekről hablatyolsz nekem? - Nevette el magát kissé. - Szénné égettem, hozzám sem tudott érni.

- Szénné? - Húzta fel a szemöldökét, meglepődött azon, hogy a fia mennyire is idiótának nézi őt. - Na ne nevettess.. Ha valakit megsebesítesz, az egy hétig nem kel fel az ágyból. Az a fiú, pont annyira sérült meg, hogy Recovery Girl még helyre tudta pofozni.

- Öregem... - Fordult vele szembe miközben a padra dobott pólójáért nyúlt és a mellkasa elé tartotta. - Az idő megártott neked. - Húzta széles vigyorra az ajkait egy sóhaj közepette. - Romlottak a szemeid, ahogy a megérzéseid is, netán nemsokára meg is halsz. Az idő fegyver számodra. - Beszélt sejtelmesen.

- Nem azzal a szándékkal jöttem ide, hogy veszekedjünk, Touya. Feleslegesen támadsz. - Szólt szigorúan az apja. Bár régen valóban egy csepp figyelmet sem szentelt egyetlen családtagjának sem, amióta kinevezték első számúnak, próbálja visszakapni azokat, akiket elüldözött maga melől. A legidősebb fia volt a legnehezebb eset. Touya nem tudott neki megbocsájtani. Egyenesen gyűlölte őt.

- Akkor mégis milyen szándékkal? - Lépett hozzá közelebb, pontosan a szemeibe nézett. Ilyenkor mindig eszébe jutott, hogy ő is ilyen szempárokkal van megáldva. Undorítónak tartotta, még a sajátjait is, hiszen egy ilyen förtelmes ember örökségei voltak.- Hm? - Adott ki kérdő hangot a végén. Bár a viselkedése provokatív volt, Enji mégsem vette magára.

- Vendégnek hívtak el, mint első számút. - Válaszolt szűkszavúan. - És mivel mindkét fiam itt volt, bátorkodtam megjelenni.

- Mindkét? - Húzta fel a szemöldökeit először, de utána megértette. - Tehát a másik fajzatod ösztöndíjas lesz? - Kapta el a nevetőgörcs, még a kezében lévő felsőt is elejtette.

- Mik azok az égések? - Tekintett le Enji Touya mellkasára. Néhány helyen hegek voltak, tényleg csak nyomokban, de aggasztó látvány volt. - Ha szükséged van orvosra, csak egy szavadba kerülne. - Kúszott ekkor a tekintete Dabi jobb karjára is, amelyet mintha direkt tartott volna a háta mögött, mintha el akarta volna rejteni előle. Enji pontosan tudta ennek az okát.

- Nocsak... - Kuncogott. - Kíváncsi vagy, apuci? Hirtelen kedved támadt játszani a törődő szülőt? - Hajolt le közben a pólóért, de ezzel együtt fel is húzta azt magára.
Ezután azonnal felkapta a táskáját a hátára és elindult. Megállt még utoljára Enji mellett és elhalkult hangon megszólalt. - Lehet, hogy másokat sikerült átverned, de én nem fogom bekajálni a kibaszott megváltozásod. Örültem a találkozásnak, remélem minél később ismétlődik meg. - Kisétált az öltözőből. Enji nem mondott semmit, nem tudott. Lehajtotta a fejét és összeszorította az ajkait, csalódott volt. Viszont valami nem hagyta nyugodni, mégpedig az a kölyök, akit megsebzett a fia. Előkotorta a telefonját a zsebéből, és megcsörgette a titkárát.

- Hé. - Szólt bele a telefonba. - Szeretném, ha kiderítenél valamit. Úgy fél óra alatt kellene, a lehető legtöbb információ, egy Hawks nevű hőstanoncról. Eredeti nevén, Takami Keigorol.

Dabi kiviharzott az öltözőből, végigszáguldott az iskola hosszú folyosóján, majd levágtázott a kanyargó lépcsősorok egészén. A légszomj kerülgette, az utolsó pár méteren már futott a kijárat felé, amint nagy erővel kicsapta az ajtót, a szemeivel Shigarakit kereste, akivel még a gyakorlat előtt megbeszélték, hogy megvárják egymást.