𝑰𝒏𝒔𝒐𝒎𝒏𝒊𝒂 | ᵈᵃᵇⁱ ˣ ʰᵃʷᵏˢ✾

9.🥀

- Akkor! - Szaladt ki a torkán, a hangszíne teljesen elcsúszott, a könnyei végigfolytak az arcán - Tényleg te csináltad?

- Mit tennél akkor, ha azt mondanám - húzta mosolyra az ajkait, de mégis annyira komolynak tűnt - , hogy én voltam?

- Megpróbálnám megérteni, hogy miért csináltad. Biztosan volt rá valami okod. Igaz? - Kérdezett halkan, lesütötte a szemeit. Még mindig teljes szívéből bízott abban, hogy ez az egész csak egy ostoba tréfa. Azt remélte, a képzelete, vagy az álmai csalták bele ebbe kíméletlen csapdába. Fel akart ébredni, vissza akart térni a valóságba, bár visszamehetett volna csupán ma reggelig. Vissza az időbe, ahol a gyomrát pillangók ezrei árasztották el, ahol ez az álomnak tűnő valóság egy olyan burokkal vonta őt körbe, amelyben csak a boldogság várt rá.

- És ha ez az ok az volt, hogy élveztem? - Indult el felé lassan. A kezében tartott cigarettának a füstje összekeveredett a levegővel. Takami orrát megcsapta az erős szag, valahogy ez a pillanat csak még keserűbbé vált számára.

- Nem hiszek neked! - Szorította ökölbe az ujjait. Hosszú szőke tincsei most a homlokára tapadtak. Szánalmasnak nézett ki. - Touya te nem vagy rossz ember. - Mondta, bár a hangjából már érződött, hogy maga sem olyan biztos a szavaiban. - Nem vagy tökéletes, más vagy mint a többiek! De nem rossz ember!

- Miért csinálsz úgy, mintha ismernél? - Kiáltott oda neki, majd egy rémisztő nevetésben tört ki. - Azért, mert egyszer kihúztalak a szarból, még nem jelenti azt, hogy jó ember vagyok. - Beszélt lenézően. - Soha nem fogod felfogni, hogy én nem az vagyok, akit a kis álomvilágodban elképzeltél magadnak? Mit akarsz? Mi a célod ezzel? Egy idilli kapcsolatra vágysz? Vagy meg akarod magad fektetni? - Vált egyre lenézőbbé és hangosabbá a végén. A Keigo felé tett lépései pedig egyre lassabbá, viszont annál hangosabbá váltak. Az üres tetőteret pusztán ez töltötte be. - Szánalmas vagy - ért oda elé, a cigijét pedig elhajította - , még csak arra sem vagy képes, hogy megvédd magad.

- Elég! Fejezd be! - Sötétült el Keigo tekintete. Minden szó egy újabb éles tű volt, amely áthasított a testén. - Miért vagy olyan nagyra magaddal? - Kezdett el nevetni ő is, a szomorúság apró szikráit pedig elkezdte felváltani a mindent bekebelező düh. - Fáj tán, hogy valaki törődni akar veled? - Érzékeny témára tapintott. - Mit képzelsz? - Emelte fel a fejét, majd belepillantott Touya szemeibe.

- Micsoda műsor. - Kezdett el tapsolni. Előtte állt, találkozott egymással a tekintetük. - Nagy szavak ezek egy gyenge embertől, Keigo. - Elkuncogta magát, majd felemelte a kezét, és érzékien rácsúsztatta a tenyerét az arcának az egyik oldalára.  - Nincs szükségem egy erő nélküli emberre. - Jelent meg egy öntelt mosoly az ajkain. - Semmi hasznom nem lenne abból - hajolt oda az arcához - , ha felfigyelnék rád. - A szavai újabb jeges vízzel teli vödörként érték a fiatalabbikat.

- Borzalmas vagy. - Harapta be az ajkait, így szorított vissza még egy kitörni kívánó könnycseppet.

- És ennek ellenére sem tudsz nekem hátat fordítani. - Tovább simított a kezével, bele a a szőke hajkoronájába. - Ha mellettem akarsz maradni - vitte le a hangsúlyt - , akkor erősödj meg. Vagy továbbra is csak egy sérült kismadár leszel a szemeimben. - Kezdett el csavargatni egy tincset az ujjai körül. - Ha pedig erre sem vagy képes, örökre csak az egyik szórakozásom tárgya leszel. - Zúdított rá mindent, Takami fejében visszhangoztak a szavai. Azok a szavak, amelyek valami kezdetéül szolgáltak.

- Te tényleg szadista vagy. - Vált ismét fájdalommal telivé a tekintete, mégis mosolygott. Még közelebb nyomta a fejét a haját simogató férfi kezéhez. A szíve sajgott, segítségért kiáltozott. Védőfalat akart maga köré építeni, de valami darabokra törte a hozzá kellő téglákat. - Szeretnék rád dühös lenni. - Pillantott bele a türkizkék szemeibe. Amilyen gyorsan lett az előbb ideges, olyan gyorsan is múlt el ez az érzés, és vált ismét csalódottá. Ráutalta magát az idősebbik férfire.