Életem darabjai

(összefoglaló)

Hat hónap itthon lét után ismét vissza kerültem az iskolába. több, mint egy hete bejárok, és újra itt van az az iskola érzés. Ismét elkaptak mind a negatív és pozitív érzések is. Boldog voltam, hogy végre újra találkozhatok az osztálytársaimmal, hogy végre tudnak normálisan menni az órák, hogy kimozdulok itthonról, és fura mód a buszozás is boldoggá tesz. Furcsa, de hiányzott az iskola, minden, ami ehhez köthető, még a tanulás is, de a tanárok is...vagy nem, talán inkább a tanárok nem. 

 Ám ott vannak a negatív oldalak is, melybe bele tartozik, hogy ismét nem találom a helyem, nem tudom kiben bízzak, mit csináljak, oda illek-e. A két érzés kavalkád egymás után meghatározatlan módon váltakoznak, ami igencsak furcsa. Mármint, képzeljétek el, ahogy egy 15 éves lány egyik pillanatban nevet, mint az állat a másikban meg a padra feküdve nézi a többieket és a világ minden fájdalma látszódik az arcán. Persze mondhatja bárki, hogy ez full hülyeség, de tényleg ezt érzem.Ma például a terem végében keringőztünk, nevettünk, a másikban ugyanúgy csak néztem őket, aztán utána megint táncoltam. 

A kedvem össze vissza változik. Néha úgy érzem be illek a képbe. Mármint abba a társaságba. (értsd, a hangosabb társasághoz) Tulajdonképpen számomra két csoport van, az ahova tartozni akarok, és ahova tartozok. Ahova akarok, valójában be illenék, de mégsem vagyok olyan, mint Ők. Nekik sok dolog természetes, ami nekem furcsa. Szóval gondoltam velük leszek, de sokszor nem találom velük a közös hangot, nem tudok hozzá szólni a beszélgetéshez, és sokszor érzem, hogy nem mondják el az adott eseményt, és nem is vesznek egybe magukkal, csak a fura lány aki ott van. Persze V.B. mindig azt mondja, hogy nem így van, de észre veszem. 

A másik társaság pedig az, ahova be illek, mégsem tudok mindig velük lenni. Ott is bennem van, hogy nem illek oda, nem akarom zavarni őket, mert ők össze szoktak én pedig csapongok a két társaság közt, és szerintem nem tudják hova tenni, nem csodálom. :D Ők azok, akik előtt semmi nem ciki, akik megértenek mindent és nem érzem magam "fura lány"-nak. Ott bárkivel elbeszélgetek bármiről, legyen az szerelem, szomorúság, boldogság, kavarás, menstruáció, bármi. Lehet velük poénkodni, és elfogadnak teljes mértékben, növelik az önbizalmam, elfogadtatják magammal a testem, és az egész lényemet, szépnek látnak, és a legfontosabb, hogy tudatják velem. Nem hagyják, hogy akár egy percre is kételkedjek magukban.

Kérdezhetitek, hogy akkor miért nem maradok abba a társaságba ahova illek. Nos ennek két oka van, vagyis...három.

Az első, a barátaim, mármint. Tudom, furcsa, de én V.B.-vel B.B-vel és S.K.-val is jóban  vagyok, ismernek, és én is őket, de egy társaságban mégsem vagyok olyan jól meg velük, ők inkább egymással beszélnek, és én így cseppet kimaradok. A legjobban V.B.-vel jövök ki. Ő az, akit az egyik legjobb barátomnak tartok. Sok mindenről beszélünk, még ha nem is minden nap. Megbeszélhetek velük mindent, és jól kijövünk, sokat nevetünk, és komolyan is beszélünk, több téma felmerül. Minden tökéletes, míg olyasmi nem kerül szóba, amiről azt sem tudom, hogy isszák-e vagy eszik. Sokszor osztottam meg a negataív gondolataimat és érzéseimet V.B.-vel. A legtöbbször megnyugtatott, hogy oda illek, és tök jól megvannak velem, ahogy én is velük. Van mikor elhiszem, bár ritka. Ők azok a fajták, akik hagyják hogy történjenek a dolgok, amíg én mindent kézben akarok tartani, sikertelenül.

A második, és magam. Az hogy én a hangosabb társaságba akarok beilleni. Persze anélkül, hogy megváltoznék. Nekem így semmi bajom sincsen magammal, de ha oda akarnék tartozni változnom kéne. Én inkább olyan akarok lenni, mint Reni Cortezék társaságában. Mindenki elfogadja, jóban vannak vele, elfogadják, szeretik, de mégis önmaga. Jó dolog lenne a hangos társaság tagja lenni, mert...mert az menő. És ez az a bizonyos dolog amit szégyellek. Hogy ki akarok törni a jó kislány ruhából.(ugyanis Én az volnék. Vagy olyasmixd)

Aztán ott van valaki, akiről fogalmam sincs mit gondolok. P.D. egy harmadik társaság tagja, a még hangosabb társaságé. Ő a hangos és hangosabb társaság közt csapong. És ha el is döntöm, hogy mit akarok, akkor csakis úgy lenne esélyem, hogy a hangos társaság oszlopos tagja vagyok. Félre értés ne essék, nekem ő nem tetszik, nem vagyok belé szerelmes, se semmi. Csupán szeretnék vele jóban lenni, és közel kerülni hozzá. Annyira ellök magától mindenkit, vagyis nem. Ő nem nyílik meg senkinek. Persze egy-két dolgot elárul magáról is a magán életéről, de nagyon nem mond el semmit. Ő az az ember, akinek akaratlanul elmondtam mi bánt. (bár nem tudom, hogy ez jó ötlet volt-e) Annyira furcsa. Egyszer éjfélig beszélünk, össze-vissza mindenről, másikban pedig nem is köszön nekem. És nem értem miért. De senki sem, fogalmam sincs, hogy valójában ki is ő. Vajon milyen igazából?  És mit gondol rólam? Miért ilyen zárkózott? Vajon mi az oka? Vajon leszünk valaha olyan viszonyban, hogy elmondja? Hogy értette, amit mondott? Miért írt rám? És miért nem írt többet? Miért ilyen flegma? Máskor pedig miért ilyen kedves meg cuki?

Szóval igen. Aztán ott van M.T. Ő a buszos srác. Mondjam, hogy kavarok vele? De ez nem igaz, nem beszélünk úgy, nem csókolózunk, még a kezemet sem fogta meg, szimplán ölelés történt köztünk.(mindenkit megölelek, hiába vannak nagy COVIDOKxd) 

HEEEEEEEELCSÓÓÓÓÓÓÓ EMBEREEEEEEEK!!!!!

Szóval, lehet fura, de most ilyen könyvvel érkezem, vagyis egy napló szerűség. Aki megismer, legyen szíves nem kiadni a neveket, iskolanevet, az én nevemet, stb. Ez egy teljesen diszkrét napló, senki lejáratása sem a célom, szimplán leírom hogyan élem meg a gimis éveimet. Köszönöm, ha leírod a véleményed, tanácsot adsz, és nem ítélkezel.