Lélekben kész

12. rész

Percekig fel sem fogtam mit csinál csak mikor megéreztem nyelvét a számban, ami miatt ellöktem magamtól és lihegve néztem rá.
-Tényleg azt akarod, hogy megálljak? -emelte rám ködös tekintetét. Viszont nekem egy hang sem hagyta el a számat, és ajkaimat összeszorítva hajtottam le a fejemet, hogy ne kelljen ránéznem.

Mikor már egy ideje nem adtam neki választ ő csak állam alá vezette a kezét és újra megcsókolt. Most teljesen más volt a csókja, lágy volt és egyáltalán nem követelőző. Olyan, olyan Nickes volt...
Megint én kaptam el a fejemet és csak néztem rá. Bevallom, most életemben először, össze vagyok zavarodva, és fel sem fogom mit történik. Lehet, hogy ezt kellene kihasználnom és csak sodródni az árral? Nem, nem az nem én lennék. Eliot, mindig tudja mit akar!
-Nick.. -csúszott ki végre ez a halk suttogás ajkaim közül. Jobb mint a semmi..
-Igen? -simított arcomra mosolyogva ami miatt képes lettem volna elolvadni -Szeretnéd folytatni? -suttogta a fülembe megismételve és átfogalmazva az előző kérdését, de én ugyan azt a választ adtam. Tudom mit ért folytatás alatt.. de én nem állok készen rá. Még beszélni sem tudtunk!
-É..én.. -motyogtam viszont ekkor hangos kopogás zavart meg minket. Ekkor Nickre néztem, de mikor megláttam nyelnem kellett egyet. Szemei szinte villámokat szórtak, és olyan volt mint aki a tekintetével ölni tudna.

Lassan felvette az inget amit nemrég levettem róla és az ajtóhoz ment és kinyitotta. Amint megláttam ki áll az ajtóban felugrottam az ágyból.
-Miért nem vagy órán? És Eliot is veled van? -nézett ránk a férfi aki abban a bizottságban volt akikkel az eligazításon találkoztam. Gondolom.. ő egy ilyen tanár, biztonsági őr valami lehet..
-Sa..sajnálom.. -motyogta Nick és a fejére tette a kezét. A hangja is máshogyan hangzott. Csaknem..hazudni készül? -Nagyon rosszul éreztem magam, és Eliot el akart kísérni az iskola orvoshoz, de nem volt nyitva az orvosi szoba, így vissza kísért a szobámba... elnézést a kellemetlenségért.. -hangja rengetegszer elcsuklott és tényleg úgy nézett ki, mint aki rosszul van. Tudom mire megy ki a játék! Be kell szállnom!
Miközben beszélt lassan mögé sétáltam és hátára simítottam egy szánakozó pillanatás kíséretében. Mi ketten simán lehetnénk színészek!
A tanár,  figyelmesen végighallgatta Nicket és látszott az arcmimikáján, hogy beveszi az egészet.
-Oh értem... -sóhajtott - Pihenj le, ha később is rosszul leszel menj el az orvoshoz. -nézett komolyan Nickre -A tanárotok jelzett, hogy nem vagytok órán.. szólok neki mi történt. Eliot, te a következő órádra azért menj be! -nézett rám szigorúan mire bólintottam egyet és nemsokára el is ment.

Miután Nicolas becsukta az ajtót elvigyorodtam és halkan elnevettem magam.
-Bevette.. ezt nem hiszem el, pedig nagyon átlátszó volt! Itt mindenki annyira hiszékeny, a régi sulimba tuti nem vették volna be! -nevetek tovább mire Nick csak mosolyogva beletúrt a hajába.
-Tudod, néha van előnye ha a polgármester fia vagy. Nem gyakran élek ezzel vissza, de az ilyen helyzetben jól jön. Hitelesebben tudok hazudni mert senki se feltételezi rólam, hogy kamuzok. -neveti el magát ő is, aztán elém sétál és arcomra simít.
-Ahogy hallom vissza hozta a cica a nyelvedet. -suttogta ajkaimra, viszont ekkor magamhoz tértem és egyből elléptem tőle. Arcom piros színben úszott amit megmosolygott.
-Ne..nem akarom folytatni.. -suttogom lehatjva a fejemet, válaszolva régebbi kérdéseire.
-Értem. -sóhajt egyet kicsit csalódottan és megigazítja a ruháját rendesen.
-Szóval Martint választod.. -forgat szemet flegmán mire összeráncolom a szemöldökömet.
-Nem! -emeltem meg végre a hangomat. Eliot visszatért, végre! -Nem választok senkit, viszont most.. most nem szabad az ilyen dolgokkal foglalkoznom. -ráztam meg a fejemet végre észhez térve -A legjobb barátomat háborúba fogják küldeni, nincs időm ilyenekkel foglalkozni, mint a szerelmi életem! -sóhajtok egyet kicsit ingerülten aztán felkapom a cuccomat -Sajnálom Nick, de ha nem akarsz nekem segíteni és kitalálni valamit, akkor várnod kell amíg meg nem oldom egyedül ezt a problémát. Nekem ez az első. -nézek rá komolyan. Még sose beszéltem vele így, remélem nem veszi magára..