Főcímlapon

34

"Az egész egy nagyon csúnya sztori. Csalás, ámítás, barátságok megtiprása és..."

- Alex! -szakítottam félbe a narrátor üzemmódba kapcsolt fiút.- A lényeget!

- Jó, oké. -forgatta meg fújtatva a szemeit.- Henrik a csapatunk eredeti kapitánya volt. Tavalyig. Az év elején minden jó volt. A csapat összetartott, Erik végre rendesen beilleszkedett, minden szuper volt. Aztán az egyik edzésünkön meglátogatott minket az egyik közeli egyetem edzője...

"Eléggé ki volt pattintva. Tudod, az a Terminátor stílusban mindenhol izomkötegek pasasnak látszott. A nyakában a szokásos síp, elálló melegítő sort, meg egy fehér, a nyolcvanas évekből megmaradt trikó. 
Úgy sétált be a pályára, mintha az egész világot a tenyerén hordta volna és ő birtokolt volna mindent, ami benne él és mozog. Edző bá szinte összement mellette és vagy hatszor kövérebbnek hatott, mint általában. Persze mindannyian abbahagytuk, amivel éppen el voltunk foglalva és hallgatózni kezdtünk. Erik én Henrik álltak a legközelebb hozzájuk. Terminátor odalépett hozzájuk és mindkettőjüknek átnyújtott egy-egy névjegykártyát, aztán távozott.
Mire az öltözőbe értünk, Henriket ellepte az izgalom és habár mindenki rossz szemmel nézett rá, ő csakis azzal volt elfoglalva, hogy meggyőzze Eriket is: menjen el vele a másik csapat egyik edzésére, hátha ők többet nyújthatnának.
Ő nem egyezett bele. A beszélgetéseik lassan átcsúsztak vitákba, mikor Henrik elment az egyik edzésre és teljesen bezsongva tért vissza onnan. Habár nem mondta ki, mindenki tudta, hogy csak idő kérdése, míg átiratkozik oda. Akkor pedig kell egy új csapatkapitány. Napról napra rosszabbodtak a csatáik, egészen addig, míg egy nap kiabálni kezdtek egymással akkora hangerőn, hogy senki sem merte betenni oda a lábát. Persze az edző is meghallotta őket és ment intézkedni. Egy darabig még ordibáltak, aztán dulakodás hangjai hallatszottak és Erik kiviharzott az ajtón, majd eltűnt a folyosó végén.
Edző bá lesúlytott képpel jött ki elénk másnap azzal a hírrel, hogy Eriknél szteroidokat talált és most nyomozást folytatnak ellene, ami miatt nem játszhat a csapatban..."

- Sosem tenne ilyet! -csattantam fel teljesen felháborodva, mire Alex meglepetten és enyhén sértetten nézett rám.

- Tudom. Szóval ott tartottam...

"Másnap Henrik bejelentette, hogy a meccsen már az ellenfél csapatban fog játszani. Emiatt mi kapitány és sztárjátékos nélkül maradtunk. Esélyünk sem volt a többiekkel szemben.
A remény elveszett. Az edzések nagyrészt elmaradtak, vagy haszontalanul végződtek. Már csak egyetlen hetünk maradt a meccsig, mikor végre Eriket a pálya közelébe engedték, hogy habár játszani nem játszhat, legalább segítsen nekünk felkészülni. Tulajdonképpen ő lett a második edzőnk. A srácok először határozatlanok voltak. Nem tudták hallgatniuk kellene-e rá, vagy sem, de nem vesztették el a bizalmukat, így végül elfogadták a segítséget. A régi formánk közelébe sem értünk, de legalább nem volt akkora fájdalom nézni minket, mint azelőtt.
A hét végén, egy olyan pénteken, mint most, a nyomozás megcsömörlött és  remény, hogy Erik még abban az évben pályára állhat, szinte teljesen elveszett.
Majd hirtelen, úgy három perccel a meccs kezdete előtt, az edző lelkesen szaladt felénk és átnyújtott egy telefont a pálya szélén álldogáló tanácstagnak, aki eljött ellenőrizni minket. Később kiderült, hogy Erik csőbe húzta Henriket. Behívta az öltözőbe és rávette, hogy bevallja: ő tette a táskájába a szteroidokat. Így mire a meccs kezdetét jelző sípszó megszólalt...új csapatkapitányt neveztünk ki."

- Ez elég... -őszintén fogalmam sem volt, mit kéne felelnem. Erikről mindig is tudtam, hogy igazi csapatjátékos, de sosem gondoltam bele teljesen, mégis milyen lehet még. Amit pedig hallottam eléggé ledöbbentett.

- Tudom. -bólintott Alex, mit aki érti, holott még csak nem is tudtam pontosan mi kéne gondolnom erről az egészről. Olyan, mintha Erikről az információk vagy egyáltalán nem találnának el hozzám, vagy csőstül jönnének.- El kell mondanunk neki.

- Mit? Hogy a srác, aki tönkre akarta tenni, összenyálazta a kicsi kacsómat? -ráztam meg előtte a kézfejem.

- Igen. -szólalt meg mögöttünk komor hangon.- Mert kell egy jó ok, amiért összeverhetem a képét.