Anime oneshots (karakter x reader)

Dazai x Oc

Nakahara Naito vagyok a híres-neves Nakahara Chuuya húga. 2 évvel fiatalabb vagyok nála, viszont ami a legnagyobb flexem, hogy 5 centivel magasabb. A képességem az, hogy rókává tudok változni ami elég sok mellékhatással jár.

Lényeg a lényeg, hogy épp a vízparton sétáltam. A lemenő nap sugarai bevilágították az egész várost. A forgalmas yokohamai környék egy szempillantás alatt változott át egy békés városkává. A város határában lévő hídon áthajtó teherautók és kamionok helyét most biciklisek, lovaskocsik és kézen fogva sétáló párok vették át. A madarak énekeltek és minden olyan tökéletes volt. EGY BIZONYOS IDEIG. Megakadt a szemem egy férfin, aki éppen a hídról tervezett leugrani. Ahogy barna fürtjeibe bele kapott a szél, egyből tudtam ki az az illető.

-Dazai! -ordibáltam neki. -Ha mégegyszer megprópálsz meghalni, velem gyűlik meg a bajod!

-Miért? Mit fogsz tenni azokkal a gyönyörű kezeiddel?

-Majd rögtönzök- de már nem bírtam ordibálni mert mindig zavarba jövök a bókjaitól.

Tudni illik, amióta bezártak a maffiánál, minden nap meglátogatott és egy idő után teljesen beléestem. De még egyetlen alkalommal sem sikerült elmondanom neki.

-Nincs kedved elmenni valahová?- kérdezte hirtelen Dazai.

-Hát me-mehetünk- próbáltam betűket formálni, de egy kicsit zavarban voltam tehát nem jött össze.

-Tudok egy cukrászdát a közelben- húzott maga után

Pár perc gyaloglás után meg is érkeztünk. Beszélgettünk egy kis ideig majd erőt vettem magamon és bele kezdtem szerelmi vallomásomba.

-Tudod Dazai én már egy idő óta el szeretném mon-

-Először én- vágott a szavamba- Lenne kedved kettős öngyilkosságot elkövetni velem?

-Dazai. Ne kezdd megint.

-De kérleeeeek- nézett rám csillogó szemekkel amiknek nem tudtam ellenállni.

-Ahj, legyen- adtam be a derekam.

-KÖSZÖNÖM DRÁGÁM!- pattant fel a helyéről- akkor holnap 8-kor találkozzunk az emeletes házak tetején!

-Ott leszek- suttogtam. Nem akartam meghalni.

Este nem bírtam elaludni csak forgolódtam az ágyamban. Minek mentem ebbe bele? Miért kell mindig mindenkinek eleget tennem? Miért? A gondolatok kavarogtak a fejemben.
Reggel 6 órakor megszólalt az ébresztőm. Ideje felkelni és meghalni. Hm jó kis program.
Elindultam a megbeszélt helyre. Dazai már ott volt. A napfelkeltében még jobban nézett ki mint eddig. Pár percre állt a halálától, de ő boldog volt. Mosolygott.

-Jó reggelt Naito-chan- szólt kedvesen.

-Jó reggelt- mororgtam én is- ...és most innen le fogunk ugrani?

-Pontosan- mondta izgatottan.

Közelebb mentem hozzá, erre ő magához szorított.

-Ugye nem félsz?

-Nem.

-Akkor csukd be a szemed- szólt rám.

-Akkor három...kettő...egy.

Már készültem hogy zuhanni fogok, de legnagyobb meglepetésemre nem mozdultunk meg.

-Most mi lesz?- kérdeztem meglepetten.

-Haha, bedőltél a trükkömnek. Csak kíváncsi voltam, hogy benne lennél-e. Amíg te élsz én sem halok meg. Mert szeretlek Naito.

-Én is szeretlek- majd sírva fakadtam a karjaiban.

-Én ezt már a kezdetektől fogva tudtam.

-Honnan?

-Nem vagy jó az érzelmeid elrejtésében- suttogta majd egy rövid, mégis szenvedélyes csókot nyomott ajkaimra.

Na hát itt a második szerzemény LunaNaito-chan kérésére. Remélem tetszeni fog. Most, hogy kitört a nyáriszünet, valamivel több időm lesz írni, kérjetek bátran. Addig is tsók a tsaládnak <3