"A börtön szar. Ártatlanul börtönben lenni még szarabb. Az életem igazságtalan és veszélyes.
A jövőm törékeny és kilátástalan, a jelen pedig a földi poklot jelenti számomra. Legnagyobb értéket a levegő jelenti számomra, bár a cellám rácsai mögött et...
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
Azt hittem, hogy közelebb tudom engedni magamhoz Aaront, de rájöttem, hogy a közelsége minden rossz emléket felélesztett bennem. Bizonytalan vagyok az iránta érzett gondolataim miatt, és bizonytalan vagyok benne is. Az én szívemet nyolc évvel ezelőtt sebezte meg, ez a seb nem tűnt el, csupán elhalványult, de a történtek miatt úgy érzem, hogy újra olyan sebezhető lettem, mint azon az éjszakán. Aaron mindent elkövetett annak érdekében, hogy jól érezzem magam, de hatalmas traumaként ért, hogy elraboltak. Aaron látta rajtam, ezért időt hagyott nekem.
Létezik, hogy ez sebzett szív képes újra örömteli életet élni? Hogy minden fájdalom egyszer csak megszűnik és a helyét átveszi a boldogság? Meddig fogok élni a múlt fogságában, és meddig leszek rabja az emléknek, ami a történtek miatt minden éjszaka fogva tart? Ott volt velem álmomban mintha nem akarna ereszteni, mintha ez az én végzetem, hogy örökké féljek a férfiaktól és emlékezzek a pillanatra, mikor széttépik rajtam a ruhákat és durván megerőszakolnak.
Igyekeztem, boldog akartam lenni, de az emlékek nem tűntek el, csak elhalványultak. Emlékszek, hogy a hideg földön fekszek, miközben valaki kezével befogja a szám, hogy ne kiabájak segítségért. Szinte éreztem az érintést a kezemen, ahogy a ruháimtól megfosztanak és mindent erőszakkal elvesznek. Sötét volt, Aaron arcát nem láttam, de nem is akarom tudni, hogy milyen arcot vágott.
Küzdök az iránta érzett szerelem ellen, és próbálok arra gondolni, hogy tönkretette az életem, de úgy érzem, hogy erről szól egy szerelem.
A megbocsátásról, az odaadásról és az őszinte szerelemről. Ha az iránta érzett szerelem elég erős ahhoz, hogy elfelejtesse velem a múltban történteket, akkor valóban megérdemel egy esélyt. A kérdés már csak az, hogy ki Aaron Díjaz valójában...
- Elgondolkodtál - pillantott rám, miközben a japán kertben ültünk egy fehér virágmintás pokrócon. A pokróc selyem anyagát ujjaim közt piszkáltam közben a citrom színű szoknyával eltakartam a lábamat. A szemébe néztem, amivel mindig ugyanúgy nézett engem. Rajongással és tisztelettel. Aaron Díjaz viselkedése egyértelműen nem ütközik össze a támadóm jellemével, de minden ember egy játékos, akik bármikor álarcot váltanak, hogy más embernek mutassák magukat.
Jobbnak.
Rosszabbnak.
- Kérdezhetek valamit? - Aaron az oldalára helyezte a tenyerét, majd sziszegve pózt váltott és egy biccentéssel jelezte, hogy nyugodtan kérdezhetek. Igazából millió kérdésem lenne, de nem tudtam pontosan, hogy melyik kérdésre kapok kielégítőbb választ.
- Mivel foglalkozol most? - érdeklődtem végül a munkája iránt. Tudom, hogy kokainnal foglalkozik, de több dolgot is meg szeretnék tudni a munkájáról, ezért kicsit félénken, de kíváncsian vártam a válaszát. Aaron nem lepődött meg a kérdésemen, oldalra biccentette a fejét, kezével megtámaszkodott maga mögött.
